A budapesti West Balkánban történt tragédia elementáris erővel rázta meg a közvéleményt. Napok óta ez az első számú témája a hazai médiának és az indulatok is ennek megfelelően szöknek a magasba. Mellékszál, de érdemes megemlíteni, hogy a távolabbi diszkókból hajnalban autóval hazatérő fiatalok körében évente többször arat a halál. Egy-egy ilyen alkohol és/vagy drog, gyorshajtás miatt bekövetkező balesetben általában többen, volt eset hogy öten haltak meg. Ezekhez a tragédiákhoz mintha hozzászoktunk volna /?!/. A West Balkánban történt eset talán azért bolydította fel ennyire a közvéleményt, mert most beláttunk egy kicsit az éjszakai élet kulisszái mögé is.

A jövő héten újra nyitnak

Akármi is lesz a következménye ennek a tragédiának, néhány hét múlva, de talán már a jövő héten újra indul a budapesti éjszakai élet, hétvégeken megint ezrek tolonganak majd a népszerű szórakozóhelyeken. Nem mondom, hogy semmi nem fog változni, de túl nagy illúzióink ne legyenek, a nyugati világ valamennyi nagyvárosában hasonló módon szórakozik az ifjúság. Ott talán nagyobb a tapasztalat, és a rend, kevésbé néz félre a hatóság, talán nem hoznak ennyi be nem tartásra kitalált előírást, talán törvénytisztelőbbek a vállalkozók. De még ez sem biztos.

A csokoládé finom csemege, de ha korlátlanul fogyasztjuk, elhízunk, felborul az emésztésünk, pattanásos lesz az arcunk, tönkremennek a fogaink, és függővé válunk. Így van ez minden olyan /élelmi/szerrel, tevékenységgel, ami rövid távon kellemes érzéssel tölt el, csillapítja testi és lelki éhségünket, kíváncsiságunkat, nagy adagban és tartósan fogyasztva azonban észrevétlenül szenvedélyünkké válhat, az "anyag" rabjai leszünk.

A viszonylagos bőség, és a fogyasztás mindenhatósága már Magyarországon is jelen van, mindannyiunkat fenyegetnek a függőségek, amik hamar szenvedélybetegséggé súlyosbodnak. A képernyős tevékenységek, elsősorban a számítógépezés kordában tartása tapasztalataim szerint egyre több családban megoldhatatlan probléma. Hogyan lehet ezzel megbirkózni?

Szülőként csupa jót remélünk gyermekeinknek: egészséget, békét, anyagi sikert, személyes boldogságot. Azt a gondolatot, hogy akár csak átmenetileg is ezek ellenkezőjét kell majd átélnie, a legtöbben elhessegetjük magunktól. Pedig a Földön egyetlen dolog biztos: a változás. Nem lehet hófehér palástban végigsétálni az életen, mindenkit ér előbb utóbb baj, krízis, csalódás, veszteség, betegség. De fel lehet ezekre készülni? Fel lehet ezekre készíteni a gyerekeinket? Igen –állítják nagyon határozottan azok a kutatók, akik katasztrófákat, súlyos kríziseket, fizikai nélkülözést átélt emberek sokaságát megfigyelve azt tapasztalták, hogy igen sokan közülük súlyosabb lelki következmények nélkül élték át a nehéz helyzeteket. E szerencsések alaposabb vizsgálata során kiderült, hogy a gyermek és fiatal kori hatások erős lelki ellenálló- és problémamegoldó képességgel ruházták fel őket. Ezt hívják rezilienciának.

Talán meglepő, hogy a lelki ellenálló képesség kialakítása nem pénzkérdés, és stresszes, gyorsan változó világunkban is lehetséges – ha néhány tanácsot komolyan veszünk.
 

"Vessünk véget a gyerekek testi fenyítésének!" - így szól az Európa Tanács felhívása, amelyhez nemrégiben Magyarország is csatlakozott. A hosszú távú cél, hogy ne csak a súlyos bántalmazások szűnjenek meg - már egy "egyszerű pofont" se tekintsen senki nevelési eszköznek.

A testi-lelki bántalmazás minden formája, vagyis már egy pofon is sérti a gyerekeknek a magyar gyermekvédelmi torvényben megfogalmazott jogait, és régen bebizonyosodott, hogy nem is hatékony nevelési eszköz. Sajnos gyors változásra mégsem számíthatunk. Egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint a magyar felnőttek 70 százaléka gondolja úgy, hogy egy pofon néha elfogadható. Svédországban egy hasonló törvény 1979-es elfogadása után 30 év kellett ahhoz, hogy megváltozzon a közvélemény. A törvény. bevezetésekor a svédek 65 százaléka azt mondta, hogy kell a testi fenyítés, mint nevelési eszköz. Az azóta eltelt években a felnőtt fiatalok között egyre kevesebb az öngyilkos és a depressziós beteg, és a svéd lakosságnak ma már csak tíz százaléka helyesli a testi fenyítést mint nevelési módszert.

Amikor erről a témáról beszélünk, bizonyára minden felnőttnek eszébe jut egy-egy pofon, amelyet még gyerekkorában kapott, és arra is jól emlékszik, miért kapta. Ez is azt bizonyítja, hogy a veréssel járó szégyen és fájdalom hosszú-hosszú évekig bennünk él.

Féltés, aggodalom, büszkeség kavarog a szülőkben, amikor először látják ünneplőbe öltözött gyermeküket az iskolapadban. Az ő higgadt, és mindig a gyerek hosszú távú érdekeit szem előtt tartó magatartásuk sok későbbi tanulási problémát megelőzhet.

1. Ne csináljunk túl nagy felhajtást az iskolakezdés körül, ne nyomasszuk ilyesmivel: "majd megtudod, mi a magyarok istene, ha iskolás leszel", "ott nem rendetlenkedhetsz, majd a tanító néni megnevel" de arra sincs szükség, hogy "ott megmutathatod, mit tudsz, mert te már okos, iskolás nagyfiú vagy". Illúziókba se ringassuk: az iskola nem a "Csodák Palotája": az osztályban ő egy lesz a sok közül, nem lesz a középpontban, mint a családban. Ezt is meg kell tanulnia - az iskolaérettség része az alkalmazkodás képessége, a kudarcok tűrése.

2. Az iskoláztatás eltart 16-20 évig is, nem dől össze a világ, ha fekete pontot kap a harmadik héten. Hagyni kell, hadd alakuljon ki a saját tanulási ritmusa, érdeklődése, feladattudata. El kell fogadni, ha valamilyen területen gyengébben teljesít, másban esetleg ügyesebb a társainál. Lényeg, hogy ne frusztrálja az iskola, ne utálja meg az első félév alatt.

3. Sajnos, a legtöbb hazai iskola hibásan és értelmetlenül "sietteti" a gyerekeket, mintha az lenne az eredményes oktatás legfőbb ismérve, hogy "karácsonyra olvasni fognak". Ha a mi gyerekünknek lassabban megy az összeolvasás, vagy az írás, maradjunk higgadtak. Gondoljunk arra, hogy ebben a korban, az egyidős gyerekek között, akár két évnyi különbség is lehet az érettségben.

Levelezés, ismerkedés, naplóírás, zenehallgatás, videonézés, hírolvasás - csak párat említek azokból a célokból, melyekre a mai gyerekek az internetet használják. Az internet számukra már a világ egyik legtermészetesebb dolga. Kerestem Önöknek (természetesen az interneten) néhány statisztikai adatot. Egy magyar felmérés alapján a 14-17 évesek közel 80 százaléka internetezik, és a 14 évesnél idősebb internetezők közel egyötöde ebből a középiskolás korú csoportból kerül ki. A másik kutatás az Európai Unió Biztonságosabb Internetért programja keretén belül készült, 12 000 uniós fiatalt faggattak internethasználati szokásaikról. Az adatok megdöbbentőek: "(...) az összes válaszadó 56 százaléka teljes körű leírást ad magáról az új barátokkal való kapcsolat kialakítására szolgáló közösségi oldalakon és akár magánéleti részletekkel is szolgál. A többség (53%) szintén valós személyes adatokat ad meg akkor, ha egy online játékra regisztrálni kell, csupán 36 százalékuk használ ilyenkor fiktív adatokat." Az internet csodálatos technikai vívmány, de számtalan csapdát rejteget - főleg egy naiv, jóhiszemű gyerek számára.

A névtelenség hamis biztonsága

Gyakran csak illúzió a névtelenség - írja a Jogerő internethasználatról szóló fejezetének szerzője, Homoki Péter, ügyvéd. Sok adatot rögzítenek rólunk a különböző programok, gépek, hálózatok, és ezekből a puzzle-darabkákból adott esetben - például egy rendőrségi nyomozás alkalmával - összerakható a teljes kép is. Rendőrségi nyomozást említünk, nem véletlenül: jó néhány olyan tényállást ismer a magyar büntető törvénykönyv, amit otthon ülve, a klaviatúrán pötyögve is el lehet követni.

Szerkesztőként az a titkos vágyam, hogy a Jogerő minden fejezetét együtt olvassák el a szülők és a gyerekek, majd beszélgessenek róla. Hatványozottan igaz ez a buliról szóló írásra, hiszen kényes témákat feszeget, melyek megfelelő kezelése jóval túlnyúlik a jog szabályozási körén. Az első éjszakai kimaradozások az önállósodás jegyében telnek - pont ezért nem árt, ha a szülők felkészítik gyermeküket arra, milyen veszélyekkel találkozhatnak. A jogszabályok beavatkozására pedig jobb, ha sor sem kerül... A fejezet szerzőjének egy fiatal főügyészségi ügyészt, Czencz Zoltánt kértük fel, aki tanári képesítéssel is rendelkezik és jogászi karrierje előtt majd tíz évig tanított általános és középiskolában.

Karikás szemű szomszédok

A jó buli - legyen az házibuli, iskolai rendezvény vagy disco - lényege, hogy a kikapcsolódni vágyó fiatal feloldódhasson a zenében, táncoljon, ismerkedjen. Sokféleképpen lehet élvezni barátok, ismerősök társaságát, a kamaszok általában ezt a maguk zajos módján teszik. A zajt pedig sokszor valóban szó szerint kell érteni: dübörgő zenét képzeljünk, feltekert basszust, és ennek megfelelően ingerült szomszédokat. Hol van a határ, amitől kezdve csendháborításnak számít egy remek parti, és már a jog szabályozási területére tartozik? Erről is beszámol a könyv, egyben tanácsokat is ad arra, hogyan lehet olyan körülmények között szórakozni, hogy a jó hangulat is megmaradjon, és a szomszédok is viszonozzák másnap reggel a köszönést...

"A pénz: okos embernek zsebben ülő szolga, az oktalan embernek zsebben ülő úr." Ez a Gárdonyi Géza-idézet adta a Jogerő legyen veled! (továbbiakban: Jogerő) zsebpénzről szóló fejezetének címét. Akár okosan, akár felelőtlenül gazdálkodik zsebpénzével gyermekünk, egy biztos: a jogszabályok "a pénztárcában is" jelen vannak... A fejezet megírására Lévai Anikót kértük fel, aki örömmel igent mondott - az ismert ötgyermekes édesanya ugyanis a Szent István Egyetem oktatója és bankjogászi képesítéssel is rendelkezik.

A döntés és a felelősség

A szülők lehetőségeik szerint mindennel ellátják gyermeküket - mégis a legtöbb család úgy dönt, hogy bizonyos összeget rendszeresen a gyerekek rendelkezésére bocsát, de származhat bevétel az iskolai szünet alatt végzett munkából is - a diákmunkával három hét múlva fogunk részletesen foglalkozni. A zsebpénz kapcsán meg lehet tanulni a pénz beosztásának művészetét, szembesülni lehet az első buktatókkal nehézségekkel. Nincsen "minimumzsebpénz": az összeget a szülők határozzák meg. A döntés a szülőké - mégis fontos, hogy gyerekükkel rendszeresen beszélgessenek anyagi lehetőségeikről, hallgassák meg az ő igényeiket és nem utolsósorban együtt kövessék nyomon a zsebpénz sorsát. "A zsebpénzét értelmes célokra minden gyerek szabadon felhasználhatja - írja Lévai Anikó, de egyben figyelmezteti is a fiatal olvasókat: a döntés felelőssége is az övék. "A jog mindenesetre melletted áll, hogy nagy baj ne történhessen" - nyugtatja meg a gyerekeket (és aggódó szüleiket) a szerző.

Nemrég egy könyves hetilap interjút készített velem abból az apropóból, hogy a Jogerő legyen veled (továbbiakban: Jogerő) elnyerte a 2007-es év ismeretterjesztő gyermekkönyve díjat. Tapasztalatai szerint a fiatal korosztály mennyire van tisztában a jogaival? - szegezte nekem a kérdést az újságírónő. Zavarba jöttem egy pillanatra. Eszembe jutott, amikor egy szakmai összejövetelen pedagógusok panaszolták nekem, hogy ma a diákok nagyon is jogtudatosak, hiszen "azt gondolják, nekik mindenhez joguk van". Majd felidéztem, amikor a Sziget Civil Falujában diákokkal beszélgettünk ugyanerről, csak úgy dőltek a sztorik tanárokról, "akik semmibe veszik a diákok jogait".

Oktatási jogból legyél kitűnő!

Ezt a címet viseli a Jogerő oktatási jogokról szóló fejezete. Nem könnyű feladat - és a felszólítás nem is csak a gyerekekre vonatkozik. Mindenki hallott - ne adj'Isten, átélt - már történeteket, melyben a főszerepeket basáskodó tanárok, pedagógust fenyegető szülők vagy "nekem-mindent-szabad" mentalitású diákok játszották. Az oktatási jogban a tanulóknak, a tanároknak és a szülőknek egyaránt vannak jogai és kötelezettségei - hangsúlyozza a fejezet szerzője, Szüdi János, az OKM közoktatási szakállamtitkára, majd számos példával szemlélteti is ezt. Mindegyikük felelősségteljes munkája kell ahhoz, hogy az oktatás működni tudjon, és teljesítse feladatát. A kölcsönös együttműködés kötelezettsége világlik ki a közoktatási törvényből, ezt rögzíti minden évben beszámolójában az Oktatási Jogok Biztosa - az egyensúly a gyakorlatban mégis sokszor eltolódik. Hogy tisztában lássunk, ismerkedjünk meg közelebbről egy jogi fogalommal: ez a tanulói jogviszony.

A csokoládé finom csemege, de ha korlátlanul fogyasztjuk, elhízunk, felborul az emésztésünk, pattanásos lesz az arcunk, tönkremennek a fogaink, és függővé válunk. Így van ez minden olyan /élelmi/szerrel, tevékenységgel, ami rövid távon kellemes érzéssel tölt el, csillapítja testi és lelki éhségünket, kíváncsiságunkat, nagy adagban és tartósan fogyasztva azonban észrevétlenül szenvedélyünkké válhat, az "anyag" rabjai leszünk.

A viszonylagos bőség, és a fogyasztás mindenhatósága már Magyarországon is jelen van, mindannyiunkat fenyegetnek a függőségek, amik hamar szenvedélybetegséggé súlyosbodnak. A képernyős tevékenységek, elsősorban a számítógépezés kordában tartása tapasztalataim szerint egyre több családban megoldhatatlan probléma. Hogyan lehet ezzel megbirkózni?

1. A tévézést, film nézést számítógépezést, elektronikus játékok használatát nem csak büntetési céllal, rossz bizonyítvány vagy magatartás miatt kell szabályozni, korlátozni. Minden képernyős időtöltés jellemzője, hogy erőfeszítés nélkül hihetetlenül sok izgalmas képi ingerhez juttat, szinte odaszögezi az embert a székébe. Épp ezért veszélyes, ezért alakul ki a függőség. Ha a gyerekre van bízva, hogy mennyit tévézik, játszik, internetezik, akkor biztos, hogy sokkal több időt tölt ezzel, mint amennyi kívánatos. De mennyi a kívánatos? Brit ajánlások szerint 3 éves korig ne nézzen a gyerek se tévét, se számítógépet. Még az elektronikus mesék sem kívánatosak az anyanyelv tanulásának nagyon érzékeny időszakában. Valóságos személlyel kell a kicsinek kommunikálni ahhoz, hogy megbízható anyanyelvi tudásra tegyen szert, ami egyébként az írás olvasás megtanulásának előfeltétele. Az óvodás korban a képernyős időtöltés átlagosan napi fél óránál ne legyen több. Iskolás korban napi egy-másfél óra a maximum, és még a középiskolást is korlátozni kell, mind a tartalmakat, mind az időtartamot tekintve.

Az úttörőmozgalom felszámolásával eltűntek a normális felnőttvilágra felkészítő gyermekközösségek. Ranschburg Jenő szerint többek közt ez az oka a fiatalkori erőszak elterjedésének. Pedig már az óvodában ki lehetne szűrni az antiszociális hajlamot.

Megnőtt az utóbbi időben a fiatalkorban elkövetett erőszakos cselekmények aránya, vagy csak a média "ugrott rá" jobban a témára? Van statisztikailag kimutatható változás e téren?

Az érdekes az, hogy statisztikailag nincs változás. Az elmúlt években végig 3-4 ezer körül volt a regisztrált fiatalkori bűncselekmények száma. Ugyanakkor én azt hiszem, hogy mégis több van. Szerintem egyre ritkábban fordulnak a rendőrséghez az áldozatok olyan bűncselekmények miatt, amelyek miatt korábban rögtön bejelentést tettek. Ha az aluljáróban elveszik, mondjuk a tizenéves kisfiú mobiltelefonját, akkor a szülő örül, hogy a gyerek épségben hazajutott. Nem fordul a rendőrséghez, nem hiszi, hogy segítséget kaphat a hatóságtól. Az ilyenfajta, kicsit az útonálláshoz hasonlítható, fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma szerintem igencsak megszaporodott, de ez nem regisztrálható a statisztikákban. Az viszont tény, hogy jóval alacsonyabb életkorban követnek el a gyerekek olyan bűncselekményeket, amit 20-30 évvel ezelőtt csak sokkal idősebb korban tapasztalhattunk.

Mi lehet a fiatalkori erőszak terjedésének oka?

Ugye ismerős ez a mondat? Talán otthon hallották a szüleiktől évtizedekkel ezelőtt, így november táján, talán az Önök szájából hangzott el épp a napokban, mikor csemetéjük a karácsonyi kívánságokat sorolta. Akárhogy is, mélyen él sokunkban, hogy az év legnagyobb ajándékozási alkalmát össze lehet kötni pedagógiai célokkal. "Megkaphatod karácsonyra - ide jönnek a gyermeki kívánságok - ha javítasz történelemből, nem lesz több panasz a magatartásodra, minden nap gyakorolod a zongoraleckét stb."

Mit gondoljunk erről? Helyes vagy helytelen az ilyen árukapcsolás, ha feltételhez kötjük az ajándékot, ami eredetileg a feltétel nélküli szeretet kifejezését szolgálná?

Sok ága boga van az ajándékozás témakörének, különösen, ha a karácsonyiról beszélünk. Tetszik - nem tetszik - nekem például nagyon nem tetszik - de tény, hogy a karácsony a fogyasztás, a vásárlás, ajándékozás ünnepe lett. Ezt lehet ízlésünk, értékrendünk szerint mérsékelni vagy éppen felturbózni, de nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni - különösen, ha a gyerekeinkről van szó. Az ő egészséges személyiségfejlődésükhöz nagyon fontos, hogy sose érezzék magukat kirekesztve a többi gyerek közül, sose érezzék magukat, a családjukat különcnek, csodabogárnak például azért, mert náluk kizárólag saját készítésű ajándékokat adnak egymásnak a családtagok. Ez ugyan kedves ötlet, de sose felejtsük el, hogy az iskolás gyerek számára már létfontosságú, hogy megfeleljen a kortársak normáinak. A gyerekeket nem magunknak neveljük, hanem a társadalomnak, amiben el kell boldogulniuk majd nélkülünk is.

Elsős gyerek mondja ezt október elején az elképedt mamának. Aztán még hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülő érthetően megütközik e közlés hallatán, ügyes válaszon töri a fejét, de tanácstalan. Hiszen olyan jól indult minden, már egy éve lelkesen készült a gyerek az elsőbe, táskával a hátán járkált hetekkel korábban, ki-berakosgatta taneszközeit. Az első hetekben lelkes beszámolókat tartott, és szépen gyűltek a piros pontok, vagyis a mosolygós bohócok. Mi történhetett, ami elvette a kedvét, pontosabban az érdeklődését?

Egyáltalán nem ritka az ilyen kifakadás, aminek azonban többféle oka lehet, s ennek megfelelően a tennivaló is változik esetről esetre.

Ha úgy került iskolába – ami mind gyakoribb - hogy tud olvasni, kicsit írni és ügyesen számol a húszas számkörben, szinte törvényszerűen bekövetkezik az a pillanat, amikor rájön a gyerek, hogy „megelőzte korát”, nincs igazi kihívás, és elkezd unatkozni. Ha a tanító néni észleli ezt, adhat neki külön feladatokat, amivel ébren tartja a figyelmét és a versenyszellemét. Ha ezt nem teszi meg magától, kérheti a szülő, de egyáltalán nem biztos, hogy az osztályteremben meg is valósul a differenciált bánásmód. Épp ezért kétélű dolog az iskola előtti olvasástanulás, elsülhet jól, de rosszul is.

Nagyon sok levelet kapunk a tanulasmodszertan.hu olvasóitól, hírlevelünk előfizetőitől, a legtöbbször valamilyen egyéni tanulási, vagy nevelési témában kérnek tőlünk tanácsot. Most egy olyan levél kapcsán osztom meg Önökkel gondolataimat, kételyeimet, amelyben, mint cseppben a tenger, láthatók a hazai közoktatás, minden szülőt, gyereket érintő alapvető, és többnyire elhallgatott bajai.

"...a környékünkön egy általános iskola jöhetett szóba a kisfiam számára, a többi túlságosan messze van, vagy lerobbant, bezárásra ítélt intézmények. Ebben az iskolában három első osztályt indítanak az idén: egy két tannyelvűt, egy rajztagozatost, és egyet, ahol nincs semmi extra. Mivel a kisfiam nagyon ügyetlen, utál rajzolni, a rajztagozat szóba sem jöhetett. Szívem szerint oda írattam volna, ahol nincs semmi extra, mert a gyerek még nagyon játékos, azt gondoltam, elég lesz neki az írást, olvasást megtanulni. De csakhamar kiderült, megsúgták az óvó nénik, hogy a nem tagozatos osztályba szinte kizárólag roma gyerekek fognak járni, valamint olyanok, akik komoly, szociális, nevelési hátránnyal indulnak, beszédhibások, újra járják az első osztályt, vagyis csupa problémásnak ígérkező gyerek. Ezek után nem volt más választásunk, mint a két tannyelvű angol/ osztály, ahova természetesen felvételit kellett tenni a gyerekeknek, bár tudomásom szerint ez tilos.

Bábszínházból, kirakodóvásárba, játszóházba, Mc'Donaldsból múzeumba, jégpályáról lovardába - a gondos szülők számára gyakran ilyen programokkal telik el az egész hétvége. Nehogy a gyerek otthon "unatkozzon", mert az elviselhetetlen - mármint a szülők számára.

Program mindenáron - hiszen így fejlődik a gyerek egyénisége, ettől lesz okosabb, ügyesebb, sikeresebb. Csakhogy - ahogy mondani szokás -, a jóból is megárt a sok, arról nem beszélve, hogy a szülő nem a gyerek szórakoztatására vállalkozott, amikor családot alapított.

Az óvodás, kisiskolás gyerekek hét közben nagyon keveset vannak együtt zavartalanul a szüleikkel. Különösen igaz ez az apákra, akik manapság ritkán érnek haza a gyerekek lefekvése előtt. Ha csak ezt vesszük figyelembe, különösen értékesek azok a hétvégi órák, amikor nyugodt körülmények között élvezhetik szüleik társaságát a gyerekek.

Felébredés után bebújni a szülők mellé, hancúrozni, kényelmesen együtt reggelizni, beszélgetni, társasozni, megjavítani apuval a leszakadt a szekrényajtót, füvet nyírni, gyomlálni a kertben, segíteni anyunak főzni, vagy akár takarítani, együtt sétáltatni a kutyát stb.

A kisgyerekek nagyon szeretnek "csak úgy" együtt lenni a szüleikkel - feltéve, ha azok valóban figyelnek rájuk, nem csak fizikailag, lélekben is feléjük fordulnak.

Az édesség, a csokoládé kellemes - annyira kellemes, hogy könnyen kialakul tőle a függőség. Ezért sem szabadna a gyermekeink mindennapos táplálékává válni.