Megint itt az iskola, megint kezdődnek a tanulási problémák?Sokszor ugyanazok, amelyek tavaly és tavalyelőtt is... Az iskola felelőssége ebben óriási. De mi szülőként is sokat tehetünk/tehetnénk azért, hogy a gyerekünk sikeresebb legyen.

Olyan ritkán látom az apukámat...
Vészes apahiánytól szenvednek gyermekeink. Elsősorban azok a százezrek, akiknek elváltak a szülei, de csak kicsivel jobb azoknak, akiknek mindig késő estig dolgozik az apjuk, és amikor végre hazajön, lerogy a fotelba, hétvégén pedig alszik, vagy szótlanul tévézik.

...és a kötelező olvasmányok?
Ha nyár, akkor kötelező olvasmányok- és ennek kapcsán inkább nagyobb, mint kisebb összetűzések a családok többségében. Miért pont ezt, miért ilyen hosszút, miért ilyen unalmasat -és egyáltalán miért kell olvasni, még nyáron is?

Nyaral a test, pihen a lélek
A nyaralás - ha lelkileg is felkészülünk rá - sokkal többet jelent, mint egyszerű helyváltoztatást. Minden utazás egyben felszabadulás a mindennapok kényszerei alól, páratlan lehetőség arra, az idegen tájak, kultúrák mellett saját magunkat is felfedezzük.

A modern olvasás
A tanulási problémák hátterében a mai iskolások 50-60 százalékánál - lényegében kortól függetlenül - kimutatható valamilyen, az anyanyelvhez, az olvasáshoz, a szövegértéshez, a szókincshez, a beszédhez kapcsolódó elakadás, zavar, fejletlenség, gyakorlatlanság.

A tanulás technológiája
A gyermekek életük első három évében jószerivel maguktól tanulnak meg járni, beszélni, gondolkodni. Ezek után azt gondolhatnánk, hogy az iskolai feladatok teljesítéséhez is elég ugyanaz az akarat, szorgalom, kitartás, ami a kicsiket jellemzi, miközben a bonyolult mozgásformákat, a nyelv törvényszerűségeit és a világ működését tanulják.

Így neveljük stressz tűrővé a gyereket!
Mit tesz a pesszimista, és mit az optimista ember, ha az élettől egy hatalmas citromot kap? Az előbbi úton útfélen így panaszkodik az őt ért méltánytalanságról: mit kezdjek ezzel a savanyú vacakkal? Eközben az optimista már élvezettel kortyolja a citromból készített ízletes limonádéját.

Így neveljük stressz tűrővé a gyereket!
A legtöbb szülő tudja, hogy, hogy nemcsak ő, hanem a gyermekek is komoly stresszben töltik mindennapjaikat. Mégis, ha baj van a gyerekkel, csak ritkán gondolunk arra, hogy esetleg a stressz tűrő képességén is kellene javítani.

Felnőttfejjel az iskolapadban
Egyre több levelet kapok olyan felnőttektől, akik azért kérnek segítséget, mert bajban vannak a sokat emlegetett 3L-lel, azaz nem megy nekik a munka melletti /élethosszig tartó/ tanulás. Vegyük sorra a tipikus panaszokat, és azt hogy ilyenkor milyen segítséget tud adni a tanulási tréner:

Szorong a gyerek? Segít a Merész Macska!
A tanulási problémák okai vagy következményei között szinte mindig felbukkan a túlzott aggodalmaskodás, az önbizalomhiány, és a tartós szorongás. Ezért szerepel szolgáltatásaink között a sok országban sikerrel alkalmazott Merész Macska program, ami megtanítja a gyerekeket arra, miként csökkenthetik saját maguk a saját szorongásaikat.

Legyen gyerekjáték a tanulás! - V. rész
A megtanulandó leckét az elhagyható részletektől megszabadítani, majd az így kihámozott, és megértett lényeget meg is jegyezni - ez a diákok napról napra, tantárgyról tantárgyra ismétlődő feladata. Most arról lesz szó, hogyan lehet gyorsan és biztosan eljutni a lényegig.

Legyen gyerekjáték a tanulás! - IV. rész
Mit gondolsz, miért használnak a "fontos emberek" határidőnaptárt, manager kalkulátort, palmtopot? Mert tudják, ha nem írnák fel, elfelejtenék mikor milyen elintéznivalójuk van. Ha azért nem használsz leckefüzetet, mert már dedósnak érzed, gondolj arra, hogy a fejed értékesebb infók tárolására való, mint hogy hányadik oldalon kezdődik a történelemlecke.

Legyen gyerekjáték a tanulás! - III. rész
A szótagolás egyszerű, mindenki által ismert módszer, amellyel szülőként nagyon sokat tudunk segíteni gyermekünk olvasási, helyesírási problémáin. Majdnem mindenre jó, mint a kamillatea, és még abban is hasonlít a közismert gyógynövény sorsára, hogy a divatos olvasástanítási regulák a szótagolást is időről időre háttérbe szorítják. Amíg újra meg újra ki nem derül, hogy szótagolás nélkül sokkal nehezebb - gyakran lehetetlen megtanulni jól olvasni, helyesen írni.

Legyen gyerekjáték a tanulás! - II. rész
Kanadában végeztek egy vizsgálatot annak kiderítésére, miként függ össze a matematikában elért osztályzat a tanulók szövegértésével. A már megoldott és le is osztályozott matematikai felmérőket újra kiosztották a diákoknak, és ezúttal azt a feladatot adták nekik, hogy magyarázzák el a kérdező biztosoknak, mi is volt pontosan a tennivaló az egyes feladatoknál.

Legyen gyerekjáték a tanulás! - I. rész
Mellé ülünk elsőben, lelkesen és fáradhatatlanul, aztán mire feleszmélünk, már felsős a gyerek de még mindig képtelen az önálló tanulásra. Gyakran túl sok érzelmet, indulatot viszünk az együtt tanulásba, az iskolai eredmények értékelésébe. Ha a gyerekkel való kapcsolatunk, beszélgetéseink már teljesen leszűkültek a tanulás témakörére, biztos, hogy rossz nyomon járunk.

Iskolaérettség - II.rész
Sok mai szülő fenyegető dzsungelként éli meg az őt körülvevő világot, ahol folyton harcolni kell, az óvatlant, a gyengébbet eltiporják az erősebbek. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a kisgyereket minél hamarabb, minél alaposabban fel kell készíteni ezekre a küzdelmekre. Vagyis legyen a gyerek minél okosabb, szerezzen minél nagyobb, a munkaerőpiacon jól eladható tudást, diplomát, tanuljon nyelveket.

Iskolaérettség - I.rész
Az iskolára való alkalmasság egyik legfontosabb összetevője a szociális érettség. Mit is értünk ez alatt? Míg a csecsemő, a kisgyermek ki van szolgáltatva a külvilágnak, a gyermek, ahogy növekszik, egyre kevésbé függ ettől, egyre inkább saját akarata szerint tudja kielégíteni vágyait. Önállósul, nemet mond, próbálgatja erejét, kialakítja saját határait. Viselkedésében felfedezhetjük a szülők hanghordozását, gesztusait.

Felnőttként az iskolapadban
Egyre több felnőtt kér segítséget tőlünk a saját tanulási problémáira. Ezek a fiatalabb vagy idősebb, nagyon különböző élethelyzetű, változatos képzésekben résztvevő kliensek a feltáró beszélgetés során általában tipikus problémákról számolnak be.

Ön tudja, mit csinál a gyereke a világhálón?
Ha az internetet dzsungelhez hasonlítjuk, akkor gyerekeink az ott lakó bennszülöttek, mi szülők pedig a skorpióktól rettegő turisták. A mai felnőttek jó esetben felhasználók a világhálón, miközben gyerekeik zsigereikben érzik, hogyan működik ez a gigantikus képződmény.

A 150. hírlevél
"Ne feledd a 150. hírlevelet!" figyelmeztetett pár napja portálunk webmestere, így aztán újra átfutottam az elmúlt négy évben hetente egyre több és több címre (jelenleg 7300) küldött tanulás módszertani cikkeinket.

"Olyan unalmas az iskola..."
Elsős gyerek mondja ezt október elején az elképedt mamának. Aztán még hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülő érthetően megütközik e közlés hallatán, ügyes válaszon töri a fejét, de tanácstalan.

Végzetes utcai zenehallgatás
Azonnal szörnyethalt az a 16 éves fiú, akire pár napja egy budapesti lakótelepen ráhajtott a kukásautó. A hatalmas jármű ugyan csak lépésben tolatott, és a kötelező sípoló jelzés is hallatszott, de ez nem óvta meg a fiú életét, mivel mindkét fülében harsogott az iPod.

Ha a szülő veréssel nevel...
"Vessünk véget a gyerekek testi fenyítésének!" - így szól az Európa Tanács felhívása, amelyhez nemrégiben Magyarország is csatlakozott. A hosszú távú cél, hogy ne csak a súlyos bántalmazások szűnjenek meg - már egy "egyszerű pofont" se tekintsen senki nevelési eszköznek.

Tíz tanács elsős szülőknek
Féltés, aggodalom, büszkeség kavarog a szülőkben, amikor először látják ünneplőbe öltözött gyermeküket az iskolapadban. Az ő higgadt, és mindig a gyerek hosszú távú érdekeit szem előtt tartó magatartásuk sok későbbi tanulási problémát megelőzhet.

Nyolc óra munka... törvényesen? A diákmunka és a jog
Most, hogy sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, már javában tombol a nyár. A gyerekek program-naptárja már valószínűleg megtelt: táborok, nagyszülők, közös nyaralás, otthoni "bandázás" testvérekkel, barátokkal. A nagyobbak lehet, hogy azzal a kérdéssel is előálltak, hogy dolgozni szeretnének - és ezzel megint elérkeztünk egy olyan területre, ahol gyerekünk érdekében muszáj megismerkedni a jog vonatkozó szabályaival.

Beszéljünk róla őszintén! - A gyerekek és az erőszak
A lelki zaklatástól a fizikai erőszakig - ezt az alcímet viseli a Jogerő egyik leghosszabb fejezete, melyet Herczog Mária, az ismert gyermekvédelmi szakember és Győrfi Éva, a Család, Gyermek, Ifjúság felelős szerkesztője jegyez. Nemcsak a leghosszabb írás ez, hanem a gyerekek visszajelzései alapján az egyik legfontosabb, leginkább elgondolkoztató is. Szerkesztőként is "leg"-nek érzem: az erőszak témaköre veti fel a legkényesebb és legsúlyosabb kérdéseket: a "Nemcsak a jog véd, te is vigyázz magadra!" a könyv legtöbb tabut feszegető fejezete.

Veszélyek és jogok az interneten
Levelezés, ismerkedés, naplóírás, zenehallgatás, videonézés, hírolvasás - csak párat említek azokból a célokból, melyekre a mai gyerekek az internetet használják. Az internet számukra már a világ egyik legtermészetesebb dolga. Kerestem Önöknek (természetesen az interneten) néhány statisztikai adatot.

Egy jó bulin mindent szabad? Szórakozás és a jogszabályok
Szerkesztőként az a titkos vágyam, hogy a Jogerő minden fejezetét együtt olvassák el a szülők és a gyerekek, majd beszélgessenek róla. Hatványozottan igaz ez a buliról szóló írásra, hiszen kényes témákat feszeget, melyek megfelelő kezelése jóval túlnyúlik a jog szabályozási körén. Az első éjszakai kimaradozások az önállósodás jegyében telnek - pont ezért nem árt, ha a szülők felkészítik gyermeküket arra, milyen veszélyekkel találkozhatnak.

Zsebben ülő szolga vagy zsebben ülő úr?
"A pénz: okos embernek zsebben ülő szolga, az oktalan embernek zsebben ülő úr." Ez a Gárdonyi Géza-idézet adta a Jogerő legyen veled! (továbbiakban: Jogerő) zsebpénzről szóló fejezetének címét. Akár okosan, akár felelőtlenül gazdálkodik zsebpénzével gyermekünk, egy biztos: a jogszabályok "a pénztárcában is" jelen vannak...

A törékeny egyensúly - oktatási jogok gyerekeknek, szülőknek, tanároknak
Nemrég egy könyves hetilap interjút készített velem abból az apropóból, hogy a Jogerő legyen veled (továbbiakban: Jogerő) elnyerte a 2007-es év ismeretterjesztő gyermekkönyve díjat. Tapasztalatai szerint a fiatal korosztály mennyire van tisztában a jogaival? - szegezte nekem a kérdést az újságírónő. Zavarba jöttem egy pillanatra.

Olvasótábor alsósoknak
A tanulási problémákkal hozzánk kerülő gyerekek háromnegyede rosszul olvas és/vagy nem érti megfelelően azt, amit olvas. Ez egybecseng hazai és nemzetközi vizsgálatok adataival, miszerint a magyar közoktatásban tanuló gyerekek fele nem olvas olyan szinten, ami az adott évfolyamon elvárható.

Ha mindenki a mi gyerekünket cikizi...
A szükségesnél sokkal kevesebbet tudunk arról, hogy milyen a gyermekünk helyzete, elfogadottsága az osztályban, vannak-e barátai, vagy éppen ellenkezőleg napról napra cikizik a többiek. Megközelítően sem törődünk ezekkel a dolgokkal annyit, mint a jegyekkel, pedig életre szóló hatása van annak, hogy egy gyerek miként érzi magát a kortársai között.

A stresszkezelés is tanulandó - mint a biciklizés
A legtöbb szülő tudja, hogy, hogy nemcsak ő, hanem a gyermekek is komoly stresszben töltik mindennapjaikat. Mégis, ha a túlzott megterhelés, a teljesíthetetlen, vagy ellentmondó elvárások miatt baj van a gyerekkel, csak ritkán gondolunk arra, hogy esetleg a stressztűrő képességét kellene javítani.

A jéghegy csúcsán megverik a tanárokat
Sok összetevője van a tavasszal nagy vihart kavart iskolai tanárveréseknek - meg sem próbálom ezt mind sorra venni. Nézzük csak a legfontosabbakat, ahogy én látom:

Hogyan előzhetjük meg az olvasási problémákat?
A diszlexia - sajátos információfeldolgozási mód. A népesség 5-10 százalékát érintő probléma jellegzetessége, hogy normál vagy magas intelligencia mellett is nehezen tanulnak meg olvasni. A diszlexia változatos formáinak megjelenéséért elsősorban annak a 18-20 területből álló agyi hálózatnak az átlagtól eltérő működése felelős, amely a beszélt és az írott nyelv összekapcsolásában játszik szerepet.

Előzzük meg a képernyős rabságot!
A csokoládé finom csemege, de ha korlátlanul fogyasztjuk, elhízunk, felborul az emésztésünk, pattanásos lesz az arcunk, tönkremennek a fogaink, és függővé válunk. Így van ez minden olyan /élelmi/szerrel, tevékenységgel, ami rövid távon kellemes érzéssel tölt el, csillapítja testi és lelki éhségünket, kíváncsiságunkat, nagy adagban és tartósan fogyasztva azonban észrevétlenül szenvedélyünkké válhat, az "anyag" rabjai leszünk.

Ranschburg: már oviban látszik, kiből lehet pszichopata
Az úttörőmozgalom felszámolásával eltűntek a normális felnőttvilágra felkészítő gyermekközösségek. Ranschburg Jenő szerint többek közt ez az oka a fiatalkori erőszak elterjedésének. Pedig már az óvodában ki lehetne szűrni az antiszociális hajlamot.

Ha túl fáradt tanulni...
"Mire hazaérünk a napköziből, másodikos kisfiam annyira kimerül, hogy képtelen a tanító néni által elvárt gyakorlásra. Ha mégis erőltetem, főleg az olvasást, annak mindig nagy hiszti, sírás a vége, és alig van eredmény. Mivel teszek jót a gyereknek: ha mégis ráveszem, hogy végezze el a munkáját, vagy engedek, és hagyom pihenni?"

Szó-ta-gol-ja-tok!
A szótagolás egyszerű, mindenki által ismert módszer, amellyel szülőként nagyon sokat tudunk segíteni gyermekünk olvasási, helyesírási problémáin. Majdnem mindenre jó, mint a kamillatea, és még abban is hasonlít a közismert gyógynövény sorsára, hogy a divatos olvasástanítási regulák a szótagolást is időről időre háttérbe szorítják.

Lehülyézzük-e a gyerek előtt a tanárját?
"Lehülyézheti-e a szülő (otthon) a tanárt a gyerek előtt? És ha az tényleg hülye? És ha nem az? És ha fogalmunk sincs, az-e?" - kérdezi egy anyuka, nyilván azért, mert átélt ilyen jelenetet, és utólag kétségei vannak, hogy helyesen viselkedett.

Félévi dolgozatok, felelés, vizsgaidőszak - ha sokat kell tanulni
Nyakig vagyunk a vizsgaidőszakban, s ilyenkor lelki szabotőreinkkel is meg kell küzdenünk. Például az a gondolat kísért, hogy amit meg kell tanulnunk, annak nagy része vagy akár az egész, haszontalan, felesleges, sosem lesz rá szükségünk.

Így olvass jobban!
Az a fiatal, aki megérti, és pontosan vissza tudja adni egy elolvasott újságcikk szövegét, alapvetően más esélyekkel indul az életben, mint az, aki nem tud kitölteni egy csekket, mert nem érti azt a szót, hogy feladó, vagy címzett. Ez utóbbiak a funkcionális analfabéták.

A foglalkoztatás növelése nem lehetséges a közoktatás átfogó megújítása nélkül
Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy Magyarországon emelni kellene a foglalkoztatás szintjét. Ez olyan célkitűzésnek tűnik, amelynek elérése csak jót hozhat, annak is, aki most munka nélkül van, és annak is, aki a munkanélkülit (korai nyugdíjast, évek óta gyesen lévőt, közmunkást) most "eltartja".

Életművészek és tanulógépek
"A lányom hatodikos, és otthon szinte sose tanul. Kizárólag abból él, ami az iskolában ráragad - igaz abból elég jól. Hogyan vehetném rá, hogy otthon is tanuljon, hiszen akkor játszva lehetne kitűnő?" - kérdezi egy levélírónk.

"Megkaphatod karácsonyra, ha..."
Ugye ismerős ez a mondat? Talán otthon hallották a szüleiktől évtizedekkel ezelőtt, így november táján, talán az Önök szájából hangzott el épp a napokban, mikor csemetéjük a karácsonyi kívánságokat sorolta. Akárhogy is, mélyen él sokunkban, hogy az év legnagyobb ajándékozási alkalmát össze lehet kötni pedagógiai célokkal. "Megkaphatod karácsonyra - ide jönnek a gyermeki kívánságok - ha javítasz történelemből, nem lesz több panasz a magatartásodra, minden nap gyakorolod a zongoraleckét stb."

"Olyan unalmas az iskola..."
Elsős gyerek mondja ezt október elején az elképedt mamának. Aztán még hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülő érthetően megütközik e közlés hallatán, ügyes válaszon töri a fejét, de tanácstalan. Hiszen olyan jól indult minden, már egy éve lelkesen készült a gyerek az elsőbe, táskával a hátán járkált hetekkel korábban, ki-berakosgatta taneszközeit. Az első hetekben lelkes beszámolókat tartott, és szépen gyűltek a piros pontok, vagyis a mosolygós bohócok. Mi történhetett, ami elvette a kedvét, pontosabban az érdeklődését?

Miért nem beszélgetsz velem, apu?
Bizony, egyre kevesebbet beszélgetünk a gyerekeinkkel. Ennek többek között az a következménye, hogy minden harmadik-negyedik nagycsoportos óvodás le van maradva a beszédfejlődésben, függetlenül a származásától, a szülők képzettségétől. Akadémikusok gyerekei éppúgy érintettek ebben, mint segédmunkásokéi.

Tíz tanács elsős szülőknek
Féltés, aggodalom, büszkeség kavarog a szülőkben, amikor először látják ünneplőbe öltözött gyermeküket az iskolapadban. Az ő higgadt, és mindig a gyerek hosszú távú érdekeit szem előtt tartó magatartásuk sok későbbi tanulási problémát megelőzhet.

Ha megbukott a gyerek...
A bukás ritkán jön teljesen váratlanul, a legtöbbször tudták vagy sejtették a szülők, hogy mire számíthatnak. Ilyenkor ki-ki vérmérséklete szerint csalódott, dühös, szorong vagy magába roskad. Érzelmeinknek nehéz parancsolni, de a sokk elmúltával célszerű józanul végiggondolni, hogy mi történt, és miként segíthetünk a gyereknek a leghatékonyabban a nyáron és a következő tanévben.

Olvasótábor alsósoknak
A tanulási problémákkal hozzánk kerülő gyerekek háromnegyede rosszul olvas és/vagy nem érti megfelelően azt, amit olvas. Ez egybecseng hazai és nemzetközi vizsgálatok adataival, miszerint a magyar közoktatásban tanuló gyerekek fele nem olvas olyan szinten, ami az adott évfolyamon elvárható.

Miért eredménytelen /olyan sokszor/ a nyelvtanítás?
Ma már alapfeltétel idegen nyelvek tudása az igényesebb munkakörökben. Nem lehet diplomát szerezni egy vagy két közép - esetleg felsőfokú nyelvvizsga nélkül. Ennek ellenére a magyaroknak más nemzetek fiaihoz képest továbbra is igen gyenge a nyelvtudása. Pedig egyre többen tanulnak, egyre több időt és pénzt fordítanak iskolai és tanfolyami nyelvórákra. Mi lehet a gyenge végeredmény oka?

A századik magazin
megkésett Anyák Napi köszöntésként azoknak az Édesanyáknak és azokról az Édesanyákról szól, akik sokszor végső kétségbeesésükben jönnek hozzánk tanácsért, késő éjszaka is cikkeinket böngészik, fáradhatatlanul hozzák a gyerekeket tréningjeikre, egyéni fejlesztésre, nyári táborba, akik hihetetlen dolgokra képesek azért, hogy segítsenek gyermeküknek.

Így készülj a szóbelire
Szerezd be a tananyagot, csinálj tervet, vizsgázz a magnódnak, étkezz rendszeresen, aludj sokat sportolj és további jó tanácsok a szóbeli érettségire készülőknek.

Kettészakadt a magyar közoktatás
Nagyon sok levelet kapunk a tanulasmodszertan.hu olvasóitól, hírlevelünk előfizetőitől, a legtöbbször valamilyen egyéni tanulási, vagy nevelési témában kérnek tőlünk tanácsot. Most egy olyan levél kapcsán osztom meg Önökkel gondolataimat, kételyeimet, amelyben, mint cseppben a tenger, láthatók a hazai közoktatás, minden szülőt, gyereket érintő alapvető, és többnyire elhallgatott bajai.

Ha unod a tanulást...
A tanulási módszerek szakértői már régen kimutatták, hogy az aktív, személyes részvétel megakadályozza, vagy legalábbis csökkenti az unalmat, az íróasztaltól való menekülés vágyát.

Diszkalkuliás a gyerekem?
Valószínűleg azok vannak manapság kisebbségben, akikhez iskolai pályafutásuk során sosem fogadtak a szülők matematika korrepetítort. Ennyire nehéz a matek? Vagy ilyen rosszul tanítják? Esetleg ilyen gyenge a gyerekek matematikai készsége, érzéke?

Diplomás Diszlexiások
Zoltán 37 éves és most már tudja, hogy diszlexiás. Régen sejtette, hogy valami nem stimmel az olvasásával, szövegértésével, de csak akkor kezdett komolyan foglalkozni mindezzel, amikor új munkahelyén kötelezték egy több hónapos tanfolyam elvégzésére.

A Nagy Felvételi-Para
Vajon felveszik a gyereket, és ha igen, akkor hova? Családok tízezreiben ez mostanság a legfontosabb téma, amit évről évre nagyobb adag szorongás kísér. Egyre többen úgy élik meg a közép, sőt már az általános iskolába való felvételit, majd az egyetemi főiskolai megmérettetést, hogy ezen a ponton végképp eldől gyermekük sorsa, boldogulása, élete.

Ha sokkolt a félévi értesítő...
Amikor a félévi értesítőben a reméltnél rosszabb jegyek sorakoznak, sok szülő automatikusan külső segítséget, korrepetáló tanárt keres. Gyakran azonban ez sem segít, a drága különórákkal is legfeljebb a bukást lehet megakadályozni. Ilyenkor mindenképpen érdemes kideríteni, hogy miért teljesít valójában gyengén a gyerek. Ennek ugyanis sokféle oka lehet, és persze a megoldás sem ugyanaz.

Így keresd meg a lényeget!
A megtanulandó leckét az elhagyható részletektől megszabadítani, majd az így kihámozott, és megértett lényeget meg is jegyezni - ez a diákok napról napra, tantárgyról tantárgyra ismétlődő feladata. Most arról lesz szó, hogyan lehet gyorsan és biztosan eljutni a lényegig.

Így kezdj új életet!
Talán Te is azok közé tartozol, akinek könnyedén lehetne legalább eggyel jobb jegye - ha tanulna. Most többnyire hármasokat - vagy ketteseket /?/ hozol, ennyire telik abból, ami az órán rád ragad. Merthogy azon kívül egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán készülsz az órákra - bár már sokszor elhatároztad, hogy ezen változtatsz. Legutóbb épp tegnapelőtt, amikor 2007-be fordult a naptár, és megfogadtad magadnak, hogy új életet kezdesz a tanulásban. Most olyan módszerekről olvashatsz, amik segítenek betartani ezt a fogadalmat.

Bukásra áll a magyar közoktatás?
Az oktatás világszerte forradalmi változásokon megy át, amiből azonban a magyar iskolákban szinte semmit sem lehet érezni. Gyerekeink tudása nemzetközi összehasonlításban évtizedek óta hanyatlik, és ez mára a nemzet fejlődésének, versenyképességének egyik fő akadályává lett. Olyan nagy a lemaradásunk, hogy reményünk sem lehet a felzárkózásra, ha nem az alapoknál kezdjük. Egészen más módszerekkel dolgozó, a 21. századnak megfelelő szaktudással felruházott pedagógusokra van szükség, akiket persze először fel kell nevelni.

Uuu-táááá-lok tanulni!
Hogy miért? Például azért, mert szerinte unalmas a tananyag, szívesebben ül a számítógép, meg a tévé előtt. Vagy azért, mert túl sokat várnak el tőle a szülei. Vagy azért mert nem figyelnek rá otthon. Vagy azért, mert lelki beteg a szülei válása miatt. Vagy azért, mert magányos, cikizik az osztálytársai, legszívesebben visszamenne az óvodába

Elolvastam, de nem értem!
Előfordulhat, hogy egy ötödikes, aki olvasásból sosem kapott rosszabbat négyesnél, alig érti, amit olvas, és ezért nem tudja megtanulni a történelmet, vagy megoldani a matematika példákat?

Miért megy nehezebben a felső tagozat?
A felső tagozatban a gyerekek 1-1,5 osztályzattal gyengébben teljesítenek, mint az alsóban - a lányok eredményei kevésbé, a fiuké jobban hanyatlanak. Mi ennek a magyarázata és mit tehetünk szülőként ellene?

A Merész Macska
A tanulási problémák okai vagy következményei között szinte mindig felbukkan a túlzott aggodalmaskodás, az önbizalomhiány, és a tartós szorongás. Ezért tanulási tréningjeinkbe az idei ősztől beépítettük a sok országban már bevált Merész Macska programot, ami megtanítja a gyerekeket arra, miként csökkenthetik saját maguk a saját szorongásaikat.

Felnőttként az iskolapadban
Az élethosszig tartó tanulás - Lifelong Learning, azaz 3L - nem kevesebbet jelent, mint hogy csak akkor maradunk versenyképesek a munkaerőpiacon, ha sosem hagyjuk abba önmagunk képzését. Felnőttként, esetleg családos emberként, szakmával, vagy diplomával a zsebünkben újra meg újra iskolapadba kell ülnünk, továbbképzéseken kell részt vennünk, újabb szakmát, vagy diplomát kell szereznünk, idegen nyelvet kell tanulnunk.

Jobb jegy = jobb élet?!
A most kezdődő tanévben is sokszor hallják majd gyerekeink, hogy azért kell jól teljesíteniük az iskolában, mert ezzel készülnek fel megfelelően az életre. Ártalmatlan tanévkezdő közhelynek tűnik ez az intelem, de ha végiggondoljuk, mi is a tartalma, rájövünk, talán jobb, ha nem mondunk ilyesmit.

IT-kütyük bűvöletében a @-nemzedék
Az IT-korszak kütyüit olyan lehengerlő marketing terjeszti, hogy mire észrevesszük, hihetetlen agresszivitással már be is nyomultak a gyermekszobába, és jócskán belezavarnak csemetéink testi-lelki fejlődésébe.

...és a kötelező olvasmányok?
Ha nyár, akkor kötelező olvasmányok- és ennek kapcsán inkább nagyobb, mint kisebb összetűzések a családok többségében. Miért pont ezt, miért ilyen hosszút, miért ilyen unalmasat -és egyáltalán miért kell olvasni, még nyáron is?

Ha rossz lett a bizonyítvány...
Csalódás, düh, szorongás, elkeseredés - ezek a leggyakoribb érzések, amelyekkel gyermekünk bizonyítványát fogadjuk, ha abban az elvárhatónál, a reméltnél, vagy a korábbinál lényegesen rosszabb jegyek sorakoznak. Érzelmeinknek nehéz parancsolni, de a sokk elmúltával célszerű józanul végiggondolni, hogy mi történt, és mivel segíthetünk a legtöbbet neki a következő tanévben.

Olvasást fejlesztő ABC-játékok
A bizonytalanul olvasó kisiskolásoknak - 1. 2. osztály- a diszlexiásoknak pedig idősebb korban is sokat segíthetünk az ABC-re épülő játékos gyakorlatokkal.

Nem kell a gyereket szórakoztatni!
Bábszínházból, kirakodóvásárba, játszóházba, Mc'Donaldsból múzeumba, jégpályáról lovardába - a gondos szülők számára gyakran ilyen programokkal telik el az egész hétvége. Nehogy a gyerek otthon "unatkozzon", mert az elviselhetetlen - mármint a szülők számára.

Így készülj az érettségire!
Nyakunkon az érettségi, sok középiskolás számára első komoly megmérettetés, ráadásl az új rendszerben igazán nagy a tét. Hogy a felkészülés ne az aggódásról, izgulásról, kapkodásról szóljon, szakszerű és profi módszerekre van szükség. Tíz pontban foglaltuk össze ezeket.

3L - az élethosszig tanulás 10 pontja
Munka és esetleg családi kötelezettségek mellett még tanulni is - embert próbáló feladat. De a világ megállíthatatlanul errefelé halad, mind többször vagyunk, leszünk ilyen helyzetben - erről szól az élethosszig tartó tanulás, a 3L /Lifelong Learning/.

Együtt tanulás - sok a csapda!
Nagyon sokan tanulnak együtt gyermekükkel, hiszen szeretnék ha minél jobb eredményeket érne el az iskolában. Az alábbi cikkből kikerül, hogyan lesznek a leghatékonyabbak ezek a közös délutánok.

Így segíts diszlexiás gyermekednek!
Hogyan segíthetek diszlexiás gyermekemnek a napi tanulásban és a diszlexia leküzdésében? - Összeállításunkból megismerkedhet a diszlexia-fejlesztés otthon is végezhető gyakorlataival.

Emlékezetfejlesztés origamival
Sok gyereknek még az alsó tagozat végén is komoly nehézséget okoz a következő tipikus iskolai utasítás "És most vegyétek elő az olvasókönyvet, nyissátok ki a 27. oldalon, a felső kép alatti rövid szövegben keressétek meg a múlt idejű igéket és pirossal húzzátok alá".

A konzervnyitó-effekt, avagy hogyan olvassunk korszerűen?
Aki manapság, az információs korban, ügyetlenül olvas, nagyjából úgy érezheti magát, mint az éhes ember kit bezárnak egy konzervekkel teli élelmiszerraktárba -konzervnyitó nélkül.

Szétszórt a gyerek? Vidd el pecázni!
"Nem tud koncentrálni a leckére, szétszórt, elkalandozik, figyelmetlen, nincs kitartása" - ezeknek a tüneteknek a megszüntetéséhez kérnek leggyakrabban tanácsot, segítséget a szülők.

(Iskola) Éretlenek?
Mind több az olyan kisgyerek, aki már az óvodáskor végére tud írni olvasni számolni, sőt pötyögi az angolt, aztán az iskolában mégsem teljesít úgy, ahogy elvárható lenne. Néhány hónap múlva kijelenti, hogy nem szereti az iskolát, unatkozik, az órán rendetlenkedik, szünetben verekszik, vagy magányos lesz, magába fordul.

Így tanuljunk nyelveket! (II.rész)
Nyelvtanulásról szóló minisorozatunk második része

Így tanuljunk nyelveket! (I.rész)
Sajnos sem az iskolában, sem a tanfolyamokon nem sok szó esik a nyelvtanulás folyamatáról, a tipikus nehézségekről, és a tanulást könnyítő bevált módszerekről, technikákról. Mostani és következő hírlevelünkben ezt a hiányt pótoljuk.

Pisa tanulmány a jobb iskoláról
Miért tanul az egyik gyerek jól és miért bukdácsol a másik? Általában az eltérő képességekkel, vagy a szorgalommal illetve lustasággal magyarázzuk az ilyen különbségeket. Pedig...

Miért fontos /ma is/ az olvasás?
A tanulási problémák hátterében a mai iskolások 50-60 százalékánál - lényegében kortól függetlenül - kimutatható valamilyen, az anyanyelvhez, az olvasáshoz, a szövegértéshez, a szókincshez, a beszédhez kapcsolódó elakadás, zavar, fejletlenség, gyakorlatlanság.

Mese, hogy a csoki segít koncentrálni!
Az édesség, a csokoládé kellemes - annyira kellemes, hogy könnyen kialakul tőle a függőség. Ezért sem szabadna a gyermekeink mindennapos táplálékává válni.

Hófehérke és a hét intelligencia
Akkor tanulunk a leghatékonyabban, amikor az új információkat intelligenciánknak mind a hét önálló része érzékeli, és mindegyik a maga módján segít azt feldolgozni, értelmezni, elraktározni. Ezen a héten azt vesszük sorra, miként fejleszthetjük, gazdagíthatjuk a családban a gyerek és persze a magunk örömére és hasznára is ezeket az intelligencia-részeket.

Ha kinevetik, bántják, kiközösítik...
A szükségesnél sokkal kevesebbet tudunk arról, hogy milyen a gyermekünk helyzete, elfogadottsága az osztályban, vannak-e barátai, vagy éppen ellenkezőleg napról napra cikizik a többiek. Megközelítően sem törődünk ezekkel a dolgokkal annyit, mint a jegyekkel, pedig életre szóló hatása van annak, hogy egy gyerek miként érzi magát a kortársai között.

Hogyan emésszünk meg szemeszterenként 3000 oldalt?
Az egyetemisták, főiskolások sok tantárgyból, nagy mennyiségű szövegből vizsgáznak, mégpedig futószalagon - szemeszterenként 15-20 alkalommal. Ezért nekik "nagyüzemi" szöveg feldolgozási módszerekre van szükségük.

Ne csak agyra gyúrj!
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a tanulás kizárólag agymunka. A valóság ezzel szemben az, hogy a fizikai testünk egésze, valamint gondolkodásunk, és a lelkünk is részt vesz a tanulásban. Ilyenkor nagyon bonyolult kölcsönhatások segítik - vagy éppen gátolják - az új dolgok megértését, eltárolását, megjegyzését, és felidézését.

Jótevőd, a leckefüzet!
Vajon miért használnak a "fontos emberek" határidőnaptárt, manager kalkulátort, palmtopot? Mert tudják, ha nem írnák fel, elfelejtenék mikor milyen elintéznivalójuk van. (de mennyire, hogy így van - a szerk.)

Használati útmutató "tanulógépekhez"
Így pár órával a tanévkezdés előtt, ezúttal gyakorláti tanácsok helyett személyes gondolatainkat osztjuk meg a tanulásról, családokról, teljesítményről és bújócskáról.

Neveljünk stressztűrő gyereket!
A legtöbb szülő tudja, hogy nemcsak ő, hanem a gyermekek is komoly stresszben töltik mindennapjaikat. Mégis, ha a túlzott megterhelés, a teljesíthetetlen, vagy ellentmondó elvárások miatt baj van a gyerekkel, csak ritkán gondolunk arra, hogy esetleg a stressztűrő képességét kellene javítani.

Hurrá Nyaralunk!
Ideje szabadságra menni, kipihenni magunkat. Igen, pihenni.... De hogyan?

Nem varázslat: szuggesztopédia
Milyen jó is lenne, ha a megtanulandó dolgok varázsütésre beköltöznének az agyunkba? Szuggesztopédia?

Lámpalázas vagy? Segít a légző gyakorlat!
Kezdődik a vizsga. A lábad remegni kezd, arcodon elindulnak a verejtepatakok, fejedben összevissza cikáznak a gondolatok...

Szedd szét - a szöveget - aztán rakd össze újra!
Legyél te is profi szövegértő!

Magolj, ha muszáj, csak rá ne szokj!
Találd meg a lényeget, értsd meg miről szól, foglalkozz tényleg a tanulivalóddal!

Pihenj úgy, mint Napóleon!
Ülsz a könyv fölött, olvasni próbálsz, de szemeidre lassan ólomsúlyok akaszkodnak. Ébredj fel, legyél te is hadvezér!

Kérdezz, és nem lesz időd unatkozni!
Ki? Mikor? Hol? Miért? Mit csinált? Mit történt? - tényleg ilyen egyszerű

Tanulj jobban, koncentrálj!
Van otthon mandarin, vagy egy kicsi babzsák? Fogd munkára az agyad!

 
 
 
 
Jól jöhet az optimizmus válságos időkben - 4. rész
Az egészséges, jó szándékú humor jobb kedvre derít, lendületbe hoz, segít, hogy saját magunkban is felfedezzük az irracionális, merev gondolatokat. Humor nélkül állandóan védekezésre vagyunk kényszerítve, hiszen a környezet a mi optimizmusunk ellenére sem feltétlenül jó szándékú, jóindulatú.

Jól jöhet az optimizmus válságos időkben - 3. rész
Vannak dolgok, amikre nagy valószínűséggel sosem leszünk képesek: gyorsabban futni, mint a fény, egy ugrással a Holdon teremni, vagy egymillió dollárt a tárcánkba varázsolni. De valójában nem is ezekkel a határokkal van nekünk problémánk, hanem azokkal, amelyeket valaki más már átlépett.

Jól jöhet az optimizmus válságos időkben - 2. rész
Minden pillanatban mérhetetlen mennyiségű információ, összefüggés, tárgy, és gondolat közepette létezünk, amelyeknek csak töredékéről van egyáltalán tudomásunk. Még az is, amit saját életünknek hívunk, nagyon sok jelenségből, eseményből, okból, következményből áll, és biztos, hogy egy adott időpontban ezek nagy részét is figyelmen kívül hagyjuk.

Jól jöhet az optimizmus válságos időkben
A pszichológia mára igazi érett tudomány lett, amelynek eredményei ugyanúgy hasznosíthatók a mindennapi életben, ahogy a mechanika valaha gőzgépekkel lepte meg az ipari forradalom embereit. Ráadásul a megmunkálandó "anyag" most bennünk van, a mi pszichénk az, amiről hihetetlenül sok használható tudás gyűlt össze az elmúlt száz évben. Ideje megismerni ezeket és nekilátni a psziché, az emberi lélek forradalmának! Sorozatunkban az optimizmusról olvashatnak, ami megtanulható, fejleszthető lelki beállítottság és különösen hasznos az olyan válságos időkben, ami elé mostanában nézünk.

LI. rész. Költözz a fejedből a hasadba!
A mai ember szinte mindig a "fejében" tartózkodik, gondolkodik, kombinál, elméleteket, magyarázatokat gyárt, a múlton rágódik és a jövőt tervezi, vagy retteg tőle és közben alig van érzékletes, pontos képe az "itt és most"-ról, a valóságról.

L. rész. Kopogtass be a tudatalattid ajtaján!
Elérkeztünk sorozatunk talán legizgalmasabb témájához: a tudatalattinkhoz. Azok az emlékek, késztetések, vágyak, félelmek, remények "laknak" itt, amelyeket általában nem tudunk vagy nem akarunk felidézni, ám rejtett utakon mégis hírt adnak létezésükről.

XLIX. rész. Válj azzá, aki lehetnél!
A negatív önkép átalakításáról, folyton kekeckedő belső hangunk "megneveléséről" előző cikkünkben olvashattak - most kicsit általánosabban vesszük szemügyre a saját magunkkal foglalkozó gondolatainkat.

XLVIII. rész. Ismerkedj meg belső kritikusoddal!
Belső kritikusunk, a mindig szolgálatban levő "megmondó ember" a fejünkben, sok veszélytől megóv bennünket, néha egészen jó tanácsokat ad, de ha túlzásba viszi az életünk irányítását, nagyon sokat tud ártani.

XLVII. rész. Végezd el a kukacevő tesztet!
Első hallásra talán nehéz elfogadni, de lényegében olyanok vagyunk, amilyennek gondoljuk magunkat. Persze mindenki, akivel kapcsolatba kerülünk, külön-külön gondol rólunk ezt azt, de magunk számára olyanok vagyok, amilyennek mi látjuk, értékeljük magunkat. Van bennünk egy fáradhatatlan "megmondó ember", egy ítélkező kritikus, aki folyamatosan minősíti tetteinket, gondolatainkat, érzéseinket, terveinket.

XLVI. rész. Hogy állsz az érzelmi intelligenciával?
Az életben való sikeresség egyik fontos tényezője, hogy mennyire tudunk hatni az emberekre. Elfogadják az érveinket, meg tudjuk őket győzni, képesek vagyunk másokkal együttműködni? Ehhez nagy adag érzelmi intelligencia, magas EQ szükséges.

XLVI. rész. Az ünnep árnyai
Különösen télen vagyunk hajlamosak a depresszióra. Az ünnepi időszak nagyon megterhelő azok számára, akik egyedül élnek, családi problémáik vannak, vagy anyagi nehézséggel, munkanélküliséggel küzdenek. A karácsony utáni depresszió jelenségét olyan jól ismerik a szakemberek, hogy külön nevet is kapott ez a kór: ünnepnap-depresszió névvel illetik.

XLV. rész. Gazdálkodj jobban az időddel!
Aki jól gazdálkodik az idejével, az általában az egész életét jól menedzseli. Ezzel a közhelyszerű igazsággal mindenki egyetért, de az ördög most is részletekben van: hogyan lehet ezt elérni?

XLIX. rész. Ha buliba készül a gyereked...
A vesztes nélküli, egyenrangú egyezkedés legnagyobb haszna, hogy megnő a felek egymás iránti bizalma. Ha a gyerek bízik a szüleiben, mert értelmesen lehet velük tárgyalni mindenről, kisebb az esélye, hogy komoly bajba keveredik, például egy buliban.

XLVIII. rész. Veszekedj konstruktívan!
A párkapcsolat legnagyobb ellensége a megfagyott, üres kommunikáció. Ha már nagyon sok feszültség összegyűlt, segíthet egy "konstruktív" veszekedés, ami elsodorja a rossz rutinokat, leleplezi a hazugságokat, életet, friss levegőt visz a kapcsolatba.

XLVII. rész. Küldj én-üzeneteket, vagyis ne beszélj mellé!
Mondd el világosan, mi a bajod, hogyan érzel, de ne döngöld az agyagba kapásból azt, akivel problémád van - kevésbé tudományosan ezt jelenti az én-üzenet küldése, ami sokat lendíthet emberi kapcsolatainkon.

XLVI. rész. Tanulj meg nemet is mondani!
Nem tudunk lelkileg is felnőni, amíg az otthonról hozott szabályokat, értékeket mérlegre nem tesszük, és ami nekünk nem vált be, attól búcsút nem veszünk. A gyorsan változó világban a magunk által kiizzadt élettechnikák, értékek nélkülözhetetlenek.

XLV. rész. Ha én te lennék - avagy tanuljunk empátiát
Kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben ezért járnak pszichológushoz, akik hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. A jó hír: ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja.

XLIV. rész. Tanulj meg randit kérni!
Tanulás alatt a legtöbbször valamilyen ismeret, összefüggés elsajátítását értjük, pedig éppen így meg lehet tanulni, hogyan társalogjunk ügyesebben egy buliban, hogy kérjünk randit, vagy fizetésemelést, és hogy viselkedjünk, ha bármelyiket visszautasítják

XLIII. rész. Így kűzdj meg a liftfóbiával!
A félelmek leküzdésének egyik módszere: Végy egy nagy levegőt, és ugorj bele! Úgy győzöd le a félelmet, hogy szembenézel vele, és teljesen átéled. Addig figyeled, amíg el nem gyengül, amíg meg nem tapasztalod, hogy a helyzet alapvetően veszélytelen volt.

XLII. rész. Eljött a meditálás ideje
A rendszeres meditáció azáltal teremt békét a lelkünkben, hogy újra meg újra megtapasztaljuk gondolataink keletkezését, majd elmúlását, érzelmeink hullámzását, miközben ezt az egész színjátékot a légzésfigyelés biztonságos "páholyából" nézzük.

XLI. rész. Miért jó - ami rossz?
A függőségeinkbe való visszaesés legfőbb oka, hogy a rossz szokás, amitől épp megszabadultunk, támaszunk, élettársunk is volt, és ha nem pótoljuk másféle örömökkel, sikerekkel, hamarosan újra a régi kátyúban találjuk magunkat.

XL. rész. Ne élj biorobotként!
Ha a magatartásunk szintjén - és nem mélyebben - van a bennünket zavaró probléma, akkor a következőkben ismertetett módszerek közül választhatunk. De ne habzsoljuk a technikákat, legfeljebb kettőt-hármat válasszunk, és ezeket használjuk pontosan, kitartóan.

XXXIX. rész. Tanulj meg lazítani!
Az erős, negatív érzelmek feszültté, majd kimerültté tesznek, és ha tartósan fennmaradnak, pszichoszomatikus betegségekhez vezetnek. Ezt az ördögi kört mi magunk is megszakíthatjuk, sőt megelőzhetjük, ha rendszeresen lazítunk, relaxálunk.

XXXVIII. rész. Jönnek az önsegítő technikák!
Az emberi lélek talán legcsodálatosabb tulajdonsága a gyógyulás akarása, és az öngyógyítás képessége. Tragédiákkal, nagy veszteségekkel gyakran külső segítség nélkül is megbirkózunk, és nem ritkán megerősödve kerülünk ki ezekből a krízisekből.

XXXVII. rész. Biztos van valakid - ne is tagadd!
A A féltékenység akár az életünkbe is kerülhet, hiszen az emberölések 20 százalékában ez a kiváltó ok. Nincs védőoltás ellene, ezért jó, ha alaposabban megismerkedünk a zöld szemű szörnyeteggel, ahogy Shakespeare nevezte ezt a nyomasztó érzést.

XXXVI. rész. Hogy kibírjuk egymást (akár) ötven évig
A párkapcsolat sorsát lényegében az dönti el, miként tudnak megbirkózni a szerelmesek a közelség és a függetlenség ellentmondásával. A sikeres párkapcsolat olyan, mint a tánc: egymás közelében lenni anélkül, hogy minduntalan egymás lábára lépnénk.

XXXV. rész. Nézd meg az anyját, és esetleg /ne/ vedd el a lányát!
A párválasztásban szerepe van annak, hogy a partner mennyire hasonlít az ellenkező nemű szülőhöz, hiszen a hozzá fűződő viszony a legmélyebb minta a szerelemre. Mások az otthon látott jó vagy rossz párkapcsolatot ismétlik a saját házasságukban.

XXXIV. rész. Párválasztás: körültekintően, mintha autót vennél
Az életre szóló partner kiválasztásához nem elég az ellenállhatatlan testi és érzelmi vonzódás. Sajnos a szerelem önmagában még semmiféle használható támpontot nem ad arra nézve, hogy milyen lesz a kapcsolatunk az ötödik vagy a huszonötödik évben.

XXXIII. rész. Hányszor legyünk szerelmesek?
Legtöbbünknek a szerelem az érzelmi csúcsélmény. Mégis kevés jelenség van, ami ennyire ellentmondásos lenne, mert a lángolás nem tartós. Néha mélyebb kapcsolat, közös élet lesz belőle, máskor elhidegülés, csalódás, akár gyűlölet váltja fel.

XXXII. rész. A /tűz/fészek -ahol felnövünk...
A legtöbb örömünk és bánatunk a másokhoz fűződő kapcsolatainkból fakad. Ám kapcsolataink karbantartása, fejlesztése, javítása, minőségének tudatosítása messze nem foglal el olyan helyet az életünkben, amekkora a valódi jelentőségük.

XXXI. rész. Bocsi, de én alkoholista vagyok!
Az egyenesség, a szavainkért és tetteinkért való felelősségvállalás a lelki egészség, és a jó minőségű élet egyik pillére. Azok kedvéért, akik ezt régimódi erkölcsi prédikációnak érzik, fogalmazzunk korszerűbben: ha jól akarod érezni magad a bőrödben, legalább magadnak sose, vagy a lehető legritkábban hazudj!

XXX. rész. ...velem mindig ilyen szörnyűségek történnek!
Üss meg! Faláb, Zűrzavar, Kapj el! - egy csokor a közkedvelt játszmáinkból. Ha megismerjük őket, talán magunkra ismerünk, és legközelebb még idejében észbe kapunk, amikor ilyen őszintétlen vagy egyenesen romboló kapcsolatokba, emberi játszmákba keveredtünk.

XXIX. rész. Ha sérült családban nőttél föl...
Sok felnőtt azért képtelen megbízni másokban, kifejezni az érzéseit, mert ezekben a dolgokban egy 4-5 éves kisgyerek színvonalán van. Nekik sokat segíthet, ha a lelkükben élő riadt kisgyermeket úgymond "pártfogásukba" veszik, megpróbálják megérteni mi aggasztja, miért szégyenkezik, mi elől menekül - esetleg évtizedek óta.

XXVIII. rész. Én OK vagyok és ti is OK vagytok
ASzemélyiségünk abban nyilvánul meg, ahogyan másokkal, és saját magunkkal bánunk. Ez alapvetően kétféle lehet: szeretjük vagy nem szeretjük magunkat, szeretjük vagy nem szeretjük a többieket. Ezúttal az ebből adódó négy lehetőséget nézzük végig.

XXVII. rész. Tudod ki áll az önmegvalósításod útjában? Te!
Az a jó, ha egyensúlyban van bennünk lényünk három része, az örök gyerek, a szülő és a felnőtt, de tudnunk kell, hogy minden egyensúly egyensúlytalanságokon keresztül jön létre. Önmagában az tény, hogy így működik a személyiségünk, jelzi, szükségünk van arra, hogy a dolgokat különböző szemüvegen át tudjuk nézni és hol egyik, hol másik nézőpontnak adjunk elsőbbséget.

XXVI. rész. Három macska vagyok és játszom egymással...
A legszemléletesebb elméletek személyiségünk leírására Freud és Berne nevéhez fűződnek. Freud szerint van bennünk egy primitív, biológiai gyökerekből táplálkozó rész, az id, aki mindent azonnal kimond, mindent most akar megszerezni. Ez az id vezet bennünket, amikor arra vágyunk, hogy szeressenek...

XXV. rész. Ismerkedj meg az árnyékoddal!
Ha megértjük saját magunkat, nagyobb lesz az önkontrollunk, jobban elfogadjuk gondolatainkat, cselekedeteinket, és ez javítja a kapcsolatainkat. De saját magunk megértése csak másokkal való kapcsolatainkból származhat...

XXIV. rész. "Ha megversz is, imádlak én..."
A függőség súlyos formája, amikor alkoholistához, drogoshoz, bűnözőhöz, lelkileg vagy testileg súlyosan beteghez, illetve elviselhetetlenül önző, durva, vagy a munkájában megszállott emberhez kötjük az életünket, kötődünk kóros mértékben.

XXIII. rész. A belső gyermek és felnőtt harca
A szülőktől való függetlenedés az élet egyik nagy katartikus eseménye, amit a gyerekeknek mindenképpen pozitív élményként kellene megélni, a szülőknek pedig - legalábbis el kellene fogadni.

XXII. rész. Szerelemről és más függőségekről
Az érett és önzetlen szerelem nem kétségbeesett kötődés gyümölcse, és ha megszakad, véget ér, bánatosak, szomorúak lehetünk, de ez nem érinti a lényünk alapjait. Az érett szerelem valami pluszt hoz az életünkbe, de nem életünk táplálója.

XXI. rész. Aki nem tud nemet mondani
A függőségről, a másoknak való túlzott behódolásról sokszor csak évtizedek múltán, nem ritkán az élet végén derül ki, mekkora károkat okozott. Az ilyen problémákra jellemző, hogy az érintettek csak nagyon nehezen látják át a helyzetet - amiben vergődnek.

XX. rész. Acsarkodó szülők célpontja - a gyerek
A haraggal kapcsolatban nem csak az a kérdés, hogy miként keletkezik, a másik - s talán fontosabb -, hogy mit kezdjünk vele, ha már bedurrant az agyunk. Az elfojtott harag ártalmas dolog, ez azonban nem jelenti azt, hogy a "gőz" bármilyen formában való kiengedése egyformán ajánlatos lenne.

XIX. rész. "Meg tudnám ölni...!!!" - és társai
Lelki egyensúlyunk fontos pillére, ha hatékonyan tudunk megküzdeni a bennünket ért stresszel, az ennek nyomán gyakran keletkező frusztrációval és haraggal. Ez utóbbit tartják a lélekgyógyászok a legrombolóbb érzelemnek, hiszen kapásból legalább két embert érint, a haragost és azt, akire mindez irányul.

XVIII. rész. Az optimizmus tanulható - igaz nem könnyű lecke
A depressziósok fejében szüntelenül negatív gondolatokat gyártó programok futnak. Sokan közülük fel sem tételezik, hogy mások másként gondolkodnak, vagy ha mégis, nem bíznak abban, hogy ezen változtatni tudnának.

XVII. rész. Depressziós gyerekek
A depresszió egy kezelésre szoruló, jól gyógyítható lelki betegség, amely minden életkorban, így gyermek- és ifjúkorban is előfordulhat. Általában minél fiatalabb a gyermek, annál nagyobb mértékben térnek el tünetei a felnőttkori depresszió tüneteitől. Gyakran nem egyértelműen, rejtett formában is megjelenhetnek.

Különszám Túlélni a karácsonyt?!
Ha beütjük az internetes keresőbe, hogy "túlélni a karácsonyt", ráadásul több nyelven tesszük meg ezt, tucatjával találunk olyan fórumokat, tanácsadó cikkeket, lelki elsősegélynyújtó címeket, sőt egy egész mozifilmet, amelyek mind az előttünk álló ünnepek kellemetlen meglepetéseivel, árnyoldalaival, veszélyeivel foglalkoznak. Miért terhel meg bennünket ennyire a karácsony, amit szerte a világon, még a nem keresztény országokban is, amolyan globális ünnepként tartanak nyilván?

XVI. rész, Stop az önpusztító gondolatoknak!
Az öngyilkosok vagy az azt megkísérlők 80 százaléka beszűkült tudatállapotban, súlyos depresszióban viszi véghez tettét. Gyakran az is elég lenne az élete megmentéséhez, ha valaki meghallgatná őt.

XV. rész, Csak az a vég, azt tudnám feledni...
Semmi sem annyira biztos az életünkben, mint a halál. Örök igazság, hogy aki megszületik az előbb-utóbb meg fog halni - mégis ez a legnagyobb tabu az életünkben. A modern világ rejtegeti a halál témáját, és ettől a titkolózástól nagyon-nagyon sokat szenvedünk.

XIV. rész, Mérgező családok
A depressziónak számos bizonyított és feltételezett kiváltó oka van. A felismerést és a gyógyítást nehezíti, hogy ezek a legkülönbözőbb kombinációkban jelentkeznek. Bonyolítja a kór felismerését, hogy a depressziósok, amíg nem válik igazán súlyossá az állapotuk, nagyon különböző dolgokra panaszkodnak.

XIII. rész, Mitől lesz depressziós a lottómilliomos?
A depresszió fontos életcélok elvesztése, az életerő elapadása - amire a kívülállók nehezen találnak magyarázatot. A kórosan lehangolt ember azonban nem "csak" képzeli, hogy semmihez sincs ereje, és kedve, hanem tényleg megváltozik még az agyműködése is, az eltérések újabban a komputeres képalkotó eljárásokkal láthatók is. De van jó hír is: ez a betegség ma már gyógyítható.

XII. rész, Te írod életed forgatókönyvét!
A félénk ember többnyire kerüli a szemkontaktust másokkal, minduntalan azon a aggódik, hogy látják mások. A félénkségből való kilábalást nehezíti, hogy az érintettek általában öröklöttnek tartják ezt a tulajdonságukat. Valószínűleg az a helyes középút, ha úgy képzeljük, hogy a gének teremtették meg életünk színpadát, de az itt játszódó színdarab forgatókönyvét mindig mi írjuk

XI. rész, Lesd el a sikeres küzdők trükkjeit!
Amerikai kutatók megvizsgálták, mit csinálnak stresszes, feszült helyzetekben a lelkileg kiegyensúlyozott, egészséges emberek. Azt találták, hogy...

X. rész, Ne félj (többet a kelleténél)!
A félelem és a szorongás a túlélési technikáink része, szükségünk van rájuk, nélkülük életképtelenek lennénk. Hogy mégis minduntalan negatív, megbetegítő értelemben beszélünk róluk, annak az oka, hogy sokszor élünk át egészségtelen mértékű és megjelenési formájú stresszt, szorongást és félelmet.

IX. rész, Az örök halogatás, avagy a jóra való restség
Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, tisztában vagyunk a szükségességével, előnyeivel, elmaradásának következményeivel, és mégis halogatjuk - ez a jóra való restség. Régi problémánk ez - már a Biblia is megemlíti.

VIII. rész, Hagyan állhatunk ellen a kísértésnek?
Mire figyeljünk ha már leszoktunk? Tíz jó tanács, hogy ne esünk vissza újra és újra.

VII. rész, Miért vagyunk /rossz/ szokásaink rabjai?
Miért nem tudunk leszokni a dohányzásról, miért esnek vissza az alkoholisták, drogfüggők, miér vallanak kudarcot a klinikai fogyasztó programok is? Rossz szokások, akaraterő...

VI. rész, Az egyik átugorja a lécet, a másik átsétál alatta
Nehéz szembesülni azzal a ténnyel, hogy sok ember - nem ritkán mi magunk is - nem győzni akar, hanem inkább elkerülni a kudarcot.

V. rész, Jó ember legyek, vagy boldog?
Hogyan legyünk őszinék magunkkal, mit tegyünk a külső-belső harmóniáért?

IV. rész, Van már saját életfilozófiád?
Milyen célok és értékek mozgatnak minket? Hogyan bánunk másokkal, ők hogy bánnak velünk? Filozózfia, vallás és a többiek

III. rész, Mit takarnak a felesleges kilók?
Öt szint ahogy a problémáink megjelnnek és az első lépések, hogy úrrá legyünk rajtuk. Vezessen naplót, rajzoljon diagrammot, kűzdje le rossz szokásait!

II. rész, Kevesebb krízis, több siker!
Anélkül, hogy ezen sokat filóznánk, nap mint nap gyakoroljuk a pszichológiai önsegítést. Hogyan? Olvassa el!

l. rész, Hogyan segíthetünk saját magunkon?
Clay Tucker-Ladd forradalmian új önsegítő pszichológia-könyvének első része. Vegye kezébe sorsát! Épp itt az ideje.