Amikor a szülők azzal szembesülnek, hogy a gyermeküknek komoly tanulási zavara van, az első kérdés, amit föltesznek: mi okozta, ki hibázott? A szakemberek véleménye szerint, szinte lehetetlen egyetlen okra visszavezetni az ilyen rendellenességeket. Azt azonban már tudjuk, hogy mi minden játszhat szerepet ezek kialakulásában.

Korábban az az álláspont uralkodott, hogy valamilyen konkrét idegrendszeri probléma váltja ki a tanulási rendellenességeket. Az utóbbi évtized kutatásai alapján ma már sokkal összetettebbnek látjuk az okokat. Egyre több tudományos bizonyíték van arra, hogy nem egyetlen agyterületnek a rendellenes működéséről van szó, hanem a különböző agyi régiók közötti információs kapcsolatban lépnek fel különböző problémák. Vagyis a tanulási zavar az agy struktúrájában és működésében észlelhető finom eltérések következménye. Ezek az eltérések többnyire már a születés előtt kialakulnak.

Agysejtjeink nem túl lelkesek, amikor megjegyzendő szavak, listák, pláne ha számok tömegével árasztjuk el őket. A megoldás: a gondolattérkép. A módszer megalkotója, Tony Buzan sokat tanulmányozta nagy emberek feljegyzéseit, és azt találta, hogy a zseniális koponyák nem szabályos listákat készítettek ötleteikről, gondolataikról, hanem képszerű, grafikus ábrákon, gyakran kriksz-krakszokon helyezték el korszakalkotó felismeréseiket. Albert Einstein, Christopher Columbus, Ludwig van Beethoven, Isaac Newton, Leonardo da Vinci, Thomas Edison és a többiek mázsaszámra készített feljegyzései leginkább kusza térképekre, asszociációk lenyomatára emlékeztetnek. Ugyanakkor sejtetni engedik, hogyan pattant ki egyik gondolat a másikból, hol bizonytalanodott el az alkotó, hogyan keresett új megoldásokat, és milyen képek kavarogtak az agyában. Képek, sejtések, és nem precíz mondatba tördelt szavak. /A gondolattérkép módszer mindenféle tanulás nagyszerű segítője, amelyről hamarosan részletes cikket olvashatnak a tanulasmodszertan.hu-n./

Agyunk két féltekéje között kétféle információátvitel zajlik: biokémiai és elektromágneses. Nézzük most ez utóbbit, az agyunk által kibocsátott hullámok frekvenciáit. Ezek a hullámok a nap során a következő rezgés/herz/tartományokban változnak: 

Valljuk be kertelés nélkül, a tanulás abban a formában, ahogy iskolás korunktól egész későbbi életünkben gyakoroljuk, fárasztó, komoly erőfeszítést igénylő, gyakran nagyon unalmas tevékenység, aminek a fenntartásához sokszor minden akaraterőnk is kevésnek bizonyul. Miért van ez így? Lehetne másképp is tanulni? Ha igen, akkor miért terjednek olyan lassan az új módszerek? Sorozatunkban erről olvashatnak.

1981-ben egy kaliforniai professzor Roger Sperry Nobel-díjat kapott az időközben világszerte ismertté lett felfedezésével. Eszerint agyunk két fele különbözőképpen működik, és eltérő dolgokkal foglalkozik. A bal agyfélteke inkább a számok, a logika, az analízis, a lineáris folyamatok, a szavak feldolgozásának a helye, a jobb agyfélteke inkább képekkel, érzésekkel, fantáziákkal, térbeli észlelésekkel és a világ holisztikus megközelítésével foglalkozik.

Valljuk be kertelés nélkül, a tanulás abban a formában, ahogy iskolás korunktól egész későbbi életünkben gyakoroljuk, fárasztó, komoly erőfeszítést igénylő, gyakran nagyon unalmas tevékenység, aminek a fenntartásához sokszor minden akaraterőnk is kevésnek bizonyul. Miért van ez így? Lehetne másképp is tanulni? Ha igen, akkor miért terjednek olyan lassan az új módszerek? Most kezdődő sorozatunkban erről olvashatnak.

Kezdjük néhány sokkoló adattal: Egy átlagember közvetlenül az olvasás után a szöveg információinak a felére emlékszik, a másik fele már ekkor elveszett számára. Két nap múlva az olvasottaknak már csak 10%-ára emlékszik. Tényleg olyan lenne az agyunk, mint egy lyukas víztároló, amiből a felül becsöpögő információk legnagyobb része a semmibe folyik?