Így neveljük stressz tűrővé a gyereket!

A legtöbb szülő tudja, hogy, hogy nemcsak ő, hanem a gyermekek is komoly stresszben töltik mindennapjaikat. Mégis, ha baj van a gyerekkel, csak ritkán gondolunk arra, hogy esetleg a stressz tűrő képességén is kellene javítani.

Fejfájás, hányinger, hasmenés

A mai gyerekek általában fizikai biztonságban élnek, többségük anyagi értelemben nem nélkülöz, sokkal ritkább a bántalmazás, mint egy fél évszázaddal ezelőtt, a valaha okkal rettegett gyerekbetegségeket leküzdötte az orvostudomány. Ennek ellenére a mai gyerekek sokkal szorongóbbak, idegesebbek, türelmetlenebbek, mint a korábbi nemzedékek tagjai, többször betegszenek meg lelki eredetű, pszichoszomatikus kórokban. Soha ennyit nem fájt a gyerekek feje, mint manapság, a testi okok nélkül fellépő hányinger, gyomorgörcs, szédülés a 10-12 évesek 60 %-át sújtja rendszeresen. Mind több a rosszul alvó, a szorongó, az agresszív, a fékezhetetlen, a hiperaktív gyerek. Ezek a tünetek nagyrészt azt jelzik, hogy a gyerekek nem rendelkeznek a stressz elkerülésében, oldásában és elviselésében nélkülözhetetlen készségekkel.

A problémák láttán a szülők, pedagógusok, pszichológusok hajlamosak arra, hogy a gyerekek terheinek a csökkentését sürgessék, mondván, túl sokat kell tanulniuk már a kisiskolásoknak is. Ez azonban nem tűnik megvalósítható megoldásnak, hiszen az egymást követő nemzedékeknek vitathatatlanul egyre nagyobb tudásra van szükségük ahhoz, hogy eredménnyel tudjanak bekapcsolódni a munka világába, jó állást kapjanak, az elvárt színvonalon tudjanak élni.







Tovább »
 

Felnőttként az iskolapadban

Egyre több felnőtt kér segítséget tőlünk a saját tanulási problémáira. Ezek a fiatalabb vagy idősebb, nagyon különböző élethelyzetű, változatos képzésekben résztvevő kliensek a feltáró beszélgetés során általában tipikus problémákról számolnak be. Ezeket adjuk közre mostani cikkünkben, abban a reményben, hogy ezzel is segítünk hasonló gondokkal küzdő olvasóinknak.

A munka, család mellett tanulók leggyakrabban ahhoz kérnek segítséget, hogy miként illesszék bele eddigi életükbe a főiskolát, egyetemet vagy továbbképző tanfolyamot. Ez általában csak úgy lehetséges, ha jelentős változásokat vezetnek be otthon, hiszen a napjaik továbbra is csak 24 órából állnak. Ezért át kell tehát alakítani az eddigi értéksorrendet a háztartásban, házimunkában. Le kell egyszerűsíteni az időigényes tennivalókat, és kompromisszumokat kell kötni: Számba kell venni ki mivel járul hozzá a továbbtanuló szülő, házastárs tehermentesítéséhez. Fontos, hogy maga az érintett a felnőtt "diák" is fogalmazza meg ezt az elvárását, a családtagok maguktól nem biztos, hogy "dalolva" vállalnak plusz feladatokat.

Sokan az önbizalommal állnak hadilábon, nem hiszik el magukról, hogy képesek elvégezni felnőtt fejjel egy újabb iskolát. Ez általában a munkahely által előírt, megkövetelt képzésekre jellemző. Akí úgy gondolja, hogy szörnyűség lesz a tanulás, mert ő már öreg ehhez, berozsdásodott az agya, ezzel csak "rátesz egy lapáttal" a tényleges nehézségekre. Valójában az emberi agy hihetetlenül plasztikus, életünk végéig tanulásra alkalmas szervünk. A tanulás konzervál, sőt fiatalít, azáltal, hogy új kihívásokat, emberi kapcsolatokat és lehetőségeket hoz az életünkbe. Persze másként tanulunk húsz évesen és másként ötven évesen. De aki nem sorscsapásnak, hanem kalandnak agytornának tekinti a rá váró szellemi munkát, az félig már meg is nyerte a csatát.





Tovább »
 

Legyen gyerekjáték a tanulás - 1. rész -

"Hatodikos a fiam, és most hogy megkaptuk a félévi bizonyítványt nagyon el vagyok keseredve. Hiába a sok erőfeszítés, egy egész jeggyel gyengébbek az eredmények, mint tavaly. Alsóban tiszta kitűnő volt, tavaly már kezdődtek a bajok, most pedig éppen hogy négyes lett. Pedig minden délután együtt tanulunk, amit nem ért, azt elmagyarázom, akár fel is olvasom neki, a végén kikérdezem, de másnap mégsem jön ki a gyerekből az, amit megtanultunk. Gyakran érthetetlen hibái vannak, főleg a dolgozatokban, amivel persze értékes pontokat veszít. Már azt is gyakoroltuk külön, a dolgozatírást, ugyanannyi időt adtam neki, mint az órán, de az iskolában mintha nem figyelne annyira, mint otthon. Milyen módszerrel vehetem rá a gyereket, hogy jobban figyeljen az iskolában és főleg, hogy ő is akarja a jobb jegyeket?! Arra hivatkozik, hogy mások még rosszabb jegyeket kapnak. Hiába magyarázom órákon át, hogy ez az ő érdeke, csak húzogatja a vállát."

Mellé ülünk elsőben, lelkesen és fáradhatatlanul, aztán mire feleszmélünk, már felsős a gyerek de még mindig képtelen az önálló tanulásra. Gyakran túl sok érzelmet, indulatot viszünk az együtt tanulásba, az iskolai eredmények értékelésébe. Ha a gyerekkel való kapcsolatunk, beszélgetéseink már teljesen leszűkültek a tanulás témakörére, biztos, hogy rossz nyomon járunk. A szülő sose legyen az iskola meghosszabbított keze, hiszen a családunktól mindannyian - mi felnőttek is - azt várjuk, hogy megvédjen bennünket, nekünk adjon igazat, támogasson akár a külvilággal szemben. A gyerek ugyanígy van ezzel, otthon megértést, együttérzést, gyógyírt vár iskolai sérelmeire, kudarcaira. Ha ehelyett kizárólag a fogyatékosságait emlegetjük fel, csak az osztályzatai érdekelnek bennünket, mindenért őt tesszük felelőssé, előbb utóbb elveszítjük a bizalmát, be fog zárkózni. Ráadásul megfosztjuk a lelki egyensúlyt szolgáló nagyon fontos tapasztalástól: van egy hely, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.



Tovább »
 

Ha mindenki a mi gyerekünket cikizi...

A szükségesnél sokkal kevesebbet tudunk arról, hogy milyen a gyermekünk helyzete, elfogadottsága az osztályban, vannak-e barátai, vagy éppen ellenkezőleg napról napra cikizik a többiek. Megközelítően sem törődünk ezekkel a dolgokkal annyit, mint a jegyekkel, pedig életre szóló hatása van annak, hogy egy gyerek miként érzi magát a kortársai között.

Ha egy gyereket kinevetnek, kiközösítenek, netán bántalmaznak a társai az iskolában, azt ő minden bizonnyal sokkal nagyobb csapásnak tartja, mint az esetleges rossz tanulmányi eredményét. A szülők azonban sokszor másként gondolkodnak: a gyerek ugyan magányos az iskolában, viszont jól-elfogadhatóan tanul, így aztán szemet hunynak, elsiklanak az előbbi probléma felett. Ha pedig a jegyekkel is baj van, ráadásul társtalan is a gyermekük, hajlamosak arra, hogy az utóbbit az előbbivel magyarázzák.

Nagyon különböző okokból cikiznek valakit a többiek: ha ódivatú az öltözködése, ha túlságosan visszahúzódó, ügyetlen, gyámoltalan a közös csínyek elkövetéséhez, vagy egyszerűen csak azért, mert eláll a füle, túl kicsi, túl nagy, túl sovány vagy éppen duci. Természetesen a gyerek társas kapcsolatai mindig kétoldalúak: általában azt a társukat piszkálják a többiek, akit erre az áldozat szerepre alkalmasnak éreznek. Vagyis egy elálló fülű gyerek is lehet az osztály kedvence, ha a személyisége, fellépése elég erős és határozott, és ügyes énvédő technikákkal hárítja el a gonoszkodó megjegyzéseket. Másodszor már nem fogják szóba hozni a füleit, hiszen kiderült, hogy az illető emiatt nem sebezhető.





Tovább »
 

Lehülyézzük-e a gyerek előtt a tanárját?

"Lehülyézheti-e a szülő (otthon) a tanárt a gyerek előtt? És ha az tényleg hülye? És ha nem az? És ha fogalmunk sincs, az-e?" - kérdezi egy anyuka, nyilván azért, mert átélt ilyen jelenetet, és utólag kétségei vannak, hogy helyesen viselkedett.

Nem csodálom, hogy elbizonytalanodott, mert ezek valóban kényes kérdések. Ideális esetben - ami persze ritka, mint a fehér holló - gyerek, szülő, pedagógus egy hajóban ülnek, egy felé eveznek. A pedagógus jól végzi a munkáját, felkészült, gyerekszerető, a gyerek elfogadja, hogy tanulni kell, és elfogadhatóan teljesít, a szülő pedig csak akkor és addig folyik bele a tanulásba, ameddig elkerülhetetlen, egyébként hagyja dolgozni a gyereket és a pedagógust.

De az életben ritkán tökéletesek a szereplők. Most arról az esetről beszélünk, amikor a gyereknek konfliktusa van a tanárral, és a szülőtől kér segítséget. Mindenképpen hallgassuk meg, ne szakítsuk félbe. Ha nem veszítjük el a fejünket, nem minősítjük idő előtt, a tények ismerete nélkül a gyereket vagy a tanárt, reményünk lehet arra, hogy megsejtjük az igazságot. A gyerek, haragja, megbántottsága, feszültsége egyébként legtöbbször már attól enyhül, ha nyugodtan végighallgatjuk.

Ha közben dühében lehülyézi a tanárt, azt nem kell feltétlenül kommentálnunk, legjobb, ha nem is vesszük észre. Az otthon attól otthon, hogy a családtagjaink előtt, őszintén kendőzetlenül beszélhetünk az érzelmeinkről, a külvilágban bennünket ért sérelmekről. A szolidaritás azonban csak annyit jelent, hogy tudomásul vesszük gyermekünk beszámolóját, együtt érzünk vele.







Tovább »
 

Ha megbukott a gyerek...

A bukás ritkán jön teljesen váratlanul, a legtöbbször tudták vagy sejtették a szülők, hogy mire számíthatnak. Ilyenkor ki-ki vérmérséklete szerint csalódott, dühös, szorong vagy magába roskad. Érzelmeinknek nehéz parancsolni, de a sokk elmúltával célszerű józanul végiggondolni, hogy mi történt, és miként segíthetünk a gyereknek a leghatékonyabban a nyáron és a következő tanévben.

Fontos tisztázni, megérteni, mik voltak az előzmények, miért ment most ilyen rosszul, miért maradt le végzetesen a többiektől. Lehet, hogy tudjuk az okát, lehet, hogy tényleg meg vagyunk lepve, de mindkét esetben fontos egy nyugodt légkörű beszélgetés a gyerekkel.

Szánjunk erre időt és próbáljunk igazán figyelni arra, amit ő mond. Ha mer őszinte lenni velünk, mert nem kell azonnali ledorongolástól tartania, talán közelebb jutunk a kudarc valódi okához.

Ne intézzük el annyival, hogy ha eleget tanultál volna, most nem tartanál itt. Ez a megállapítás ugyan igaz, de ezzel még egy tapodtat sem jutottunk közelebb a megoldáshoz.

Egy ilyen beszélgetéstől természetesen még nem fog jobban olvasni, nem izmosodik meg az matektudása, nem lesz szorgalmasabb mégis sokat jelent a jövő év megalapozása szempontjából. A legtöbb gyereket ugyanis minden látszat ellenére bántja a rossz bizonyítvány, törekszik a jobbra, de persze mint mindnyájan, ő is keresi a könnyebb utakat. Ha a szülő csak prédikál, ítélkezik, nem hallgatja meg, a gyerek rátalál egy kényelmes kibúvóra: ő lesz a fekete bárány, akit nem értenek meg a szülei.









Tovább »
 

Ha rossz lett a bizonyítvány...

Csalódás, düh, szorongás, elkeseredés - ezek a leggyakoribb érzések, amelyekkel gyermekünk bizonyítványát fogadjuk, ha abban az elvárhatónál, a reméltnél, vagy a korábbinál lényegesen rosszabb jegyek sorakoznak. Érzelmeinknek nehéz parancsolni, de a sokk elmúltával célszerű józanul végiggondolni, hogy mi történt, és mivel segíthetünk a legtöbbet neki a következő tanévben.

Tovább »
 

(Iskola) Éretlenek?

Mind több az olyan kisgyerek, aki már az óvodáskor végére tud írni olvasni számolni, sőt pötyögi az angolt, aztán az iskolában mégsem teljesít úgy, ahogy elvárható lenne. Néhány hónap múlva kijelenti, hogy nem szereti az iskolát, unatkozik, az órán rendetlenkedik, szünetben verekszik, vagy magányos lesz, magába fordul,

Tovább »