Kontaktlencsével úszni nem jó. Homályosan látni a medencében sem jó. A megoldás: lézeres szemműtét!
A kontaktlencsével úszás olyan, mint a fényképezés a Schönbrunni kastélyban. Micsoda? Hogy jön ez a két dolog egymáshoz?
Múlt nyáron a fentnevezett kastélyban kirándultam a barátnőmmel és megkérdeztem egy teremőrt, hogy lehet-e fotózni. Lehet, válaszolta, majd kis hatásszünet után hozzátette: csak nem szabad!
A kontaktlencsével úszásra pont ugyanez érvényes: lehet, de nem szabad. Na jó, legyünk kicsit megengedőbbek: szabad, de nem túl okos dolog. A kontaktlencséket ugyanis nem úszásra találták ki, pontosabban semmi olyanra, ahol vízzel érintkezik, érintkezhet.
A lencsék úgy vannak kialakítva, hogy tökéletesen illeszkedjenek a szemre. Ha víz alá merülünk, akkor ez a hibátlan kapcsolat megbomolhat, így a lencse könnyen kieshet, kisodródhat a szemünkből. Ami ennél is rosszabb, hogy a víz a szem és lencse közé kerülhet – akár a pontatlan illeszkedés, akár amiatt, mert a kontaktlencsék jó része porózus anyagból készül, s az aprócska lyukakon a még aprócskább szennyeződések átjuthatnak és súlyos szemfertőzést, tartós szemkárosodást is okozhatnak.
Természetesen a fertőzésveszély nagyban függ attól is, hogy milyen vízben úszunk, minél szennyezettebb, annál nagyobb a kockázat. A kristálytiszta tengervízben, a strandok klórozott medencéiben kisebb a veszély. Illetve ezekben más veszélyekkel kell szembenézni. A tengereknél a hullámzás könnyen kimoshatja az ember szeméből a lencsét, a medencékben meg a klór rátapadhat a lencsére, és irritációt okozhat.
Akkor mit tanácsolunk a kontaktlencséseknek?
- Ha nem muszáj, ne ússzon lencsében!
- Ha mégis abban úszik, viseljen lehetőleg jól záró úszószemüveget, így nem érintkezik a víz a lencsével!
- Ha nincs úszószemüvege, legalább lágy, eldobható lencsét viseljen!
- Ha mégis bekövetkezik a baj, forduljon szemorvoshoz!
De van egy még sokkal jobb, garantáltan biztonságos és akár végleges megoldásunk a problémára!
Sokan – mondhatni a döntő többség, akik a rossz látásukkal bajlódnak- ők mind szenvednek a szemüveg, a kontaktlencse okozta kellemetlenségektől. Nem soroljuk most fel teljes körűen, milyen problémák eredője lehet – csak példaképp néhány: elvesztés, eltörés, otthon felejtés, párásodás –, akiket érint, úgyis tudják. Azt viszont talán nem mindenki, hogy az összes gond megoldható a korszerű lézeres szemműtét beavatkozásokkal, pár perc alatt, fájdalommentesen. És bár az eljárás elsőre talán költségesnek tűnik, de nem kell hozzá matematikusnak lenni, hogy kiszámoljuk: néhány év alatt visszahozza az árát, hiszen a szemüveg, a kontaktlencse sem épp olcsó mulatság.
Aki szeretne ezektől megszabadulni – például azért, hogy ne kelljen kontaktlencsével úsznia –, annak első menetben nincs más teendője, mint jelentkezni egy szemészeti klinikán a vizsgálatra (érdemes a legtapasztaltabbat választani!). A rendkívül alapos vizsgálat során korszerű vizsgáló műszerek elképesztő mennyiségű adatot, 100-200 ezer információt rögzítenek a páciens szeméről. Ezzel egyrészt kiszűrik azokat, akik nem alkalmasak a beavatkozásra, másrészt elegendő információt nyernek ahhoz, hogy a lézeres látásjavításra jelentkezők tökéletesen személyre szabott kezelést kapjanak.
Maga a beavatkozás, hála a gyakorlott szemész szakorvosoknak és az ultramodern lézereknek, sem időben, sem kellemetlenségben nem ér fel egy fogtöméssel. Az eljárás tökéletesen biztonságos és garantáltan sikeres. A legtapasztaltabb hazai klinika például írásos garanciát is vállal az eredményre. Szinte hihetetlen, de a lézer 1,3 másodperc alatt képes egy dioptriát „eltünteti”, az egész eljárás csak percekig tart.
És persze ami még nagyon fontos: a beavatkozás után egy-két nappal már lehet dolgozni, autót vezetni, sportolni. És arra sem kell sokat várni, hogy ismét úszhassunk, de már éles látással, kontaktlencse és kockázatok nélkül.