Jól jöhet az optimizmus válságos időkben - 4. rész

Az egészséges, jó szándékú humor jobb kedvre derít, lendületbe hoz, segít, hogy saját magunkban is felfedezzük az irracionális, merev gondolatokat. Humor nélkül állandóan védekezésre vagyunk kényszerítve, hiszen a környezet a mi optimizmusunk ellenére sem feltétlenül jó szándékú, jóindulatú. Ha azonban humorunk van, mi vagyunk az elsők, akik a saját fogyatékosságainkat megpillantjuk a torzító, görbe tükörben.

Nevess - magadon is!

Az optimizmusnak része és következménye is a lelket melengető humor. Akik bíznak magukban és a világban, azok általában jókedvű emberek, és a mindennapokban többször fedeznek fel kifigurázandó dolgokat, mint a pesszimisták. Ez utóbbiak - ha egyáltalán van humoruk - cinikusak, szinte kizárólag mások rovására viccelnek. Aki optimista, az nyitott az új lehetőségek és kihívások irányába, könnyebben neveti ki saját maga és mások vaskalaposságát.

Legyél optimista, és közben maradj a valóság talaján! Ez azt jelenti, hogy miközben a céljaink megvalósítására törekszünk, nem veszítjük el józan eszünket a vágyálmok kedvéért. Akkor vagyunk racionálisak, ha azokat a feltételezéseinket, elvárásainkat, hiedelmeinket, amelyeket az élet nem igazol vissza, idejében le tudjuk váltani. Még akkor is azt kell tennünk, ha minden idegszálunkkal azt szeretnénk, hogy erre sose kerüljön sor.









Tovább »
 

XLIX. rész. Válj azzá, aki lehetnél!

A negatív önkép átalakításáról, folyton kekeckedő belső hangunk "megneveléséről" előző cikkünkben olvashattak - most kicsit általánosabban vesszük szemügyre a saját magunkkal foglalkozó gondolatainkat.

Gnóthi szeauton!

"Ismerd meg önmagad! - Gnóthi szeauton!" - erre bíztatott kétezer évvel ezelőtt a delphoi jós, amikor jóslást kértek az emberek.

"Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is. Ezért - folytatta a jós - ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat."

Az önismeret életre szóló feladat

Kinek több, kinek kevesebb a fehér folt saját lelke térképén, van aki a jó, mások a rossz tulajdonságaikról, jellemvonásaikról nem akarnak tudni. Ez azért baj, mert amiről nem tudunk, afölött nincs hatalmunk - és ezen csak a minél mélyebb önismeret segít. Önmagunk megismerése életre szóló feladat, egyike a legkomolyabb kihívásoknak, amivel szembe kell néznünk.















Tovább »
 

XLVIII. rész. Ismerkedj meg belső kritikusoddal!

Belső kritikusunk, a mindig szolgálatban levő "megmondó ember" a fejünkben, sok veszélytől megóv bennünket, néha egészen jó tanácsokat ad, de ha túlzásba viszi az életünk irányítását, nagyon sokat tud ártani.

Talán észre sem vesszük, hogyan rombolja önérzetünket, önbizalmunkat azzal, hogy ilyeneket mond: "Úgysem fog sikerülni, ne is törd magad!", "Ha őszinte vagy, azzal mindig visszaélnek!", "Jobb félni, mint megijedni" - és társai.

Ha módszeresen aláássák az önbizalmunkat, kialakulhat bennünk a reflex, hogy eleve feladjuk a küzdelmet, vagy épp ellenkezőleg, halálra dolgozzuk magunkat abban a reményben, hogy belső kritikusunk egyszer talán elégedett lesz velünk.

Bennünk lakik, de nem ufó

Ahhoz, hogy úrrá legyünk ezen a helyzeten, és a megfelelő pillanatban egyszerűen ki tudjuk kapcsolni fontoskodó belső kritikusunkat - aki persze nem egy ufó, hanem személyiségünk egyik része - kezdjük el figyelni, milyen tanácsokat ad, és fejtsük meg annak valódi jelentését. Szálljunk vele vitába, ha kell harcba:

"Azt akarod velem elhitetni, nem érezhetem jól magam a bőrömben, ha nem készülök fel 110 százalékosan minden vizsgámra. Ez irreális, teljesíthetetlen, úgyhogy hagyd abba a pánikkeltést! Megteszem, ami tőlem telik, és utána tiszta lelkiismerettel elmegyek a barátaimmal sörözni!" "Mindig azt szuggerálod, hogy akármit teszek, nem fogok tetszeni a lányoknak. Lehet, hogy ezzel a csalódástól akarsz megkímélni, de akkor is elegem van belőled! Inkább a pofára esés, abból legalább tanulok!"











Tovább »
 

XLVII. rész. Végezd el a kukacevő tesztet!

Első hallásra talán nehéz elfogadni, de lényegében olyanok vagyunk, amilyennek gondoljuk magunkat. Persze mindenki, akivel kapcsolatba kerülünk, külön-külön gondol rólunk ezt azt, de magunk számára olyanok vagyok, amilyennek mi látjuk, értékeljük magunkat. Van bennünk egy fáradhatatlan "megmondó ember", egy ítélkező kritikus, aki folyamatosan minősíti tetteinket, gondolatainkat, érzéseinket, terveinket.

Beszél, beszél: utasít, dicsér, dorgál

A belső hang folyton mond valamit: utasít, dicsér, bíztat, értékel, dorgál, fenyeget, ledorongol. Belső kritikusunk többnyire azokra a normákra, elvárásokra támaszkodik, amiket annak idején a szüleink hangoztattak, mi pedig bár sokszor tiltakoztunk, ellentmondtunk, mire felnőttünk, nagyrészt elfogadtuk, s most már sajátunknak érezzük a szabályokat.

Önképünk, önbizalmunk, önbecsülésünk nagyrészt ettől a belső kritikustól függ, célszerű tehát kicsit alaposabban megismerkedni vele. Nem kétséges, hogy akinek jó véleménye van magáról, az jobban érzi magát a világban. De ha csak ezt vesszük figyelembe, akkor egy sikeres, és önmagával elégedett bűnözőt, lelkileg egészségesebb embernek kellene tartanunk, mint egy önmagával sosem elégedett, mindig többre törő Nobel-díjas tudóst. Ráadásul a belső kritikusunk sokszor jól teszi, hogy beleszól az életünkbe, mert megvéd minket bizonyos kényelmetlenségektől, csalódásoktól. Ha például lebeszél minket a belső hang, hogy közeledjünk egy nekünk tetsző személyhez, ezzel esetleg egy kínos visszautasítástól ment meg. Amikor azzal fenyeget, hogy elveszíthetjük az állásunkat, ezzel arra is motivál, hogy mégiscsak folytassuk tanulmányainkat, szerezzünk további képesítést. Amikor jól leszid, amiért oltári rendetlenség van körülöttünk, és emiatt magunk előtt szégyelljük magunkat, talán attól óv meg, hogy mások előtt kelljen szégyenkezni. A rossz érzés előbb utóbb oda vezet, hogy kitakarítunk...







Tovább »
 

XLVI. rész. Hogy állsz az érzelmi intelligenciával?

Az életben való sikeresség egyik fontos tényezője, hogy mennyire tudunk hatni az emberekre. Elfogadják az érveinket, meg tudjuk őket győzni, képesek vagyunk másokkal együttműködni? Ehhez nagy adag érzelmi intelligencia, magas EQ szükséges.

Akit tud hatni másokra, annak a tanácsait, vagy utasításait is könnyebben elfogadják, azaz vezetőként is jobban működik. A másokra való hatás tényezői és a jó vezetői készségek nagyrészt egybeesnek. Érdemes megismerni ezeket, akkor is, ha sosem leszünk főnökök. A vezetés ugyanis sokkal többet jelent, mint a "főnökösdi"...

Hogyan nyerjünk barátokat?

Az emberek akkor fogadják el mások nézeteit, javaslatait, vagy akár utasításait, ha kedvelik az illetőt. Nézzük, mit javasol ennek elérésére Dale Garnegie, a Hogyan nyerjünk barátokat és hogyan hassunk másokra című magyarul is több kiadást megért könyvében - ami mellesleg a valaha megjelent legjobb önfejlesztő mű:







Tovább »
 

XLVI. rész. Az ünnep árnyai

Különösen télen vagyunk hajlamosak a depresszióra. Az ünnepi időszak nagyon megterhelő azok számára, akik egyedül élnek, családi problémáik vannak, vagy anyagi nehézséggel, munkanélküliséggel küzdenek. A karácsony utáni depresszió jelenségét olyan jól ismerik a szakemberek, hogy külön nevet is kapott ez a kór: ünnepnap-depresszió névvel illetik. (Egy amerikai felmérés szerint az emberek 32 százalékánál negatív érzések társulnak a karácsonyhoz, 22 százalékuk kifejezetten szorong az ünnepek miatt, s a megkérdezettek 7 százaléka pedig súlyos depresszióba esik ilyenkor.) A telefonos, illetve az internetes lelkisegély-szolgálatok, a krízisambulanciák forgalma a tetőfokra hág.

A köztudatban úgy él, hogy karácsonykor történik a legtöbb öngyilkosság. A valóság azonban az, hogy sem karácsonykor, sem szilveszterkor nem tesznek magukban kárt az emberek, ellenben a január és a február a "legfeketébb" hónapok.

Az ünnep az újraértékelés, a számvetés ideje: fiatalkori álmainkat terveinket összehasonlítjuk a felnőttkor jelenbeli realitásaival, s nem egyszer fájdalmas eredményre jutunk. Karácsonykor sok ember vár valamilyen csodát, de ünnep végeztével belátja, hogy valójában nem sok minden változott meg.

Különösen szomorú ez az időszak azoknak, akik valamilyen égető szükséggel, az egyik szeretett családtag hiányával, komoly anyagi nélkülözéssel, azaz szegénységgel vagy valamilyen betegséggel küzdenek. Magyarországon évente körülbelül 20 ezer gyermek válik "egyszülős" gyerekké, mert elváltak a szülei. Mintegy 30 ezer hajléktalan tölti a karácsonyt valamilyen szeretetkonyhán vagy az utcán. 18 ezer fogva tartott a börtönben lesz az ünnepen







Tovább »
 

XLV. rész. Gazdálkodj jobban az időddel!

Aki jól gazdálkodik az idejével, az általában az egész életét jól menedzseli. Ezzel a közhelyszerű igazsággal mindenki egyetért, de az ördög most is részletekben van: hogyan lehet ezt elérni?

1. lépés

Néhány havonta, de félévente mindenképpen, szánjunk időt arra, hogy végiggondoljuk, milyen irányba megy az életünk. Valóban azok a legfontosabb hosszú távú céljaink, amiknek jelenleg elsőbbsége van a tevékenységeink között? Ha tanulunk, akár "főállású" diákként, akár munka mellett, megteremtjük az ehhez szükséges időt, vagy rendre elsodorják a vizsgákra való tisztességes felkészülést a bulik, hosszú telefonbeszélgetések, a kirakat nézegetés, vagy a kényszeres lakástakarítás? Ha gyermekeink vannak, jut elég " minőségi idő" a velük való játékra, közös programokra? Elég, vagy éppenséggel túl sok időt fordítunk a munkánkra? Ezekre a kérdésekre úgy tudunk válaszolni, ha a rendszeres tevékenységeinket három kategóriába soroljuk: nagyon fontos, közepesen fontos, nem fontos elfoglaltságok. Nyilván a saját, egyéni értékrendünktől függ, hogy a gyerekünkkel való együttlétet ugyanolyan, kevésbé, vagy fontosabb időtöltésnek tartjuk, mint a barátainkkal való találkozást. De ha leírjuk, táblázatba foglaljuk és világosan ütköztetjük az egymással rivalizáló elfoglaltságokat, az sokat segít önmagunk jobb megismerésében is.





Tovább »
 

XLIX. rész. Ha buliba készül a gyereked...

A vesztes nélküli, egyenrangú egyezkedés legnagyobb haszna, hogy megnő a felek egymás iránti bizalma. Ha a gyerek bízik a szüleiben, mert értelmesen lehet velük tárgyalni mindenről, kisebb az esélye, hogy komoly bajba keveredik, például egy buliban.

Sorozatunk legutolsó részében arról írtunk, hogy ha már túl sok feszültség, sérelem gyűlt össze a párkapcsolatban, segíthet a konstruktív veszekedés. Most olyan helyzetekről és technikáról lesz szó, amikor a veszekedés, még ha konstruktív is, akkor sem célravezető. Ehelyett tárgyalni, egyezkedni kell, közelíteni az álláspontokat, akár teljesen új megoldásokat keresni - márpedig ez indulatosan biztos, hogy nem sikerül.

Milyen a jó kompromisszum?

A konfliktusok, érdekütközések egész életünket - privát, munkahelyi, társadalmi kapcsolatainkat - végigkísérik, de csak kevesen rendelkeznek olyan tárgyalási technikával, ami jó kompromisszumhoz, a két fél érdekeinek integrálásához vezet, amikor mindketten nyernek a megegyezéssel, de legalábbis senki sem veszít.

A konfliktusos helyzetekre való tipikus reagálásaink:

1. Elkerülni, vagy egyszerűen letagadni a nézetkülönbséget, érdekütközést.
2. Alapból feladni, mondván "én úgyis csak veszthetek". Emögött többnyire félelem, mártíromság van.












Tovább »
 

XLVIII. rész. Veszekedj konstruktívan!

A párkapcsolat legnagyobb ellensége a megfagyott, üres kommunikáció. Ha már nagyon sok feszültség összegyűlt, segíthet egy "konstruktív" veszekedés, ami elsodorja a rossz rutinokat, leleplezi a hazugságokat, életet, friss levegőt visz a kapcsolatba.

A harag talán a legerőteljesebb emberi érzelem, nem csoda, hogy a következményei is súlyosak. Komoly szerepe van a szívroham bekövetkeztében, az erőszakos bűncselekmények elkövetésében, a gyerekek, nők bántalmazásában, a válásokban, az előítéletek kialakulásában, a háborúk kirobbanásában.

A tartós harag - vészjelzés!

Ha tartósan haragszik egymásra a férfi és a nő egy párkapcsolatban, ezt vészjelzésnek kell tekinteni. Természetesen minden tartós kapcsolatban keletkeznek konfliktusok, sértődések, alkalmanként harag is. Ez utóbbiról a legtöbben azt gondoljuk, hogy valami alapvetően rossz dolog, aminek nem szabadna lennie, így aztán a legtöbbünknek nincs is használható mintája, módszere a harag kezelésére.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a gyakran haragos, agresszív emberek homlokegyenest eltérő formákban adják ki dühüket. Vannak a passzív-sunyi dühösek, akik sose fogják a szemedbe mondani, hogy valami bajuk van veled. Sőt, bizonygatják, hogy minden a legnagyobb rendben van, de rosszmájú pletykákat terjesztenek, kémkednek mások után, és ott kevernek bajt, ahol csak lehet. A nyíltan agresszív agresszor látványosan beléd köt, egyre dühösebben sorolja a hibáidat, és láthatólag élvezi, ha sikerült jól felhúzni.









Tovább »
 

XLV. rész. Ha én te lennék - avagy tanuljunk empátiát

Kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben ezért járnak pszichológushoz, akik hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. A jó hír: ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja.

Ugrásszerűen javulnak a másokhoz fűződő kapcsolataink, ha megtanulunk igazán figyelni a hozzánk beszélő ember szavaira, és a szavakon túli közléseire. Az értő figyelem bizalmat kelt a másikban, ezért a közhelyeken túl, érdemi dolgokról is megnyilatkozik, a félreértések elkerülhetők, vagy gyorsan tisztázódnak. Ha a másik megbízik bennünk, előkerülnek olyan témák is, amik teljesen más megvilágításba helyezik az illetőt. Ha megértjük mások érzelmeit, magatartását - mert megismertük az addig rejtett mozgatórúgókat - azzal segítünk nekik, de legalább ennyi hasznot húzunk mi is, hiszen a mély megértés sokszor magával hozza a megbocsátást, régi sérelmek elengedését is.

Ezt várjuk a pszichológustól is


Az értő figyelmet már csak azért is érdemes kifejlesztenünk magunkban, mert kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben azért járnak pszichológushoz, mert ők hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. Ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja, és megajándékozhat vele másokat.

A nagyszerű módszernek azonban komoly akadálya, hogy a szavaink gyakran inkább eltakarják, semmint kifejezik a valós érzelmeinket. A legtöbben bár vágyunk arra, hogy őszintén kiöntsük a lelkünket valakinek, ugyanakkor félünk is a többiektől, és főleg szeretnénk megőrizni a saját magunkról dédelgetett képet. Igy aztán, amikor bajban vagyunk, és nagyon kellene a másik ember empátiája és őszinte figyelme, akkor is sokáig kerülgetjük a forró kását. Nem ritka, hogy még a pszichológusnál ülő páciens is felületes fecsegéssel, vagy egyenesen szótlanul tölti el a drága terápiás órát.









Tovább »
 

XLII. rész. Eljött a meditálás ideje

A rendszeres meditáció azáltal teremt békét a lelkünkben, hogy újra meg újra megtapasztaljuk gondolataink keletkezését, majd elmúlását, érzelmeink hullámzását, miközben ezt az egész színjátékot a légzésfigyelés biztonságos "páholyából" nézzük.

A meditálással kapcsolatban sok a félreértés: kezdjük ezekkel. A köznyelvben a meditálás azt jelenti, hogy a szokottnál mélyebben elgondolkozunk valamin, mérlegeljük jó és rossz oldalait, vagyis egy intenzív gondolkodási folyamat megy végbe. Most nem ebben az értelemben használjuk a meditációt, hanem éppen ellenkezőleg, a gondolatok lecsillapítása, és ezáltal érzelmeink csendesítése a cél.

A másik közkeletű vélekedés, hogy a meditálás feltétlenül valamilyen vallásos, vagy spirituális, misztikus tevékenység, aki meditál, az előbb utóbb megváltozott tudatállapotba kerül, sőt rendkívüli dolgokra is képes lesz, például időutazásra, elhagyja a lelke a testét stb.

Gondolataink befolyásolása szinte valamennyi vallás céljai között szerepel, az imák, mantrák ismételgetése, meghatározott vallásos jelenetek elképzelése, mind lehet egy vallásos gyakorlat része. De a meditáció ilyenkor is csak egy eszköz, amit fel lehet használni, például érzelmi állapotunk karbantartására is. Ahogy a téglából lehet templomot és lakóházat is építeni.

A meditálás különbözik a sorozatunk előző részében leírt relaxálástól, annak mintegy a folytatása. Amikor a testünkben felgyülemlett feszültség kiengedett, alapvetően megnyugodtunk, relaxáltak vagyunk, képesek leszünk sokkal finomabb eljárások alkalmazására is, bánni tudunk a gondolatainkkal, érzelmi állapotainkkal.









Tovább »
 

XLI. rész. Miért jó - ami rossz?

A függőségeinkbe való visszaesés legfőbb oka, hogy a rossz szokás, amitől épp megszabadultunk, támaszunk, élettársunk is volt, és ha nem pótoljuk másféle örömökkel, sikerekkel, hamarosan újra a régi kátyúban találjuk magunkat.

A fogyókúrás, alkohol-, illetve kábítószerelvonó programok résztvevőinek 85 százaléka két éven belül visszaesik, újrakezdi a nemkívánatos szokását/szenvedélyét és nem sokkal jobb a helyzet a dohányosok körében sem. A testedzésbe kezdők 50-60 százaléka hagyja abba egy éven belül a rendszeres sportolást. Vagyis az elért magatartás-változás fenntartása - ha lehet, még nagyobb erőfeszítést igényel, mint a változás elérése.

A visszaesések egyik oka, hogy az illetőnél nem egyszerűen egy káros/nemkívánatos szokásról, magatartás-formáról volt szó, hanem valamilyen mélyen fekvő félelem, szorongás elleni ösztönös elhárításról, védekezésről. Aki ilyen okokból szinte megszállottan rabja valamilyen káros vagy zavaró, furcsa szokásnak, az valószínűleg újra meg újra vissza fog esni. Az ő problémájának a megoldásához feltehetően szakember, pszichológus, pszichiáter segítségét is igénybe kell venni. De az egyszerűbb esetek is gyakran végződnek visszaeséssel. Hogy ezt el tudjuk kerülni, a legfontosabb eleve számolni ezzel a kockázattal és lehetőséggel. Korántsem véletlen baleset folytán szokunk vissza a dohányzásra, az alkoholra, hagyjuk abba megkezdett diétánkat.





Tovább »
 

XXXVII. rész. Biztos van valakid - ne is tagadd!

A féltékenység akár az életünkbe is kerülhet, hiszen az emberölések 20 százalékában ez a kiváltó ok. Nincs védőoltás ellene, ezért jó, ha alaposabban megismerkedünk a zöld szemű szörnyeteggel, ahogy Shakespeare nevezte ezt a nyomasztó érzést.

Nehéz egyértelmű vonalat húzni a féltékenység és az irigység között. Általában akkor vagyunk féltékenyek, ha azt tapasztaljuk, hogy valamit - amit magunkénak tudunk, például egy szerelmi partnert - elvesznek tőlünk, vagy fennáll ennek a veszélye. Irigység az, ha nagyon megkívánunk valaki másnak a birtokában lévő dolgokat, egy vonzó szerelmi partnert, jó külsőt, sikert, gazdagságot. A rivalizálás is vonatkozhat személyre, pozícióra és valójában az ezek megszerzésére tett lépéseket jelenti, feltéve, hogy mások is ugyanerre törekszenek. Mindezeknek az érzéseknek az a közös jellegzetessége, hogy megnövelik szemünkben az áhított dolog értékét és akár a megszállottságig fokozzák a megszerzés vagy megtartás iránti vágyat.

Minél jobban félünk valaminek az elvesztésétől, annál intenzívebb a féltékenységünk. De meglepő módon a féltékenységet csak fokozza, ha az illetőt - akire vonatkozik - már el is vesztettük. Kutatások szerint a különélő, vagy már elvált személyek szenvednek a legtöbbet a féltékenységtől, a legkevésbé pedig a házasokra jellemző.

Nem egyformán érzékeljük a féltékenység lefolyását: a férfiak általában dühöt éreznek a rivális férfi iránt, a nők körében sokkal gyakoribb, hogy a partner bizalmának vagy szerelmének elvesztése miatt mély gyászba merülnek és ebbe akár bele is betegednek.







Tovább »
 

XXXVI. rész. Hogy kibírjuk egymást (akár) ötven évig

A párkapcsolat sorsát lényegében az dönti el, miként tudnak megbirkózni a szerelmesek a közelség és a függetlenség ellentmondásával. A sikeres párkapcsolat olyan, mint a tánc: egymás közelében lenni anélkül, hogy minduntalan egymás lábára lépnénk.

Egy idő után valamelyikükben törvényszerűen feltámad a szabadságvágy, szeretné legalább rövid időre a saját önálló életét élni. A fojtogató közelség felfokozza az eltávolodás iránti igényt, ráadásul ez nem egyszerre és nem egyforma erővel jelentkezik mindkettőjüknél. A tapasztalatok szerint a nők erősebben és tovább akarják fenntartani a minden más személyt, sőt gondolatot is kizáró intimitást, mint a férfiak.

A házassági problémák szakértői szerint ez a különbség nagyon hamar krízishez vezethet már a kapcsolat elején, ha nem tudják az érintettek nyíltan megbeszélni az eltérő elvárásaikat. Könnyen belecsúszhatnak az "üldöző" és a "menekülő" szerepébe, ha egyikük - általában a férfi - fogolynak érzi magát a kapcsolatban, a másik pedig - többnyire a nő - minden erővel vissza akarja tartani partnerét a külvilág felé való nyitástól. Nyilván mindkettőjük magatartása túlzó és még szélsőségesebbé válik, ha elmarad az őszinte beszélgetés. Itt elsősorban azt kell tisztázni, hogy hajlandók-e mindketten engedni az elvárásaikból. Az egyezkedés során szembesülnek azzal, hogy ha nem sikerül közös nevezőre jutni, az akár a kapcsolat végét is jelentheti. Az esetek többségében az eltávolodás korai szakaszában még minden helyre hozható lenne, ha ezek a fontos beszélgetések valóban megtörténnének.





Tovább »
 

XXXV. rész. Nézd meg az anyját, és esetleg /ne/ vedd el a lányát!

A párválasztásban szerepe van annak, hogy a partner mennyire hasonlít az ellenkező nemű szülőhöz, hiszen a hozzá fűződő viszony a legmélyebb minta a szerelemre. Mások az otthon látott jó vagy rossz párkapcsolatot ismétlik a saját házasságukban.

A szerelmi kapcsolatok osztályozása tanulságos lehet saját problémáink jobb megértéséhez.

1. A "romantikus szerelem"
gyakorlatilag abból áll, hogy folyamatosan a másikra gondolunk, igen hamar féltékenység ébred bennünk az illető egész élete iránt. Irreálisan látjuk mindazt, ami vele összefügg, kezdetben teljesen vakok vagyunk a rossz tulajdonságai tekintetében, ellenállhatatlan szexuális vonzalmat érzünk iránta és állandóan szükségét érezzük, hogy meggyőzzön a szerelméről. Ez a fázis néhány évnél tovább semmiképpen sem tart, de gyakoribb, hogy pár hónap után kifullad. Érdekes adalék, amit az antropológusok állítanak, hogy erre a heves vonzalomra az utódok érdekében van szükség. Azért tart legfeljebb 4 évig, mert ennyi idő alatt válik a kisgyerek mozgásában teljesen önállóvá és a primitív népeknél 3 évig tartott a szoptatás.
2. A "legjobb barát típusú szerelem" általában egy lassan fejlődő, de idővel egyre javuló kapcsolat, amelyben mindketten teljes bizalmat és intimitást élnek át, de elkerülik a viharos lángolást, illetve a szexuális megszállottságot.






Tovább »
 

XXXIII. rész. Hányszor legyünk szerelmesek?

Legtöbbünknek a szerelem az érzelmi csúcsélmény. Mégis kevés jelenség van, ami ennyire ellentmondásos lenne, mert a lángolás nem tartós. Néha mélyebb kapcsolat, közös élet lesz belőle, máskor elhidegülés, csalódás, akár gyűlölet váltja fel.

Az embernek hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy megtanulja, mit jelent szeretni. Szerencsés esetben az újszülött átélheti, hogy fenntartás és elvárások nélkül szeretik, ami meghatározó egész későbbi érzelmi életére. 3-6 éves korunk között mi magunk is megtanuljuk a szüleinket szeretni. Ekkor ér bennünket az első "szerelmi" csalódás is, mert rájövünk, hogy nem vehetjük feleségül a mamát, és nem lehetünk a papa felesége.

6-12 éves kor között a legfontosabb lecke, hogyan kell barátságokat kötni. A kamaszkor legnagyobb változása e tekintetben, hogy hirtelen nagyon erős érdeklődés támad bennünk a másik nem irányában. Az első kamaszszerelem tárgya gyakran egy rocksztár, egy híres színész, sportoló, esetleg egy tanár. A kamaszkorban még olyan erős a csoporthoz való kötődés, hogy a nekünk tetsző lányt vagy fiút is mindenképpen be akarjuk vezetni ebbe a csoportba. Hamarosan azonban az lesz a fontosabb, hogy kettesben maradjunk vele.



Tovább »
 

Egy optimista tábor tiniknek, sok limonádéval

Mit tesz a pesszimista, és mit az optimista ember, ha az élettől egy hatalmas citromot kap? Az előbbi úton útfélen így panaszkodik az őt ért méltánytalanságról: mit kezdjek ezzel a savanyú vacakkal? Eközben az optimista már élvezettel kortyolja a citromból készített ízletes limonádéját. Tapasztalatból tudjuk, hogy citromról szóló példabeszéd nem alaptalan. A pesszimista ember folyton panaszkodik, rémeket lát, könnyen lesz depressziós, és sokkal nehezebben mászik ki a nehéz élethelyzetekből. Az optimista ezzel szemben mindig a helyzet ügyes megoldását keresi, nem kesereg túl sokat, elszántan a lehetőségeket, a jövőt fürkészi.

Tovább »
 

XXXI. rész. Bocsi, de én alkoholista vagyok!

Az egyenesség, a szavainkért és tetteinkért való felelősségvállalás a lelki egészség, és a jó minőségű élet egyik pillére. Azok kedvéért, akik ezt régimódi erkölcsi prédikációnak érzik, fogalmazzunk korszerűbben: ha jól akarod érezni magad a bőrödben, legalább magadnak sose, vagy a lehető legritkábban hazudj!

Igen nagy bajok forrása, ha rendszeresen elfutunk az igazsággal való szembenézés elől, ezzel magunkat meg másokat is becsapjuk, megtévesztjük, és zavarossá, átláthatatlanná tesszük magunk körül a dolgokat.

Csakhogy az ilyesmi többnyire észrevétlenül kezdődik, ha tudnánk, mi lesz belőle, talán tennénk ellene. De valamiért rendre belecsúszunk ezekbe a helyzetekbe. Nézzük meg, miért?
Nagyon erős szükséglet mindnyájunkban, hogy mindenféle értelemben "jól nézzünk ki", olyan látszatot keltsünk, hogy velünk minden rendben van. Adott esetben ez még az igazságnál is fontosabb számunkra, az ilyen kép fenntartása érdekében hajlamosak vagyunk az önáltatásra, mindenféle kifogások, minket felmentő elméletek keresésére, gyártására.


Mi a magyarázata az ilyen magatartásnak?





Tovább »
 

XXIX. rész. Ha sérült családban nőttél föl...

Sok felnőtt azért képtelen megbízni másokban, kifejezni az érzéseit, mert ezekben a dolgokban egy 4-5 éves kisgyerek színvonalán van. Nekik sokat segíthet, ha a lelkükben élő riadt kisgyermeket úgymond "pártfogásukba" veszik, megpróbálják megérteni mi aggasztja, miért szégyenkezik, mi elől menekül - esetleg évtizedek óta.

Aki súlyosan sérült családban nő föl, gyakran egész életében szégyenkezik, felelősnek érzi magát azért amit otthon tapasztalt. Ha ez a gyermekként elsajátított érzés a felnőtt korban is megmarad, az tartós boldogtalansághoz vezet, és szélsőséges esetben a következő nemzedékben is megismétlődnek ugyanazok a problémák.

Ilyen "örökségre" utal, ha valaki felnőttként is képtelen arra, hogy megbízzon másokban, kifejezze az érzéseit, érzelmileg mindig bizonytalan. Neki sokat segíthet, ha a lelkében élő riadt kisgyermeket úgymond "pártfogásába" veszi, megpróbálja megérteni, mi aggasztja, mi elől menekül - esetleg évtizedek óta. Természetesen ez fájdalmas felismerésekkel jár, hiszen először föl kell eleveníteni a gyakran súlyos gyerekkori élményeket, - esetleg pszichológus vagy pszichiáter segítségével - értelmezni kell, majd feldolgozni azokat, megbocsátani szüleink hibáit, tévedéseit, vagy bűneit, hogy mi megszabaduljunk a fájdalmas terhektől.

Tovább »
 

XXVII. rész. Tudod ki áll az önmegvalósításod útjában? Te!

Az a jó, ha egyensúlyban van bennünk lényünk három része, az örök gyerek, a szülő és a felnőtt, de tudnunk kell, hogy minden egyensúly egyensúlytalanságokon keresztül jön létre. Önmagában az tény, hogy így működik a személyiségünk, jelzi, szükségünk van arra, hogy a dolgokat különböző szemüvegen át tudjuk nézni és hol egyik, hol másik nézőpontnak adjunk elsőbbséget.

Tovább »
 

XXV. rész. Ismerkedj meg az árnyékoddal!

Ha megértjük saját magunkat, nagyobb lesz az önkontrollunk, jobban elfogadjuk gondolatainkat, cselekedeteinket, és ez javítja a kapcsolatainkat. De saját magunk megértése csak másokkal való kapcsolatainkból származhat, és csak úgy szerezhetünk valós ismereteket saját magunkról, ha másokkal is összehasonlítjuk a tulajdonságainkat. Vagyis önmagunk felfedezése és kapcsolataink megértése csak együtt fejlődhet.

Bár a modern pszichológia mindössze százéves, az első - ma is használható - személyiség-tipológia ötezer évvel ezelőtt készült. Valahol a Közel-Keleten jött létre és hosszú ideig csak a szájhagyomány útján terjedt, feltehetőleg zsidó és muszlim tanítók útján, majd a szufi mesterek közvetítésével. Az enneagrammoknak nevezett 9 fő személyiségtípusról van szó, amely meglepő módon nagyon hasonlít a későbbi korokban összeállított hasonló listákhoz. Természetesen ezek a tiszta típusok egy emberben ritkán jelennek meg százszázalékosan, de a rendszer alaposabb megismerése után biztonsággal el lehet dönteni, hogy valakire melyik a legjellemzőbb.

1. típus: tökéletességre törekvő, keményen dolgozó idealista, aki nehéz helyzetben magát és másokat egyaránt nagyobb teljesítményre ösztökéli. Az ilyen ember legfőbb vágya, hogy jól teljesítsen, és mások kritikáját elkerülje. Semmiképpen sem akarja kimutatni az érzelmeit, különösen nem a haragját. Mivel az életben kevés dolog vagy ember tökéletes, ennek a típusnak nem könnyű az élete.





Tovább »
 

XXIII. rész. A belső gyermek és felnőtt harca

A szülőktől való függetlenedés az élet egyik nagy katartikus eseménye, amit a gyerekeknek mindenképpen pozitív élményként kellene megélni, a szülőknek pedig - legalábbis el kellene fogadni.

A pszichológia egyik legsikeresebb új ága a tranzakció-analízis, amelynek kidolgozása Eric Berne nevéhez fűződik. Az elmélet lényege, hogy mindnyájan három személyiségrésszel rendelkezünk egy időben, a lelkünkben ott lakozik egy kisgyerek, egy szülő és egy felnőtt. Ezek a részeink nem egyformán viselkednek. A gyerek feltétlen szeretetet és azonnali kielégülést keres, kreatív, de türelmetlen és képtelen a belátásra. A belső szülő, aki megmondja, hogy mi a vitathatatlan igazság, irányít, büntet és számon kér. Lényünk harmadik szintje a felnőtt, aki józanul mérlegeli a körülményeket, racionális döntéseket hoz, türelmes, elfogadja mások érveit és szempontjait és képes kompromisszumokat kötni.

Az érett személyiségű felnőtt életének legfontosabb döntéseit felnőtt lényével hozza, és ha elő is tör belőle a gyerek vagy a szülő - ami egyébként természetes - akkor ezzel általában tisztában van. Ez az ideális eset, amitől persze sokszor, sokan eltérünk - kinél a gyerek, kinél a szülő tör uralomra a felnőtt rovására.

A valóságos gyerek és a szülője kapcsolatában az egyik nehézséget az okozza, ha a szülő gyermeki személyiségrésze túlságosan nagy szerepet tölt be. Ilyenkor ugyanis







Tovább »
 

XXI. rész. Aki nem tud nemet mondani

A függőségről, a másoknak való túlzott behódolásról sokszor csak évtizedek múltán, nem ritkán az élet végén derül ki, mekkora károkat okozott. Az ilyen problémákra jellemző, hogy az érintettek csak nagyon nehezen látják át a helyzetet - amiben vergődnek.

A függünk valakitől, ha bizonyos szükségletünket nem tudjuk, vagy úgy érezzük, hogy nem tudjuk önállóan kielégíteni. Egy csecsemőnél érthetően teljes a függőség. A tinédzser a szükségleteinek egyre nagyobb részét már a szülei nélkül elégíti ki, amikorra pedig felnövünk, szerencsés esetben a saját lábunkon állunk, bár érzelmi és intim kapcsolatainkban kötődünk másokhoz. Sokan azonban függő személyiségek maradnak felnőtt korukban is. Ők azok, akik fenntartás nélkül alkalmazkodnak, passzívak, könnyen befolyásolhatók, túlérzékenyek, mindenhez mások elismerésére és támogatására van szükségük.

A függőség általános emberi tulajdonság, bizonyos mértékig a legfüggetlenebb ember is függ a munkatársaitól, a munkaadójától, a házastársától, stb. Vannak azonban a függőségnek túlzó, sőt kóros formái. Ha például egy 18 éves nem képes átmenetileg sem elhagyni a családi házat, mert azonnal súlyos honvágya támad, ha egy 16 éves muszájból esetén sem tudja egyedül elkészíteni magának az ételt, ha egy egészséges felnőtt nem képes a teljesen önálló életvitelre, ha valaki úgy érzi, hogy a partnere nélkül képtelen létezni - mindezek függőségi problémák. A függőségnek különböző fokozatai vannak. Ezek közül a legenyhébb a konformitás. Például millió számra ugyanazokat a stílusjegyeket követjük az öltözködésünkben, ami az esetek többségében ártalmatlan játék, a jó közérzetünket szolgálja.





Tovább »
 

Túlélni a karácsonyt?!

Ha beütjük az internetes keresőbe, hogy "túlélni a karácsonyt", ráadásul több nyelven tesszük meg ezt, tucatjával találunk olyan fórumokat, tanácsadó cikkeket, lelki elsősegélynyújtó címeket, sőt egy egész mozifilmet, amelyek mind az előttünk álló ünnepek kellemetlen meglepetéseivel, árnyoldalaival, veszélyeivel foglalkoznak. A háziorvosok és a krízisintervenciós osztályokon dolgozók munkájuk során tapasztalják, hogy a karácsonyi-újévi időszak elteltével, sokkal több testi-lelki panaszunk van, mint általában. Miért terhel meg bennünket ennyire a karácsony, amit szerte a világon, még a nem keresztény országokban is, amolyan globális ünnepként tartanak nyilván?

Tovább »
 

Így kezdj új életet!

Talán Te is azok közé tartozol, akinek könnyedén lehetne legalább eggyel jobb jegye - ha tanulna. Most többnyire hármasokat - vagy ketteseket /?/ hozol, ennyire telik abból, ami az órán rád ragad. Merthogy azon kívül egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán készülsz az órákra - bár már sokszor elhatároztad, hogy ezen változtatsz. Legutóbb épp tegnapelőtt, amikor 2007-be fordult a naptár, és megfogadtad magadnak, hogy új életet kezdesz a tanulásban. Most olyan módszerekről olvashatsz, amik segítenek betartani ezt a fogadalmat. 

1. Csak fokozatosan!
Bár a rendszeres, kitartó tanulás a célod, nem lehet egyszerre napi három-négy órás tanulással fölváltani a korábbi lustálkodást, időhúzást. A változás kisebb lépésekben általában eredményesebb. Sokat segít, ha részekre bontjuk a feladatot Ha eddig az egész délutánod tévézéssel, számítógépezéssel és egyéb vidám dologgal telt, első lépésként azt határozd el, hogy januárban minden nap egy fél órára kikapcsolsz minden készüléket, és ez alatt az idő alatt teljes figyelemmel tanulsz. Ez egy hét alatt 2,5 óra intenzív tanulás, aminek január végére már jegyekben is megmutatkozik a hatása. Februártól növeld a valóban tanulással töltött időt napi egy órára. 

2. Tervezd meg!
Válaszd ki azt/azokat a tantárgya/ka/t, amivel a legnagyobb bajok vannak. Pontosan gondold végig, előre tervezd meg, mire fordítod a kezdetben napi fél órát. Pl. egyik nap az új anyagra, a következő nap a korábbi lemaradások pótlására, utána a témazáróra, vagy megírod az összefoglalót, stb. 







Tovább »