Kedves Éva néni!

A kislányom 2. osztályos. Megdöbbentően jól megtanították olvasni. 3 nap alatt elolvasott 100 oldalt a Fekete szépség című könyvből, csakúgy iskola mellett. Olvasni és szerepjátékokat szeret játszani, csak és kizárólag kitalált állatokkal. Vagy ő gondoskodik róluk, vagy ő lesz egy kicsi állatka és nekem kell befogadni. Ja, társasjátékozni is szeret, meg barkácsolni. A szabad idejében ezeket soha nem keveri. Órákon át csinál egy dolgot. és nem unja meg. A mesefilm nézéssel is így lenne, de azt tudatosan kiiktattam az életéből, mert hihetetlenül irtja a kreativitását. Soha nem keveri a tevékenységeket. Vagy ezt vagy azt csinálja. Ez így normális?

Üdvözlettel: G. I. Szilvia

Bármilyen hihetetlen, ma már a felsőoktatásban is komoly probléma, hogy sok hallgató gyengén olvas és alig érti amit olvas. Neves egyetemeink némelyikén szövegértési kurzust indítanak a gólyáknak, mivel az a tapasztalat, hogy az alapvető kultúr-technikával az olvasással, és az olvasottak megfelelő értelmezésével az elsősök húsz-negyven százaléka hadilábon áll. Tanácsadói munkámban sem ritka az olyan fiatal felnőtt, aki felsőoktatási tanulmányai elején szembesül a ténnyel: nem érti a jegyzetet, tankönyvet.

Felhígult a felsőoktatás

Ennek az aggasztó jelenségnek az egyik oka kétségkívül a magyar felsőoktatás felhígulása. Sok helyre ijesztően kevés tudással is be lehet jutni, a létükért küzdő intézmények pedig, százszor is meggondolják, hogy szigorítsák a felvételi követelményeket.

A hallgatók oldaláról nézve mindezt, az a kérdés, hogyan szerezhetek diplomát annak ellenére, hogy lassan, pontatlanul olvasok, és igen nehezen hámozom ki a szöveg értelmét?

"A lányom hatodikos, és otthon szinte sose tanul. Kizárólag abból él, ami az iskolában ráragad - igaz abból elég jól. Hogyan vehetném rá, hogy otthon is tanuljon, hiszen akkor játszva lehetne kitűnő?" - kérdezi egy levélírónk.

Szögezzük le elöljáróban, hogy mint oly sok más dologban a "mennyit kell tanulni?" kérdésében is eltérő a szülők és gyerekeik logikája. A legtöbb szülő akkor nyugodt, ha a gyerek sokat tanul otthon, mert így érzi biztosítottnak a másnapi sikert. A gyerekek viszont - csaknem kivétel nélkül - a lehető legkevesebb időt szeretnének a tanulással tölteni. Ez egyébként a szülőkkel is így volt gyerekkorukban, csak már nem emlékeznek rá...

Ebből az alapállásból kétféle stratégia következik:

1. figyelek a suliban, és szabad a délutánom

2. otthon tanulok, amennyit nagyon muszáj

Mind a két stratégia egyaránt hozhat sikert és kudarcot is. Van, akinek elég a jó jegyekhez, hogy figyel az órákon, van, akinek ebből csak kettesekre futja. Van, aki délutánonként négy-öt órát görnyed a tankönyvei felett, másoknak egy óra otthoni készülés elég a jó jegyekhez.

A szülők döbbenten állnak, amikor a gyerek néhány héttel a nagy lelkesedéssel várt iskolakezdés után kifakad: "Én úgy unom az iskolát!" Mi történhetett?

Elég volt ennyi az iskolából!

Mit lehet tenni, ha elsős gyerekünk a fenti mondattal lepi meg októberben az elképedt szülőket? Sőt hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülők érthetően megütköznek a gyerek szenvedélyes ellenérzése láttán, próbálnak valami perdöntő, frappáns választ adni, de többnyire tanácstalanok. Nem is értik a helyzetet, hiszen olyan jól indult minden, már egy éve lelkesen készült a gyerek az elsőbe, táskával a hátán járkált hetekkel korábban, ki-be rakosgatta taneszközeit. Az első hetekben lelkes beszámolókat tartott, és szépen gyűltek a piros pontok, képecskék, tündérkék vagy a mosolygós bohócok. Mi történhetett, ami elvette a kedvét, vajon miért apadt el a lelkesedése, az érdeklődése?  Egyáltalán nem ritka az ilyen jelenet az első osztályosok körében. Többféle oka lehet, s ennek megfelelően a tennivaló is változik esetről esetre.

Jó napot kívánok!

Az lenne a kérdésem, hogy mi olyankor a teendő, amikor nappal egyáltalán nem megy a tanulás? Csak akkor "fog az agyam", ha már besötétedett. Nappal egyszerűen elmegy az idő úgy, hogy semmit nem tanultam. Akkor is így van, amikor este 10-kor már alszok.

Megpróbáljak ezen változtatni? Vagy törődjek bele és tanuljak este?

Előre is köszönöm a válaszát!

Üdv: Kitti

Kedves Kitti!

Mi emberek már csak ilyenek vagyunk – sokunknak kisebb nagyobb katasztrófákra van szükségünk ahhoz, hogy változtassunk a szokásainkon. A tanulási nehézségek a kisebb katasztrófák közé tartoznak – szerencsére. De a változás ebben az esetben is ugyanarra a srófra jár, hiszen nincs külön tanuló énünk, mindig a teljes ember, a személyiségünk egésze hozza a döntéseket.

Kedves Éva,
A tanácsát szeretném kérni. 6 osztályos gimnáziumba szeretnénk iratni 12 éves fiamat. A lehetőségeimhez képest próbáltam feltérképezni, hogy mely iskolákba érdemes gondolkodni. Alapvetően két irányban tájékozódtam:
1. klasszikus-poroszos iskolák (Radnóti, Fazekas, Berzsenyi)
2. alternatív-alapítványi iskolák (AKG, Politechnikum)
A fiam alapvetően művész beállítottságú és kissé zárt természetű gyermek, különös rajz tehetséggel megáldva és ezen kívül a matematika áll közel hozzá. Jó eszű, tehetséges gyerek, de nem túl agilis, tehát időnként noszogatni kell a tanulásban. Egyelőre nem igazán tudok dönteni a két fent említett irány közül, illetve megköszönném ha írna nekem esetleg további javaslatokat, mely iskolákat tartja érdemesnek a próbálkozásra.

Kedves Éva,

szeretném a segítségét kérni.
3 éven át "tanultam" a gyermekemmel. ( 4,8 átlag ) Most abban maradtunk, ( 4.oszt.) hogy egyedül birkózik meg a tanulással, de nem megy. 2-3 as jegyeket hoz haza. Tanulás helyett rajzol, színez... Mindig jönnek a kifogások!!! Hogy tudnék segíteni a 10 éves fiamon, hogy ne legyen nyűg a tanulás? Mit csináljak?

Üdvözlettel:Edina

Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, tisztában vagyunk a szükségességével, előnyeivel, elmaradásának következményeivel, és mégis halogatjuk - ez a jóra való restség. Régi problémánk ez - már a Biblia is megemlíti. A pszichológusok szerint ilyenkor a magatartás külső burka alatt mélyen fekvő, többnyire nem tudatos érzelmeink láthatatlan szálakon összekapcsolódnak az elvégzendő feladattal - és szabotálják a végrehajtást.

Mik ezek az érzelmek?

Például a sikertelenségtől való félelem, ami akár pánikig is fokozódhat. Nem számít, hogy mennyire reális ez a félelem, hiszen többnyire egy tárgytalan szorongás tör ki ilyenkor az illetőből. Másik lehetséges érzelem a düh, a lázadás. Nem ritkán fel nem ismert depresszió van a háttérben, az illető maga sem érti, miért nincs ereje megvalósítani azt, amit tudomása szerint nagyon szeretne. Furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a halogatásnak. Ha a kudarcra vagyunk "programozva", mert ilyen légkörben nőttünk fel, rendre megépítjük azokat a csapdákat, például az örök halogatást, amikbe beleesve, garantálni tudjuk a rejtett családi parancs teljesítését - azaz mi sem leszünk sikeresek.

Kedves Éva!

Nem tudom, hogy nevelési vagy inkább táplálkozási probléma az, amiben tanácsát kérem.

Felső tagozatos lett a nagyobbik gyermekem, ami azt is jelenti, hogy az iskola szabályai szerint most már ő is vásárolhat a büfében. Természetesen bejelentette erre az igényét, azt mondja, hogy minden délelőtt majd meghal az éhségtől. Először azt hittem megoldódik a probléma, ha több uzsonnát csomagolok neki, de ennek ellenére ragaszkodik a büféhez. Tudni kell, hogy jó húsban levő gyerekről van szó, korábban kimondottan kövér volt. Ezért most már évek óta alig van édesség, zsíros étel az otthoni étkezésekkor, sokat sportol, és gyakran együtt biciklizünk, kocogunk / 2 gyerek+2szülő/. Most viszont biztos vagyok abban, hogy édességet fog venni a büfében. Tudom, hogy a merev tiltás sem megoldás, de azt sem szeretném, ha újra a kilókkal kellene küzdeni. Köszönöm válaszát:Ildikó

Bevezetőben hadd magyarázzam meg, miért nem az „elsős szülőknek” címeztem ezt a cikket, noha a köznyelv ezzel a formulával szokta jelezni, hogy a szülő is szinte kisiskolás lesz, mikor csemetéje belép az első osztályba.  Merthogy most már az ő élete is a házi feladatról, piros és fekete pontokról, szótagolásról és összeolvasásról, késő estébe nyúló gyakorlásról szól. Szerintem ez akkor sem nem jó irány, ha a magyar iskolák zöme erre próbálja rákényszeríteni a szülőket. Ezért választottam ezt a körülményesebb megfogalmazást: ezzel is azt akarom hangsúlyozni, hogy nem a szülő, hanem a gyerek jár iskolába. És most nézzük a tanácsokat, amelyek sok-sok gyerek és szülő tanulással kapcsolatos sikereit és nehézségeit látva fogalmazódtak meg bennem.