"Mire hazaérünk a napköziből, másodikos kisfiam annyira kimerül, hogy képtelen a tanító néni által elvárt gyakorlásra. Ha mégis erőltetem, főleg az olvasást, annak mindig nagy hiszti, sírás a vége, és alig van eredmény. Mivel teszek jót a gyereknek: ha mégis ráveszem, hogy végezze el a munkáját, vagy engedek, és hagyom pihenni?"

Egy nyolcéves gyereknek délután ötkor, az iskolában eltöltött munkanap után már NEM SZABADNA tanulással foglalkozni. Hogy mégis sok iskolában ilyen elvárásokat támasztanak, az önmagában is jelzi, milyen komoly bajok vannak a magyar közoktatásban!

Persze a szülő nem világmegváltó reformer, ő nap mint nap szembesül a tanító néni rosszalló pillantásaival, gyermeke adottságaival, saját elvárásaival, és az idő szorításával. Ezért leginkább praktikus tanácsokra van szüksége.

1. Az alsósoknak 10-11 órát kell naponta aludni. Ez azt jelenti, hogy hét közben este 8-fél 9 körül aludniuk kell, legfeljebb az esti mesét nézhetik meg a tévében. Sajnos az érintett korosztály legalább fele nem alszik ennyit, többnyire tévézés, számítógépezés miatt.

 A lassú olvasás a sikeres tanulás egyik kerékkötője, különösen felnőttkorban, amikor már nem oldalakban, hanem könyvekben mérik a vizsgák anyagát. Mostani cikkünkben négy egyszerű, de hatásában tényleg nagyszerű technikát mutatunk be, mindegyik abban segít, hogy az eddiginél 50-200 %-kal gyorsabban haladjunk a szövegben.

Ha az internetet dzsungelhez hasonlítjuk, akkor gyerekeink az ott lakó bennszülöttek, mi szülők pedig a skorpióktól rettegő turisták. A mai felnőttek jó esetben felhasználók a világhálón, miközben gyerekeik zsigereikben érzik, hogyan működik ez a gigantikus képződmény.

Ez a nemzedéki szakadék is belejátszik abba, hogy nagyon sok szülő nem tudja, mit kezdjen a gyereke internetezésével: buzdítsa, korlátozza, ellenőrizze? Mivel nem ismerik a tényleges előnyöket és kockázatokat, többnyire a gyerek vagy a szülő kitartásán, erőszakosságán múlik hány órát tölt a csemete a képernyő előtt, és főleg hogy mit néz, kivel, miről beszél, milyen adatokat ad meg.

Egy korábbi cikkünkben arról olvashattak, miként korlátozzuk a képernyő előtt töltött időt -> Előzzük meg a képernyős rabságot!. Most az internetes veszélyekről és a védekezés lehetőségeiről lesz szó. A fiatalokat óvni kell a brutális, pornográf, vagy rasszista tartalmaktól, egyes számítógépes játékok erőszakos megnyilvánulásaitól, néhány reklámstratéga gátlástalan praktikáitól, amelyek a "holnap ügyfeleit" hálózzák be rejtett üzenetekkel. A tartalom mellett léteznek komoly technikai veszélyek is: a vírusok és a férgek, amelyek e-maileken és preparált internet-oldalakon terjednek. Az internet, mint online kontaktusbörze is veszélyes lehet: pedofilok megpróbálnak személyes találkozót megbeszélni, a drogdealerek a chatroomokat piaci helyszínnek tekintik, öngyilkos-fórumok labilis állapotban lévő fiatalokat veszélyeztetnek.

A legtöbb szülő tudja, hogy, hogy nemcsak ő, hanem a gyermekek is komoly stresszben töltik mindennapjaikat. Mégis, ha a túlzott megterhelés, a teljesíthetetlen, vagy ellentmondó elvárások miatt baj van a gyerekkel, csak ritkán gondolunk arra, hogy esetleg a stressztűrő képességét kellene javítani.

A mai gyerekek általában fizikai biztonságban élnek, többségük anyagi értelemben nem nélkülöz, sokkal ritkább a bántalmazás, mint egy fél évszázaddal ezelőtt, a valaha okkal rettegett gyerekbetegségeket leküzdötte az orvostudomány. Ennek ellenére a mai gyerekek sokkal szorongóbbak, idegesebbek, türelmetlenebbek, mint a korábbi nemzedékek tagjai, többször betegszenek meg lelki eredetű, pszichoszomatikus kórokban. Soha ennyit nem fájt a gyerekek feje, mint manapság, a testi okok nélkül fellépő hányinger, gyomorgörcs, szédülés a 10-12 évesek 60 %-át sújtja rendszeresen. Mind több a rosszul alvó, a szorongó, az agresszív, a fékezhetetlen, a hiperaktív gyerek. Ezek a tünetek nagyrészt azt jelzik, hogy a gyerekek nem rendelkeznek a stressz elkerülésében, oldásában és elviselésében nélkülözhetetlen készségekkel.

Az élet: problémák megoldásának sorozata

A problémák láttán a szülők, pedagógusok, pszichológusok hajlamosak arra, hogy a gyerekek terheinek a csökkentését sürgessék, mondván, túl sokat kell tanulniuk már a kisiskolásoknak is. Ez azonban nem tűnik megvalósítható megoldásnak, hiszen az egymást követő nemzedékeknek vitathatatlanul egyre nagyobb tudásra van szükségük ahhoz, hogy eredménnyel tudjanak bekapcsolódni a munka világába, jó állást kapjanak, az elvárt színvonalon tudjanak élni.

"Mire hazaérünk a napköziből, másodikos kisfiam annyira kimerül, hogy képtelen a tanító néni által elvárt gyakorlásra. Ha mégis erőltetem, főleg az olvasást, annak mindig nagy hiszti, sírás a vége, és alig van eredmény. Mivel teszek jót a gyereknek: ha mégis ráveszem, hogy végezze el a munkáját, vagy engedek, és hagyom pihenni?"

Egy nyolcéves gyereknek délután ötkor, az iskolában eltöltött munkanap után már NEM SZABADNA tanulással foglalkozni. Hogy mégis sok iskolában ilyen elvárásokat támasztanak, az önmagában is jelzi, milyen komoly bajok vannak a magyar közoktatásban!

Persze a szülő nem világmegváltó reformer, ő nap mint nap szembesül a tanító néni rosszalló pillantásaival, gyermeke adottságaival, saját elvárásaival, és az idő szorításával. Ezért leginkább praktikus tanácsokra van szüksége.

1. Az alsósoknak 10-11 órát kell naponta aludni. Ez azt jelenti, hogy hét közben este 8-fél 9 körül aludniuk kell, legfeljebb az esti mesét nézhetik meg a tévében. Sajnos az érintett korosztály legalább fele nem alszik ennyit, többnyire tévézés, számítógépezés miatt.

2. Már alsó tagozatban következetesen törekedjünk arra, hogy ha elvégzendő iskolai feladata van a gyereknek, annak felelőssége, észben tartása az ő dolga legyen. Csak akkor figyelmeztessük, ha biztos, hogy magától nem végezné el.

Nyakig vagyunk a vizsgaidőszakban, s ilyenkor lelki szabotőreinkkel is meg kell küzdenünk. Például az a gondolat kísért, hogy amit meg kell tanulnunk, annak nagy része vagy akár az egész, haszontalan, felesleges, sosem lesz rá szükségünk. Ezzel az okoskodással elsősorban a feladat elől menekülnénk, de azért nem teljesen alaptalan a felbukkanó kétely. Kezdenünk kell vele valamit, egyébként elszívja erőnket, gúzsba köti gondolatainkat.

Nagyon is könnyen megtörténhet, hogy az adott tananyagra, akár az egész tantárgyra későbbi életünkben valóban sosem lesz szükség. Ugyanakkor lelkünk mélyén érezzük, hogy a helyzet adott, a kedvünkért nem fogják átírni a könyvet, átformálni a tanrendet. Le szeretnénk tenni a vizsgát, le kell tennünk a vizsgát! Ebből a szempontból mindenképpen van értelme a tanulásnak.

Ezt a megfontolást, belátást úgy tehetjük belsővé, lelkileg is elfogadottá, hogy az alábbi megerősítéseket naponta többször, este elalvás előtt mindenképpen félhangosan elmondjuk:

Ha együtt tanulunk a gyerekkel, ügyeljünk olyan látszólag mellékes dolgokra, hogy hogyan viselkedünk, hol ülünk, miközben ő az írásbeli feladatát készíti, vagy éppen másol valamit, esetleg gyakorlásképpen diktálunk neki. Ha valóban szükség van arra, hogy tanulás közben a közelében legyünk - ennek az idejét és gyakoriságát azonban idővel mindenképpen csökkentsük - üljünk kicsit távolabb tőle, és csak akkor avatkozzunk bele abba, amit csinál, ha elakadt, ha a segítségünket kéri, vagy eljött az ellenőrzés ideje.

Ne nézzük a gyereket, miközben dolgozik! Ez zavarja a másolásban, vagy számolásban, folyamatosan a mi reakciónkat lesi, és mintegy beprogramozzuk neki a hibát.

Ezért ne üljünk szorosan mellette, és semmiképpen se álljunk a háta mögé! Képzeljük el azt az érzést, hogy a munkahelyünkön a főnökünk a hátunk mögött figyel minket! Majdnem biztos, hogy hibázni fogunk.

Ha folytonosan szemmel követjük a gyerek munkáját, ezzel valójában levesszük a válláról a felelősséget - nem képes a sajátjának érezni azt, amit éppen végez. Persze érthető, hogy a szülő mielőbb be akar avatkozni, segítene, amikor látja, hogy a gyerek újra meg újra elköveti ugyanazokat a helyesírási, vagy számolási hibákat. Csakhogy a helyes megoldással, hibátlan munkával egyenértékű, hosszabb távon, pedig még fontosabb is, hogy a tanulás teljes mértékben a gyerek dolga legyen, mi szülőként csak akkor lépjünk közbe ha a gyerek kéri, vagy ha komoly nehézségek vannak, amiket egyedül nem tud megoldani.