Napjaink legizgalmasabb témái, a világ legjobb tudósainak, művészeinek és más kreatív koponyáinak élvezetes előadásában – röviden, angolul, magyar fordítással. Ez a TED amelynek nyilvános adatbázisában már közel ezer briliáns előadás található, ezek közül válogatunk mi is a jövőben. Portálunk témájába váló előadásokat hallhatnak, olvashatnak ezután a tanulás, nevelés, agykutatás tárgykörében – és az angol nyelvű előadást követve egyidejűleg egy fantasztikus nyelvtanulási, gyakorlási lehetőség is a rendelkezésükre áll.

Első vendégünk a brit Sir Ken Robinson, kreativitáskutató, aki arról beszél lebilincselően szellemes előadásában, hogy a közoktatás, különösen Európában jó száz évvel le van maradva a világ fejlődésétől. Ezért újra kellene gondolni a jó öreg európai oktatási rendszert, ami pillanatnyilag épp a legfontosabbat, a kreativitást öli ki a gyerekekből.
 

„Hogyhogy ennyire nem tudnak ezek a spanyolok más nyelveket?” – méltatlankodtunk Danival Barcelonában, miután sokadszor éltük át, hogy a turista paradicsomban a pincérek, taxisok, buszsofőrök, bolti eladók túlnyomó többsége kedvesen, de értetlenül néz ránk angolul feltett kérdéseinket hallva.

Aztán épp csak hazajöttünk a mediterrán ragyogásból, reggel hallom a Kossuth Rádióban, hogy az Eurostat felmérése szerint az unió lakóinak 36 %-a semmilyen idegen nyelvet sem beszél. Az országok rangsorában az utolsó előtti helyen a portugálok állnak, 51,3 %-kal, és az utolsó helyet mi foglaljuk el: a magyarok 75 %-a /!/ nem tud egyetlen más nyelvet sem.

És most hagyjuk is a spanyolokat, akiknek legalább annyi mentségük van, hogy tényleg világnyelv az övék. Seperjünk saját nyelvtudásunk háza táján. A műsorban megszólaló oktatási szakember szerint annyira azért nem borzasztó a helyzet, amilyennek a lehangoló 75 % mutatja, mivel nálunk sokkal kevesebb a nemzetiségi nyelvet /is/ beszélő lakos és a bevándorló. Például Szlovákiában és Csehországban vagy az egykori Jugoszláviában és a törökök millióit integráló Németországban igen sok nemzetiségi él, ami növeli a többnyelvűek arányát.

Az iskolai nyelvtanítás fogyatékosságai

Ha nyár, akkor kötelező olvasmányok- és ennek kapcsán inkább nagyobb, mint kisebb összetűzések a családok többségében. Miért pont ezt, miért ilyen hosszút, miért ilyen unalmasat -és egyáltalán miért kell olvasni, még nyáron is?
Előbb nézzük a dolog praktikus oldalát: hogyan ösztönözzük, segítsük a gyereket a kötelező olvasmány/ok/kal való birkózásban?/ Ha nehezen, hibásan, akadozva olvas, félő, hogy egyedül nem fog a végére érni, válasszuk azt a módszert, hogy ugyanannyit felolvasunk neki, amennyit előző nap egyedül elolvasott. Ezzel ösztönözzük a haladásban, és mégis némi reményt, kapaszkodót adunk, hogy kivergődjön a betűtengerből.

Beszéljünk vele minél többet az olvasottakról, meséljen el kisebb nagyobb részeket, jellemezzen, írjon le szereplőket, stb. Ez a szövegértést segíti, és közben persze ellenőrizzük is, hogy valóban elolvasta.

Ha alsós a gyerek, vagy nagyon nehezen szánja rá magát az olvasásra, segítsünk azzal is, hogy együtt tervet készítünk, melyik nap melyik fejezettel végez, és rendszeresen ellenőrizzük a haladását.

Ha olvasónaplót kell írni, folyamatosan, fejezetenként készüljön, mert még a gyakorlott olvasónak sem könnyű egyszerre felidézni a teljes cselekményt.

Ha olvasás helyett csak a regényből készült filmen nézi meg, vagy a kimásolja a sztorit a Száz híres regény- típusú kiadványokból, azzal kivéd egy rossz jegyet, és mi elkerülünk néhány összeütközést a gyerekkel, de a végén mindenki sokkal rosszabbul jár.

Egyre több felnőtt kér segítséget tőlünk a saját tanulási problémáira. Ezek a fiatalabb vagy idősebb, nagyon különböző élethelyzetű, változatos képzésekben résztvevő kliensek a feltáró beszélgetés során általában tipikus problémákról számolnak be. Ezeket adjuk közre mostani cikkünkben, abban a reményben, hogy ezzel is segítünk hasonló gondokkal küzdő olvasóinknak.

A munka, család mellett tanulók leggyakrabban ahhoz kérnek segítséget, hogy miként illesszék bele eddigi életükbe a főiskolát, egyetemet vagy továbbképző tanfolyamot. Ez általában csak úgy lehetséges, ha jelentős változásokat vezetnek be otthon, hiszen a napjaik továbbra is csak 24 órából állnak. Ezért át kell tehát alakítani az eddigi értéksorrendet a háztartásban, házimunkában. Le kell egyszerűsíteni az időigényes tennivalókat, és kompromisszumokat kell kötni: Számba kell venni ki mivel járul hozzá a továbbtanuló szülő, házastárs tehermentesítéséhez. Fontos, hogy maga az érintett a felnőtt "diák" is fogalmazza meg ezt az elvárását, a családtagok maguktól nem biztos, hogy "dalolva" vállalnak plusz feladatokat.

Sokan az önbizalommal állnak hadilábon, nem hiszik el magukról, hogy képesek elvégezni felnőtt fejjel egy újabb iskolát. Ez általában a munkahely által előírt, megkövetelt képzésekre jellemző. Akí úgy gondolja, hogy szörnyűség lesz a tanulás, mert ő már öreg ehhez, berozsdásodott az agya, ezzel csak "rátesz egy lapáttal" a tényleges nehézségekre. Valójában az emberi agy hihetetlenül plasztikus, életünk végéig tanulásra alkalmas szervünk. A tanulás konzervál, sőt fiatalít, azáltal, hogy új kihívásokat, emberi kapcsolatokat és lehetőségeket hoz az életünkbe. Persze másként tanulunk húsz évesen és másként ötven évesen. De aki nem sorscsapásnak, hanem kalandnak agytornának tekinti a rá váró szellemi munkát, az félig már meg is nyerte a csatát.

Szótagoljunk!

Így javíts a szövegértéseden!

Azonnal szörnyethalt az a 16 éves fiú, akire pár napja egy budapesti lakótelepen ráhajtott a kukásautó. A hatalmas jármű ugyan csak lépésben tolatott, és a kötelező sípoló jelzés is hallatszott, de ez nem óvta meg a fiú életét, mivel mindkét fülében harsogott az iPod. A gyanútlan középiskolást először fellökte a 20 tonnás monstrum, azután ráhajtott, a testét valósággal darabokra tépte. Az anya szívinfarktust kapott egyetlen fia halálhírére.

A megrázó eset kapcsán a szorgos sajtómunkások három ehhez hasonló halálesetet ástak elő a közelmúltból. Egy tizenéves fiú a vasúti átjáróban, a tilos jelzés ellenére biciklijét tolta és közben zenét hallgatott, így nem érzékelte a közelgő vonat hangját. Egy középkorú nő fülhallgatóval mindkét fülében átszaladt az úttesten és a kanyarodó autó alá esett. Villamos kerekei ölték meg azt a férfit, aki ugyancsak hangszóróval a fülében, a már induló járműre próbált felszállni, és közben elveszítette egyensúlyát.

Amikor bedugjuk a fülünkbe az apró hangszórókat és felhangosítjuk a zenét, szinte megszűnik a külvilág. Nem érdekel, nem zavar, nem fontos, ami kívül van. A közvetlenül a hallócsontokra vezetett zene teljesen áthatja az agyat, beszűkíti az érzékszervek hatókörét, a külső hangingereket 100%-osan lefedi.

Süket és egyéb érzékelésében is korlátozott emberek százezrei, zömében fiatalok közlekednek az utcákon. Csoda hogy nem történik sokkal több katasztrófa.

Sok összetevője van a tavasszal nagy vihart kavart iskolai tanárveréseknek - meg sem próbálom ezt mind sorra venni. Nézzük csak a legfontosabbakat, ahogy én látom:

1. Rossz a közhangulat. 2008 tavaszán Magyarország egyetlen sajgó tyúkszem - milliószámra élnek köztünk frusztrált, sértett, csalódott, remény vesztett, dühös emberek. Ilyen lelkiállapotban mindig kapóra jön a megfelelő "ellenség", akire ráönthetjük sérelmeinket. Az érthetőnél sokkal jobban utáljuk a nekünk nem szimpatikus politikai oldalt, a buszon az ellenőrt, a telefontársaságokat, a bankokat, a külföldi boltosokat. Ez persze ragályos, a gyerekeink is elkapták. Mind több diák - gyakran a szülővel együtt - alapból utálja a tanárait - és vica versa.

2. A hazai közízlés az egyre keményebb balhékra izgul. Megállíthatatlanul nyomulnak a bulvármédiák, szinte csak a botrány, szörnyűség, vér, erőszak, horror, perverzió, gyalázat tud komolyabb érdeklődést kiváltani. A tanárverésről készült képeket, videókat szörnyülködve, de alig leplezett kéjes izgalommal habzsolta a bulvárlapok és tévéműsorok közönsége.

3. Kettészakadt a magyar közoktatás. Az elmúlt húsz évben egyre gyorsuló ütemben szakad szét a közoktatás jó és lepukkant intézményekre. A magára kicsit is adó szülő - egyébként érthető módon - ha csak teheti, oda viszi a gyerekét óvodába, iskolába, ahol jobbak a tárgyi személyi feltételek, és főleg ahova a "jobb" szülők viszik a gyereküket. Ez a folyamat önmagát erősíti, a hátrányos helyzetű, tanulatlan szülők gyermekeit oktató intézményekből menekülnek az ambiciózus, képzettebb pedagógusok, ettől tovább hanyatlik az intézmény, míg eljut odáig, hogy a jó érzésű szülő akár lakóhelyet is vált a minőségi oktatás érdekében. A közepes színvonalú általános iskolák felső tagozatát a hat és nyolcosztályos gimnáziumok zsigerelik ki azzal, hogy elszippantják a jó tanulókat. A magyar közoktatásban előállt az Európában példátlan helyzet, hogy az iskolázás évei alatt nem csökkennek, inkább nőnek a gyerekek között a kulturális különbségek. A jó körülmények között élő gyerekek sokat profitálnak az iskolában, a szegények, hátrányos helyzetűek, szinte semmit. Aki otthon többnyire csak durvaságot, agressziót látott, az iskolába kerülve sem sajátít el jobb mintákat - pedig a közpénzből fenntartott közoktatás egyik fontos feladata épp a társadalmi különbségek mérséklése.

Az oktatás világszerte forradalmi változásokon megy át, amiből azonban a magyar iskolákban szinte semmit sem lehet érezni. Gyerekeink tudása nemzetközi összehasonlításban évtizedek óta hanyatlik, és ez mára a nemzet fejlődésének, versenyképességének egyik fő akadályává lett. Olyan nagy a lemaradásunk, hogy reményünk sem lehet a felzárkózásra, ha nem az alapoknál kezdjük. Egészen más módszerekkel dolgozó, a 21. századnak megfelelő szaktudással felruházott pedagógusokra van szükség, akiket persze először fel kell nevelni. 

Ezek a sokkoló megállapítások Csapó Benő professzortól valók, aki legutóbb a kormány számára írt tanulmányban foglalta össze, mit kell tenni ahhoz, hogy a magyar közoktatás kikerüljön jelenlegi nagyon súlyos válságából. 

Néhány évvel ezelőtt, a PISA vizsgálatok számunkra igencsak gyászos adatai ütötték az első rést a hallgatás falán. Ekkor derült ki ország-világ előtt, hogy a fejlett országok, az OECD 15 éveseinek olvasási, matematikai és természettudományos teljesítményét összehasonlítva nagyon gyengén teljesít a magyar közoktatás. 

A magyar gyerekek 25 százaléka akár 8-12 év tanulás után is funkcionális analfabéta marad. Ez annyit jelent, hogy olvasás útján nem jut hasznos információkhoz, ezért egész életében nem vagy csak igen rossz hatásfokkal képes tanulni. De a legképzettebbek sem teljesítenek túl jól: az egyetemet végzett magyar fiatalok átlagos tudása a finn érettségizettekével van egy szinten. Még ijesztőbb, hogy az iskolában töltött évek során alig fejlődik a diákok elvont gondolkodása, logikai készsége. A kínkeservvel bebiflázott tények szinte nyomtalanul hullanak ki az agyakból.