„Minden rendben van a lányommal az iskolában az osztályfőnöke szerint, csak a szövegértésén kellene javítani, mert az elég gyenge.” -írja egy anyuka. NEM lehetnek rendben a dolgok egy gyerekkel az iskolában, amíg gyenge a szövegértése, és nagyon nincs rendben az az iskolarendszer, ahol gyenge szövegértéssel jónak lehet lenni!

Ezt persze nem ilyen brutálisan fogalmaztam meg a segítséget kérő anyukának, de ebben a tágabb körben, a szülők közösségének címezve nem túlzás azt mondani, hogy a magyar gyerekek gyenge szövegértése és az ezzel kapcsolatos félreértések okozzák az iskolai kudarcok legalább kétharmadát.

Nemzetközi szakértők szerint manapság ahhoz /is/ kell, a jó szövegértés, hogy valaki elfogadható szinten meg tudjon felelni a reá váró társadalmi szerepeknek. Nálunk kb. az a helyzet, hogy az általános iskolát végzett gyerekek fele, jó, ha a Blikket el tudja olvasni. De, hogy mit kell abból komolyan venni, és mi az, ami nagy valószínűséggel a bulvár gerjesztette túlzás, már alig tudják megkülönböztetni.

A „nem értés” szintjei

A nyaralás - ha lelkileg is felkészülünk rá - sokkal többet jelent, mint egyszerű helyváltoztatást. Minden utazás egyben felszabadulás a mindennapok kényszerei alól, páratlan lehetőség arra, az idegen tájak, kultúrák mellett saját magunkat is felfedezzük.
Miért is kelünk útra?

Az utazás minden kultúrában az élet metaforájának számított: Odüsszeusz, Marco Polo, Mohamed próféta fantasztikus úti beszámolóinak hallgatói, olvasói a saját életük nagy változásaira, reményeire és kudarcaira ismertek rá. A nagy költők, zeneszerzők egy-egy utazás élményeiből örök értékű szonetteket, szimfóniákat alkottak.

Az átlagember persze nem képes az élményekből ilyen maradandót teremteni, ugyanakkor a saját személyiségünk alakításában valószínűleg alig túlbecsülhető jelentősége van annak, ha szabadságunk ideje alatt útra kelünk. Őseink folytonosan vándoroltak, az újabb korokban azonban - amióta helyhez kötött életet élünk - a hódítás vágya, spirituális indítékú zarándoklat, kalandvágy vagy pusztán új ismeretek megszerzése miatt kelnek útra az emberek. Jószerivel mi is ezt tesszük, amikor nyáridőn mediterrán apartmanok vagy skandináv kempingek, netalán még egzotikusabb célok felé indulunk. Hiszen ha jobban belegondolunk, az egyszerű pihenést, fizikai semmittevést valószínűleg a legegyszerűbben összkomfortos otthonunkban lehetne megvalósítani. Az ember azért utazik el, mert mások is ezt teszik, meg azért, mert hajtja valami.

A tanulási problémák hátterében a mai iskolások 50-60 százalékánál - lényegében kortól függetlenül - kimutatható valamilyen, az anyanyelvhez, az olvasáshoz, a szövegértéshez, a szókincshez, a beszédhez kapcsolódó elakadás, zavar, fejletlenség, gyakorlatlanság.

Ezeknek az eseteknek csak egy kis része valódi diszlexia, ami szakember segítségét igényli. A legtöbbször az is elég lenne, ha a gyerek a mostaninál többet olvasna - egyáltalán olvasna szabadidős programként is. Természetesen a legfontosabb ösztönzést, mintát a család nyújthatja: ha a szülők az esti tévézés helyett, vagy azt megkurtítva rendszeresen olvasnak napilapokat, egyéb újságokat, könyveket és az olvasottakról közös beszélgetés folyik, előbb utóbb a gyerek is rákap a nyomtatott szöveg ízére.
A nyelvi alapok gyengesége nem csak a szűken értelmezett, iskolai tanulást nehezíti meg, hanem érezteti a hatását az élet minden területén.

1. Az olvasás olyan alapvető technika, ami az elektronikus médiák korában is pótolhatatlan. Szükségünk van olvasásra ahhoz, hogy önállóan informálódni tudjunk. Az olvasásnak nem konkurenciája másfajta médiáknak a használata - az internetezés, a telefonálás, az sms-ezés - hanem fontos előfeltétel ahhoz, hogy ezeket kritikusan és tudatosan használjuk.

2. Világszerte fenyeget a másodlagos analfabétizmus, ami azt jelenti, hogy a gyenge olvasási-írási készségek emberek százmillióit zárják ki a munkavégzésből, ügyeik önálló intézéséből, a világ megértéséből. A funkcionális analfabéták menthetetlenül másodrendű állampolgárokká válnak. Ők azok, akiket kizárólag a reklámok és a képregények néhány szavas buborék szövegei kötik össze az írástudók világával. Az olvasás az egyik legfontosabb védekezési stratégia mindenféle - bennünket érő - manipulációs kísérlettel szemben.

A gyermekek életük első három évében jószerivel maguktól tanulnak meg járni, beszélni, gondolkodni. Ezek után azt gondolhatnánk, hogy az iskolai feladatok teljesítéséhez is elég ugyanaz az akarat, szorgalom, kitartás, ami a kicsiket jellemzi, miközben a bonyolult mozgásformákat, a nyelv törvényszerűségeit és a világ működését tanulják.

De ez nem így van. Míg a kisgyermek minden érzékszervével, teljes aggyal és egész testtel, a tapasztalatból kiindulva tanul, az iskolást meglehetősen elvont világ fogadja, ahol a tudás a betűk, számok, az írás, olvasás, számolás absztrakt formáiban jelentkezik. A tanulásnak, és bármiféle szellemei munkának ugyanolyan technológiája van, mint a homokvár építésének, de az előbbit tapasztalati úton csak igen lassan és sok hibával tudjuk felfedezni.

Vagyis tanulni meg kell tanulni - mégpedig a próba szerencse módszernél gyorsabban, hatékonyabban. Ahogy úszni is az fog ügyesebben, akinek profi oktató megtanítja a célszerű mozgáselemeket, a tanulást is lehet, sőt kell tanulni - lehetőleg minél korábban.

A tanulás módszertanának ismerete már alsóban is nagyon hasznos lenne, felsőben egyértelműen látszik ennek hiánya, a középiskolában pedig sok bukásnak a magyarázata, hogy a diáknak fogalma sincs miként "varázsolhatná" a saját fejébe a tankönyv információit.

Kevés, ha azt mondjuk a gyereknek: figyelj, koncentrálj, olvasd el újra! Ha nem tudja beosztani a napjait, nyilvántartani a tennivalóit, megtervezni a délutáni tanulását, ha nem képes megtalálni a tananyag lényegét, azt saját szavaival önállóan elmondani, nem érti a szakkifejezéseket - a középiskolai kudarcot borítékolni lehet. Ilyenkor már kevés a jó memória, ami általánosban esetleg még kisegítette - az órán hallottakból a gimnáziumban nem nagyon lehet megélni. Elengedhetetlen a tankönyvi szövegek ügyes feldolgozása, a lényeg memorizálása, és a visszaadás begyakorolt készsége.

Egyre több felnőtt kér segítséget tőlünk a saját tanulási problémáira. Ezek a fiatalabb vagy idősebb, nagyon különböző élethelyzetű, változatos képzésekben résztvevő kliensek a feltáró beszélgetés során általában tipikus problémákról számolnak be. Ezeket adjuk közre mostani cikkünkben, abban a reményben, hogy ezzel is segítünk hasonló gondokkal küzdő olvasóinknak.

A munka, család mellett tanulók leggyakrabban ahhoz kérnek segítséget, hogy miként illesszék bele eddigi életükbe a főiskolát, egyetemet vagy továbbképző tanfolyamot. Ez általában csak úgy lehetséges, ha jelentős változásokat vezetnek be otthon, hiszen a napjaik továbbra is csak 24 órából állnak. Ezért át kell tehát alakítani az eddigi értéksorrendet a háztartásban, házimunkában. Le kell egyszerűsíteni az időigényes tennivalókat, és kompromisszumokat kell kötni: Számba kell venni ki mivel járul hozzá a továbbtanuló szülő, házastárs tehermentesítéséhez. Fontos, hogy maga az érintett a felnőtt "diák" is fogalmazza meg ezt az elvárását, a családtagok maguktól nem biztos, hogy "dalolva" vállalnak plusz feladatokat.

Sokan az önbizalommal állnak hadilábon, nem hiszik el magukról, hogy képesek elvégezni felnőtt fejjel egy újabb iskolát. Ez általában a munkahely által előírt, megkövetelt képzésekre jellemző. Akí úgy gondolja, hogy szörnyűség lesz a tanulás, mert ő már öreg ehhez, berozsdásodott az agya, ezzel csak "rátesz egy lapáttal" a tényleges nehézségekre. Valójában az emberi agy hihetetlenül plasztikus, életünk végéig tanulásra alkalmas szervünk. A tanulás konzervál, sőt fiatalít, azáltal, hogy új kihívásokat, emberi kapcsolatokat és lehetőségeket hoz az életünkbe. Persze másként tanulunk húsz évesen és másként ötven évesen. De aki nem sorscsapásnak, hanem kalandnak agytornának tekinti a rá váró szellemi munkát, az félig már meg is nyerte a csatát.

Szótagoljunk!

Így javíts a szövegértéseden!

a sorozat első része itt olvasható

Sok mai szülő fenyegető dzsungelként éli meg az őt körülvevő világot, ahol folyton harcolni kell, az óvatlant, a gyengébbet eltiporják az erősebbek. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a kisgyereket minél hamarabb, minél alaposabban fel kell készíteni ezekre a küzdelmekre. Vagyis legyen a gyerek minél okosabb, szerezzen minél nagyobb, a munkaerőpiacon jól eladható tudást, diplomát, tanuljon nyelveket. Ez az alapvetően jó stratégia akkor kap falsot, amikor a tudás fogalmát leegyszerűsítve azonosítjuk az észbeli, intellektuális teljesítménnyel, és ráadásul ezt erőltetett tempóban akarjuk megvalósítani.

Ír olvas, de nem játszik

Egyre több az olyan nagycsoportos óvodás, aki ír, olvas, esetleg idegen nyelvet is tud, de bizonyos elemi funkciók valahogy még nem működnek nála elég jól. Például. nem nagyon játszik az óvodában, nincsenek barátai, nem tudja magát elfogadtatni a többiekkel, nem eszik rendesen, nem öltözik önállóan stb.

Mivel sok szülő úgy gondolja, hogy a legfontosabb a minél gyorsabb intellektuális fejlesztés, innen sajnos már csak egy lépés, hogy a gyereknevelés, a gyerekkel való együttlét folytonos teljesítményhajszává alakul. Ezek a szülők valószínűleg nem tudják, vagy nem hiszik el, hogy a rendszeres étkezés, a napi szokásrend kialakítás, a társakkal való kapcsolatteremtés, az önfeledt spontán játék az óvodás életkornak nagyon fontos, semmi mással nem helyettesíthető, pótolhatatlan feladata. Ha ezt elhanyagoljuk és helyébe lép valami más, ami nem ennek az életkornak a feladata, például a túl korai intellektualizálás, annak a legtöbb esetben nagy ára van.Érdemes végiggondolni alaposabban mikor is tekintünk egy kisgyereket iskolaérettnek?

Az iskolára való alkalmasság egyik legfontosabb összetevője a szociális érettség. Mit is értünk ez alatt? Míg a csecsemő, a kisgyermek ki van szolgáltatva a külvilágnak, a gyermek, ahogy növekszik, egyre kevésbé függ ettől, egyre inkább saját akarata szerint tudja kielégíteni vágyait. Önállósul, nemet mond, próbálgatja erejét, kialakítja saját határait. Viselkedésében felfedezhetjük a szülők hanghordozását, gesztusait.

Játéka egy idő után eljut a szabálytudatot feltételező társasjátékig. Egyre szebben, érthetőbben fejezi ki magát, eltűnnek a kisgyermekes beszéd jellemzői, a selypesség, a pöszeség. Egyre jobb logikai készséggel, egyre több ismerettel kezd rendelkezni. Képes már hosszabb ideig odafigyelni valamire, elmélyülten végigcsinálni valamit, amit elkezdett, még akkor is, ha nem olyan érdekes. Örül a sikernek, nem tereli el minden a figyelmét. Ezáltal kialakul a feladattudata, a feladattartása és munkaérettsége. Képes a társaival együttműködni, elviselni azt is, ha más van a középpontban. Készségesen válaszol, ha a felnőtt kérdez tőle. Érdeklődik a betűk, a számok világa iránt, várja az iskolát.

Az iskolaérett gyermek kb. 10-15 perces aktív figyelemre képes. Az érdeklődés mellett az aktív figyelem, a tudatos odafordulás a legfontosabb feltétele minden új ismeretszerzésnek.

A képektől a gondolatokig

Elsős gyerek mondja ezt október elején az elképedt mamának. Aztán még hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülő érthetően megütközik e közlés hallatán, ügyes válaszon töri a fejét, de tanácstalan. Hiszen olyan jól indult minden, már egy éve lelkesen készült a gyerek az elsőbe, táskával a hátán járkált hetekkel korábban, ki-berakosgatta taneszközeit. Az első hetekben lelkes beszámolókat tartott, és szépen gyűltek a piros pontok, vagyis a mosolygós bohócok. Mi történhetett, ami elvette a kedvét, pontosabban az érdeklődését?

Egyáltalán nem ritka az ilyen kifakadás, aminek azonban többféle oka lehet, s ennek megfelelően a tennivaló is változik esetről esetre.

Ha úgy került iskolába - ami mind gyakoribb - hogy tud olvasni, kicsit írni és ügyesen számol a húszas számkörben, szinte törvényszerűen bekövetkezik az a pillanat, amikor rájön a gyerek, hogy "megelőzte korát", nincs igazi kihívás, és elkezd unatkozni. Ha a tanító néni észleli ezt, adhat neki külön feladatokat, amivel ébren tartja a figyelmét és a versenyszellemét. Ha ezt nem teszi meg magától, kérheti a szülő, de egyáltalán nem biztos, hogy az osztályteremben meg is valósul a differenciált bánásmód. Épp ezért kétélű dolog az iskola előtti olvasástanulás, elsülhet jól, de rosszul is.

Azonnal szörnyethalt az a 16 éves fiú, akire pár napja egy budapesti lakótelepen ráhajtott a kukásautó. A hatalmas jármű ugyan csak lépésben tolatott, és a kötelező sípoló jelzés is hallatszott, de ez nem óvta meg a fiú életét, mivel mindkét fülében harsogott az iPod. A gyanútlan középiskolást először fellökte a 20 tonnás monstrum, azután ráhajtott, a testét valósággal darabokra tépte. Az anya szívinfarktust kapott egyetlen fia halálhírére.

A megrázó eset kapcsán a szorgos sajtómunkások három ehhez hasonló halálesetet ástak elő a közelmúltból. Egy tizenéves fiú a vasúti átjáróban, a tilos jelzés ellenére biciklijét tolta és közben zenét hallgatott, így nem érzékelte a közelgő vonat hangját. Egy középkorú nő fülhallgatóval mindkét fülében átszaladt az úttesten és a kanyarodó autó alá esett. Villamos kerekei ölték meg azt a férfit, aki ugyancsak hangszóróval a fülében, a már induló járműre próbált felszállni, és közben elveszítette egyensúlyát.

Amikor bedugjuk a fülünkbe az apró hangszórókat és felhangosítjuk a zenét, szinte megszűnik a külvilág. Nem érdekel, nem zavar, nem fontos, ami kívül van. A közvetlenül a hallócsontokra vezetett zene teljesen áthatja az agyat, beszűkíti az érzékszervek hatókörét, a külső hangingereket 100%-osan lefedi.

Süket és egyéb érzékelésében is korlátozott emberek százezrei, zömében fiatalok közlekednek az utcákon. Csoda hogy nem történik sokkal több katasztrófa.

Mit tesz a pesszimista, és mit az optimista ember, ha az élettől egy hatalmas citromot kap? Az előbbi úton útfélen így panaszkodik az őt ért méltánytalanságról: mit kezdjek ezzel a savanyú vacakkal? Eközben az optimista már élvezettel kortyolja a citromból készített ízletes limonádéját. Tapasztalatból tudjuk, hogy citromról szóló példabeszéd nem alaptalan. A pesszimista ember folyton panaszkodik, rémeket lát, könnyen lesz depressziós, és sokkal nehezebben mászik ki a nehéz élethelyzetekből. Az optimista ezzel szemben mindig a helyzet ügyes megoldását keresi, nem kesereg túl sokat, elszántan a lehetőségeket, a jövőt fürkészi.

A tanulási problémákkal hozzánk kerülő gyerekek háromnegyede rosszul olvas és/vagy nem érti megfelelően azt, amit olvas. Ez egybecseng hazai és nemzetközi vizsgálatok adataival, miszerint a magyar közoktatásban tanuló gyerekek fele nem olvas olyan szinten, ami az adott évfolyamon elvárható.

Ez nagyon nagy baj, a helyzet - nem túlzok - tragikus. Az olvasás ugyanis ma is a legfontosabb kultur technika, a szellemi munka alapja, amelynek felületes tudása megakadályozza, hogy a gyerek megfelelően mélyen megértse a többi tantárgyat, képes legyen tartósan megjegyezni az információkat.

És az olvasás nem egyszerűen egy tantárgy, hanem a belépő a 21. századba. Napjainkban egyszerre zajlik két egymásnak látszólag ellentmondó folyamat a nyugati világban. Gyorsan fogynak a képzettséget nem igénylő munkák, akinek nincs megfelelő tudása, gyorsan és végérvényesen a társadalom peremére szorul. A mindennapi élet pedig egyre bonyolultabb, aki nem tud megbízhatóan kiigazodni a nyomtatványok, űrlapok, szerződések szövegtengerében, az képtelen ügyei önálló vitelére. Hogy keressen állást, hogy írjon önéletrajzot, hogy intézzen banki átutalást, fogalmazzon kérvényt, aki bizonytalan az írásban-olvasásban?

Eközben elsősorban a televízió és az internet elszívó hatása miatt az olvasás, mint szabadidős tevékenység a 30 évvel ezelőtti dobogós helyről mára a 20.-ra csúszott le - igaz nem csak Magyarországon. A silány képzésben részesülő gyerekek az iskolából kilépve sem olvasnak, a gyenge-közepes olvasástudásuk nem stabilizálódik, nem mélyül, nem válik szokássá, hogy akkor is olvassanak, ha nem muszáj.

Miért?

Miért zöldek a levelek, apu?
Miért van tövis a rózsán?
Miért kell nyakat mosnom, apu?
Miért nő szőr az orrodból?

Miért hallják a kutyák, amit mi nem, apu?
Miért állt le a motor?
Miért beszélsz csúnyán a nagynénimről, apu?
Miért kopaszodsz olyan nagyon?

Anyu miért magasabb nálad?
Miért utálja a kutya a macskát?
A nagyinak miért van bajusza, apu?
Miért vagy egyre hájasabb?

Miért nem felelsz minden kérdésemre?
Régebben mindig válaszoltál, de már nem.
Miért? Mondd meg, hogy miért, apu?
Vagy szerinted unalmas vagyok?

/John Kitching/

Bizony, egyre kevesebbet beszélgetünk a gyerekeinkkel. Ennek többek között az a következménye, hogy minden harmadik-negyedik nagycsoportos óvodás le van maradva a beszédfejlődésben, függetlenül a származásától, a szülők képzettségétől. Akadémikusok gyerekei éppúgy érintettek ebben, mint segédmunkásokéi.

A gyermekkori beszéd- és hallászavarokkal foglalkozó szakemberek riadót fújnak, mert a 3,5-4 éves gyerekek körében a kezelést igénylő esetek száma az elmúlt tíz évben megkétszereződött.

Tapasztalt tanítók panaszkodnak, hogy első osztályosaik képtelenek a nyelvvel bánni: mind több gyereknek okoz nehézséget, hogy megértsen, és pontosan végrehajtson egy órai utasítást

A tanulási problémákkal hozzánk kerülő gyerekek háromnegyede rosszul olvas és/vagy nem érti megfelelően azt, amit olvas. Ez egybecseng hazai és nemzetközi vizsgálatok adataival, miszerint a magyar közoktatásban tanuló gyerekek fele nem olvas olyan szinten, ami az adott évfolyamon elvárható.

Ez nagyon nagy baj, a helyzet - nem túlzok - tragikus. Az olvasás ugyanis ma is a legfontosabb kultur technika, a szellemi munka alapja, amelynek felületes tudása megakadályozza, hogy a gyerek megfelelően mélyen megértse a többi tantárgyat, képes legyen tartósan megjegyezni az információkat.

És az olvasás nem egyszerűen egy tantárgy, hanem a belépő a 21. századba. Napjainkban egyszerre zajlik két egymásnak látszólag ellentmondó folyamat a nyugati világban. Gyorsan fogynak a képzettséget nem igénylő munkák, akinek nincs megfelelő tudása, gyorsan és végérvényesen a társadalom peremére szorul. A mindennapi élet pedig egyre bonyolultabb, aki nem tud megbízhatóan kiigazodni a nyomtatványok, űrlapok, szerződések szövegtengerében, az képtelen ügyei önálló vitelére. Hogy keressen állást, hogy írjon önéletrajzot, hogy intézzen banki átutalást, fogalmazzon kérvényt, aki bizonytalan az írásban-olvasásban?

Eközben elsősorban a televízió és az internet elszívó hatása miatt az olvasás, mint szabadidős tevékenység a 30 évvel ezelőtti dobogós helyről mára a 20.-ra csúszott le - igaz nem csak Magyarországon. A silány képzésben részesülő gyerekek az iskolából kilépve sem olvasnak, a gyenge-közepes olvasástudásuk nem stabilizálódik, nem mélyül, nem válik szokássá, hogy akkor is olvassanak, ha nem muszáj.

megkésett Anyák Napi köszöntésként azoknak az Édesanyáknak és azokról az Édesanyákról szól, akik sokszor végső kétségbeesésükben jönnek hozzánk tanácsért, késő éjszaka is cikkeinket böngészik, fáradhatatlanul hozzák a gyerekeket tréningjeikre, egyéni fejlesztésre, nyári táborba, akik hihetetlen dolgokra képesek azért, hogy segítsenek gyermeküknek.

Anna egy kis dunántúli faluból kért segítséget diszlexiás ikrei számára. A fiúk a negyedik osztály végén sem tudtak olvasni. Az iskolában nem kaptak semmiféle segítséget, a diszlexia szűrést az anya többszöri sürgetésére másfél év késéssel végzik el, de helyben utána sincs fejlesztés. A megyeszékhelyre kellene hordani az ikreket hetente, a nevelési tanácsadóba, ami egy nap kiesést jelentene az iskolából. De még két kisebb gyerek is van, a buszköltség havi tízezer lenne, és csak Anna keres, az apa munkanélküli. Az anya azt kérte, tanítsam meg a diszlexia korrekció alapjaira. Egy egész napot töltöttünk együtt, Anna elképesztően gyorsan tanult. Neki nincs vesztegetni való ideje - a gyermekei sorsa függ attól, mennyit tud egyetlen nap alatt megérteni és megjegyezni. Aztán havonta beszámolt a haladásukról - lassan, kínkeservesen, de egy év alatt megtanította olvasni a saját gyerekeit.

A doktorált közgazdász Eszternek három gyermeke van, a legkisebbiket hozta tanulási tréningre abban a reményben, hogy itt majd feltámad benne az érdeklődés a tankönyvekbe rejtett tudás iránt. A különleges szépségű, nagyon érzékeny és okos, fantasztikus rajztehetséggel megáldott Noémi bizarr dolgokat vet papírra: a halál minden képén megjelenik. A tanulással kapcsolatos dolgok viszont egyáltalán nem érdeklik. Sőt mintha az egész világ idegen közeg lenne számára. Csak a rajzai világában él. Valami banális vitába keveredett a többi gyerekkel, iszonyatos sírásban tört ki és bemászott az asztal alá, ahonnan órákig nem mozdul. Délután megtudtam Esztertől, hogy az édesapa évek óta súlyos pszichiátriai betegségben szenved. Hullámzik az állapota, időnként dolgozni is tud, azután megint romlik a helyzet, félévig szinte meg sem szólal. Eszter nem engedi, hogy tartósan kórházba kerüljön, inkább könyvelő lett, hogy otthon lehessen a beteg férjjel és a gyerekekkel. Noémi imádja az apját - vele szenved - vagy maga is beteg? Az anya retteg ettől a lehetőségtől, annyira fél, hogy eddig nem is engedte be a tudatába. Most ezzel is szembe kellett néznie.

A bizonytalanul olvasó kisiskolásoknak - 1. 2. osztály- a diszlexiásoknak pedig idősebb korban is sokat segíthetünk az ABC-re épülő játékos gyakorlatokkal.

Először is szerezzünk be egy teljes magyar ABC-t - fából, műanyagból, keménypapírból. Játékboltokban, taneszköz boltban, fejlesztő játékok szakboltjaiban kapható, de otthon is elkészíthetjük a gyerekkel együtt, só-liszt tésztából, színes gyurmából, felkasírozott címbetűkből stb. Tulajdonképpen két ABC-re lesz szükségünk, egy nyomtatott kis és egy nagybetűs készletre.

Az ABC minden nyelv alapja, ezért a vele való foglalatosság nagyon fontos a még nem hibátlanul olvasó gyerek számára. Az ABC-t folyamatosan, hibátlanul kell tudni elölről és visszafelé/!/ is. Ez nem csak a betűk sorrendjének megjegyzése miatt fontos, hanem a későbbi szótárhasználathoz is elengedhetetlen.

Fontos, hogy miközben a betűkkel, és az általuk szimbolizált hangokkal foglalkozunk, a gyerek minél többször vegye kézbe magukat a betűket. Ha valamiről több érzékszervünkön keresztül van benyomásunk, mélyebb nyomot hagy bennünk: tapintani, forgatni, sorba rakni, megnevezni, kiejteni, a levegőbe lerajzolni, majd egy más környezetben, például egy újság címsoraiban, felismerni stb.

Hogyan segíthetek diszlexiás gyermekemnek a napi tanulásban és a diszlexia leküzdésében? - naponta kapunk ilyen tartalmú leveleket.

A diszlexiás gyerekek nem fogyatékosak, nem is a szorgalmukkal van baj, de azokon a területeken, ahol a rendezettség, sorrend nagy szerepet játszik, sok akadályba ütköznek. Ők is megtanulnak olvasni, írni, számolni, de információfeldolgozási sajátosságaik miatt másképp, lassabban, és igen nagy erőfeszítéssel, a hagyományos oktatás keretében, csak kínlódva sajátítják el ezeket az ismereteket.

Mivel a diszlexiás gyerekek számára az iskolai órák sokkal nagyobb terhet jelentenek, mint a többieknek, fogadjuk el tényként, hogy eleve fáradtabbak mire hazajönnek, és az otthont amolyan menedéknek is tekintik, ahol végre nem kell nehezen vagy egyáltalán nem megoldható feladatokkal foglalkozniuk.

Fogadjuk el azt is, hogy a mi gyerekünk másképp tanul, mint a többiek, mások az erősségei és vannak gyengeségei, amiről nem tehet. Sose ahhoz mérjük, hogy a nem diszlexiás osztálytársai már hol tartanak, hogyan olvasnak, írnak vagy számolnak, kizárólag a saját fejlődése legyen a mérce. Ha együtt tanulunk, ne vágjunk közbe, amikor téveszt pl. olvasásban, ne sürgessük, hogy olvasson gyorsabban. Ha a számolásnál van probléma, minden eszközzel szemléltessük a feladatot. A szöveges feladatot fogalmazzuk meg másképpen, ha valamilyen műveletet nem ért, pl. szorzás, mindig vezessük vissza egyszerűbb feladatokra, pl. összeadásra.

"Nem tud koncentrálni a leckére, szétszórt, elkalandozik, figyelmetlen, nincs kitartása" - ezeknek a tüneteknek a megszüntetéséhez kérnek leggyakrabban tanácsot, segítséget a szülők.

A figyelmetlenségnek sokféle oka lehet, így a megoldás sem egyetlen mindenható módszer.
Sokszor idegrendszeri éretlenség vagy sérülés váltja ki a figyelmetlenséget. A koraszülöttek, szülési traumát átélt gyerekek közül sokan még iskolás korban sem "érik utol magukat". A hiperaktivitás, és a figyelemzavar mint önálló tünetegyüttes ugyancsak az idegrendszer pontosan még nem tisztázott rendellenes működésére vezethető vissza. A fel nem ismert érzékszervi problémák, -kicsit gyengén hall, vagy lát -úgyszintén kiválthatnak általános figyelmetlenséget. A diszlexia egyik vezető tünete, hogy a gyerek különösen a tanulással kapcsolatos dolgokban figyelmetlen, rendetlen, szétszórt, elkalandozik, téveszti a betűket, számokat. Ezekben az esetekben mindenképpen szakember segítségét kell igénybe venni.

Az is okozhat szétszórtságot, figyelmetlenséget, ha a gyereket valami nagyon bántja, fél, szorong, elkeseredett. A család problémái, válás, betegség, haláleset, munkahelyi gondok, költözés, barátoktól való elszakadás válthat ki ilyen tüneteket. Ilyenkor próbáljunk tapintatosan, de őszintén beszélgetni a gyerekkel ezekről a mégoly súlyos dolgokról is. A titkok, elhallgatások mérgezik a légkört, az őszinte beszéd, az igazság gyógyít. Ez a gyerekre éppúgy igaz, mint a felnőttre.