Bármit kell megtanulni, alapfeltétel, hogy képesek legyünk tartósan összpontosítani a figyelmünket a megértendő, megjegyzendő dologra. Miért hiányzik oly sok felnőttnél és egyre több gyereknél ez a képesség, és miként fejleszthető a figyelem – erről lesz szó a következőkben.

Idegrendszerünk, agyunk nem sokat változott azóta, hogy már nem kell órákon át némán, mozdulatlanul lesni az elejtendő vadat, teljes figyelemmel addig dörzsölni a száraz fadarabokat, amíg lángra kapnak. Őseink összehasonlíthatatlanul kevesebb dologra figyeltek, de nagy koncentrációval. Amikor nem dolgoztak - heverésztek, pihentek, lazítottak.
  

A nyaralás - ha lelkileg is felkészülünk rá - sokkal többet jelent, mint egyszerű helyváltoztatást. Minden utazás egyben felszabadulás a mindennapok kényszerei alól, páratlan lehetőség arra, az idegen tájak, kultúrák mellett saját magunkat is felfedezzük.
Miért is kelünk útra?

Az utazás minden kultúrában az élet metaforájának számított: Odüsszeusz, Marco Polo, Mohamed próféta fantasztikus úti beszámolóinak hallgatói, olvasói a saját életük nagy változásaira, reményeire és kudarcaira ismertek rá. A nagy költők, zeneszerzők egy-egy utazás élményeiből örök értékű szonetteket, szimfóniákat alkottak.

Az átlagember persze nem képes az élményekből ilyen maradandót teremteni, ugyanakkor a saját személyiségünk alakításában valószínűleg alig túlbecsülhető jelentősége van annak, ha szabadságunk ideje alatt útra kelünk. Őseink folytonosan vándoroltak, az újabb korokban azonban - amióta helyhez kötött életet élünk - a hódítás vágya, spirituális indítékú zarándoklat, kalandvágy vagy pusztán új ismeretek megszerzése miatt kelnek útra az emberek. Jószerivel mi is ezt tesszük, amikor nyáridőn mediterrán apartmanok vagy skandináv kempingek, netalán még egzotikusabb célok felé indulunk. Hiszen ha jobban belegondolunk, az egyszerű pihenést, fizikai semmittevést valószínűleg a legegyszerűbben összkomfortos otthonunkban lehetne megvalósítani. Az ember azért utazik el, mert mások is ezt teszik, meg azért, mert hajtja valami.

A szótagolás egyszerű, mindenki által ismert módszer, amellyel szülőként nagyon sokat tudunk segíteni gyermekünk olvasási, helyesírási problémáin. Majdnem mindenre jó, mint a kamillatea, és még abban is hasonlít a közismert gyógynövény sorsára, hogy a divatos olvasástanítási regulák a szótagolást is időről időre háttérbe szorítják. Amíg újra meg újra ki nem derül, hogy szótagolás nélkül sokkal nehezebb - gyakran lehetetlen megtanulni jól olvasni, helyesen írni.

Adamikné Jászó Anna neves olvasáskutatónk írja: "Manapság minden olvasástanítási programra ráírják, hogy hagyományos, de csak az az igazán hagyományos, amelyikben van egy hathetes - esetleg hosszabb-rövidebb - előkészítő szakasz. Az előkészítő beszélgetések során - ezek csak látszólag spontánok, mögöttük nagyon komoly szervezettség húzódik meg - megtanítjuk a gyerekeket, éspedig mindegyiket, beszélni és hallani. Ekkor - és még később sem, sokáig - nem szabad feladatlapozni, hanem beszélni és beszéltetni kell, és már itt nem szabad hagyni leszakadni a gyerekeket. Az előkészítő szakasz középponti feladata a szótagolás és a szavak hangokra bontása - szakszóval: a nyelvi tudatosság, pontosabban a fonématudat fejlesztése -, hallás után, képek segítségével. Csak azt a gyereket lehet írni tanítani, aki tud hangokra bontani, s az a gyerek írja le helyesen az időtartamot, akinek benne van a fülében. Tehát ha másodikban nem megy az időtartam jelölése, az előkészítő gyakorlatokhoz kell visszamenni. A probléma másképp megfogalmazva ekképp hangzik: olyan olvasástanítási módszert kell választani. amely a helyesírás tanítását is megalapozza. Az 1978-as tanterv eltörölte a szótagoló olvasást, mondván, hogy a szótagolás csak az elválasztáshoz kell, ráér akkor elővenni. Csakhogy a szótag a beszéd ritmusát adja, sőt a legújabb pszicholingvisztikai kutatások szerint a beszéd létrehozásának és felfogásának egysége; kis terjedelme miatt segíti a kezdő olvasót a dekódolásban; a szótaghatár egybeesik az esetek többségében a szóelemek határával, így a szótagolással előkészítjük, sőt megalapozzuk a szóelemeket elkülönítő helyesírást: ad-ja, lát-ja, any-ja, hagy-ja (a kisgyerek még nem érti a tő és a toldalék fogalmát). Sokat bajlódnak a gyerekek a szóelemek elkülönítésével? Másoltassunk velük minél több szót? Végeztessünk pótlásos gyakorlatokat? Nem. Végeztessünk sok-sok szótagolási gyakorlatot, vagy a következő utasítással másoltassunk: Mondd magadban szótagolva, miközben írod!

"A lányom hatodikos, és otthon szinte sose tanul. Kizárólag abból él, ami az iskolában ráragad - igaz abból elég jól. Hogyan vehetném rá, hogy otthon is tanuljon, hiszen akkor játszva lehetne kitűnő?" - kérdezi egy levélírónk.

Szögezzük le elöljáróban, hogy mint oly sok más dologban a "mennyit kell tanulni?" kérdésében is eltérő a szülők és gyerekeik logikája. A legtöbb szülő akkor nyugodt, ha a gyerek sokat tanul otthon, mert így érzi biztosítottnak a másnapi sikert. A gyerekek viszont - csaknem kivétel nélkül - a lehető legkevesebb időt szeretnének a tanulással tölteni. Ez egyébként a szülőkkel is így volt gyerekkorukban, csak már nem emlékeznek rá...

Ebből az alapállásból kétféle stratégia következik:
1. figyelek a suliban, és szabad a délutánom
2. otthon tanulok, amennyit nagyon muszáj.
Mind a két stratégia egyaránt hozhat sikert és kudarcot is. Van, akinek elég a jó jegyekhez, hogy figyel az órákon, van, akinek ebből csak kettesekre futja. Van, aki délutánonként négy-öt órát görnyed a tankönyvei felett, másoknak egy óra otthoni készülés elég a jó jegyekhez.

Számít persze a tanulással töltött idő hossza, de ennél fontosabb annak a hatékonysága. A gyors felfogóképességű, kitartó gyereknek fele, harmadannyi idő elég, mint egy másiknak. Vagyis a tanulással töltött idő hossza önmagában nem sokat jelent, és főleg nem garantál semmit.

Vajon miért használnak a "fontos emberek" határidőnaptárt, manager kalkulátort, palmtopot? Mert tudják, ha nem írnák fel, elfelejtenék mikor milyen elintéznivalójuk van. Ha azért nem használsz leckefüzetet, mert már dedósnak érzed, gondolj arra, hogy a fejed értékesebb dolgok tárolására való, mint hogy hányadik oldalon kezdődik a történelemlecke.

Ugye veled is megesik, hogy hazaérve nem pontosan, csak részben vagy egyáltalán nem tudod, mit adtak fel az egyes órákon házi feladatként. Mivel a legtöbb tanárnak megvan az a jó szokása, hogy a hiányos házi feladatért kis egyeseket vagy fekete pontokat osztogat, nagyon hamar összegyűlhet egy valódi egyes ezekből a mulasztásokból.

Tudom, hogy felső tagozatban pláne középiskolában /!/ dedós módszernek tűnhet, a leckefüzetet, mégis nyomatékosan szeretnélek megkérni, hogy térj vissza ennek használatához. Az ember feje nem káptalan - s ez alól te sem vagy kivétel. Bár az órán még felírtad a füzet vagy a könyv végére, rosszabb esetben egy cetlire, esetleg bekarikáztad, hogy mi a lecke, de mire hazaérsz, könnyen elfelejt/het/ed az egészet. Ha viszont ott van az egy darab zseniális leckefüzet, és benne minden, amit az iskolával kapcsolatban NEM SZABAD ELFELEJTENI akkor már nem kellenek további trükkök a felidézéshez.

Ha rendszeresen vezeted ezt a füzetet, biztos, hogy minden tantárgyból megspórolsz egy-két egyest.

Nemcsak az érettségizők vizsgáznak és izgulnak ezekben a hetekben. Sok tízezer alsóbb osztályos gimnazista tantárgyi vizsgákra készül és a többiekre is témazárók sorozata vár. A vizsga, témazáró drukkal jár, ami egy bizonyos határig szükséges, elkerülhetetlen, de ha túl nagy a lámpaláz, az leronthatja az eredményt és pocsék közérzetet okoz.

Mitől is félünk, amikor a vizsga előtt kitör rajtunk a lámpaláz?

Nehezen jegyzed meg a tanulnivalót, s ha mégis sikerül, a felelés, dolgozat idejére egyszerűen eltűnik az emlékezetedből? Ezért úgy gondolod "szita az agyad", azaz gyenge a memóriád, s most varázserejű memóriajavító módszereket vársz tőlem?

Vannak ilyen módszerek, ha nem is varázserejűek, de hatásosak - mindjárt azokról is szó lesz. Először azonban muszáj egy kicsit azzal foglalkoznunk, hogy miért sokkal nehezebb megjegyezni a tananyagot, mint például a tegnap látott film tartalmát. Ennek legalább három oka van:

Ha álmos, fáradt vagy tanulás közben, annak két oka lehet:

Két hete azt igértem, legközelebb, azaz ma, a megtanulandó szöveg láttán rádtörő ellenállás, reménytelenség, unalom leküzdéséhez adok tippeket. Ezek nagyon fontos módszerek, tanulásod sikerességét alapjaiban befolyásolják.

A tanulási módszerek szakértői már régen kimutatták, hogy az aktív, személyes részvétel megakadályozza, vagy legalábbis csökkenti az unalmat, az íróasztalodtól való menekülés vágyát.

Hogy mit jelent az aktív, személyes részvétel? Azt, hogy saját gondolatainkhoz kapcsoljuk a tanulnivalót, dolgozunk a szöveggel, nem csak olvassuk, hanem személyes, lehetőleg érzelmileg is átszínezett viszonyba kerülünk vele. Gondolj arra, milyen észrevétlenül, mindenféle erőfeszítés nélkül jegyzed meg kedvenc együttesed számainak szövegét. Hogyan lopja be magát a füledbe a sok reklámszöveg? Miért tudsz egy izgalmas film legapróbb részleteire is pontosan emlékezni? Pofonegyszerű a válasz:azért mert érzelem, személyes jelentés kötődik hozzájuk, ettől volt a megjegyzés ilyen hatékony, és ezért marad a emlék ilyen eleven.

Persze a Bethlen-korszakról szóló történelemleckét sosem tudod annyira személyessé, aktív emlékké tenni, mint egy akciófilmet, de komoly eredményeket lehet elérni okos tanulási technikák alkalmazásával. Tudományos vizsgálatok kimutaták, hogy általában a hallottak, 20- %át, a látottak 30%-át, a látottak és hallottak 50%-át, saját kimondott szavaink 70%-át, aktív cselekvésünk 90 %-át jegyezzük meg. Világos, hogy a célunk: a tanulást a puszta olvasásból aktív cselekvéssé alakítani. Ezzel 30%-ról a háromszorosára, 90%-ra növelhetjük a megjegyzés arányát.

Sokszor hallottuk már ezt a jó tanácsot, de még sosem magyarázta el senki, hogy egészen pontosan mit is jelentenek ezek a szavak, és mit kell tennünk, ha el akarjuk érni ezt az állapotot.
Ja, és hogy mi van akkor, ha erőltetjük, mégsem vagyunk képesek elérni az összpontosított figyelmet.

Most ezekről a tanuláshoz valóban életbevágóan fontos dolgokról lesz szó - az egyszerűőség kedvéért tegező formában.

1. Ha az agyunkat olyan tartálynak képzeljük el, amelybe az információk golyók formájában töltődnek be, akkor elvben elképzelhető lenne, hogy a különböző csatornákon - látás, hallás, tapintás, emlékezés - érkező golyók egyszerre hulljanak a tartályba. Vagyis hallgathatnánk zenét, miközben olvassuk a holnapi leckét, néha odapillantunk az éppen futó tévéműsorra, az unalmasabb leckerészeket pedig a tegnap látott film emlékképeivel színesítjük.

De a tudósok kiderítették, az agy-tartályba egyszerre csak annyi információgolyócska juthat be, amennyi egyetlen csatorna- érzékszerv - áteresztő képessége. Azaz, amikor zenét hallgatunk, csak a hangokkal van elfoglalva az agyunk, ha emlékeinkkel foglalkozunk, csak az emlékképek töltik be az agyunkat.
Ha ez a helyzet, okosan kell használni az agyunk feldolgozókapacitását, ésszerűően kell gazdálkodnunk vele. Hiszen amikor felesleges, mellékes információ-golyócskákat is beengedünk agy-tartályunkba tanulás közben, az össze nem illő golyócskák, például kedvenc együttesünk számai és a történelemlecke tarka, megjegyezhetetlen zűőrzavarrá keveredik, amiből semmi használhatót nem tudunk felidézni a holnapi feleléskor.