Eheti TED előadóink kisgyerekes szülők, akik azért hozták létre a nagy internetes karriert elért babble.com portált, mert zavarta őket, hogy a gyereknevelés, a családi élet témaköre teli van idejétmúlt tabukkal.

Fiatal szülőként meglepve tapasztaltuk, hogy szinte több a tabu a szülői szerep, mint a szex körül. Előfizettünk egy csomó magazinra, megtettük, amit azok előírtak számunkra. Úgy csöppentünk bele a szülői szerepbe, hogy azt vártuk, hogy a mi életünk is ilyen lesz. Mindig süt ránk a nap és a gyerekeink sosem sírnak. Mindig jól ápolt és kipihent leszek. Valójában egyáltalán nem ez történt.

"Mire hazaérünk a napköziből, másodikos kisfiam annyira kimerül, hogy képtelen a tanító néni által elvárt gyakorlásra. Ha mégis erőltetem, főleg az olvasást, annak mindig nagy hiszti, sírás a vége, és alig van eredmény. Mivel teszek jót a gyereknek: ha mégis ráveszem, hogy végezze el a munkáját, vagy engedek, és hagyom pihenni?"

Egy nyolcéves gyereknek délután ötkor, az iskolában eltöltött munkanap után már NEM SZABADNA tanulással foglalkozni. Hogy mégis sok iskolában ilyen elvárásokat támasztanak, az önmagában is jelzi, milyen komoly bajok vannak a magyar közoktatásban!

Persze a szülő nem világmegváltó reformer, ő nap mint nap szembesül a tanító néni rosszalló pillantásaival, gyermeke adottságaival, saját elvárásaival, és az idő szorításával. Ezért leginkább praktikus tanácsokra van szüksége.

1. Az alsósoknak 10-11 órát kell naponta aludni. Ez azt jelenti, hogy hét közben este 8-fél 9 körül aludniuk kell, legfeljebb az esti mesét nézhetik meg a tévében. Sajnos az érintett korosztály legalább fele nem alszik ennyit, többnyire tévézés, számítógépezés miatt.

A csokoládé finom csemege, de ha korlátlanul fogyasztjuk, elhízunk, felborul az emésztésünk, pattanásos lesz az arcunk, tönkremennek a fogaink, és függővé válunk. Így van ez minden olyan /élelmi/szerrel, tevékenységgel, ami rövid távon kellemes érzéssel tölt el, csillapítja testi és lelki éhségünket, kíváncsiságunkat, nagy adagban és tartósan fogyasztva azonban észrevétlenül szenvedélyünkké válhat, az "anyag" rabjai leszünk.

A viszonylagos bőség, és a fogyasztás mindenhatósága már Magyarországon is jelen van, mindannyiunkat fenyegetnek a függőségek, amik hamar szenvedélybetegséggé súlyosbodnak. A képernyős tevékenységek, elsősorban a számítógépezés kordában tartása tapasztalataim szerint egyre több családban megoldhatatlan probléma. Hogyan lehet ezzel megbirkózni?

Elsős gyerek mondja ezt október elején az elképedt mamának. Aztán még hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülő érthetően megütközik e közlés hallatán, ügyes válaszon töri a fejét, de tanácstalan. Hiszen olyan jól indult minden, már egy éve lelkesen készült a gyerek az elsőbe, táskával a hátán járkált hetekkel korábban, ki-berakosgatta taneszközeit. Az első hetekben lelkes beszámolókat tartott, és szépen gyűltek a piros pontok, vagyis a mosolygós bohócok. Mi történhetett, ami elvette a kedvét, pontosabban az érdeklődését?

Szülőként csupa jót remélünk gyermekeinknek: egészséget, békét, anyagi sikert, személyes boldogságot. Azt a gondolatot, hogy akár csak átmenetileg is ezek ellenkezőjét kell majd átélnie, a legtöbben elhessegetjük magunktól. Pedig a Földön egyetlen dolog biztos: a változás. Nem lehet hófehér palástban végigsétálni az életen, mindenkit ér előbb utóbb baj, krízis, csalódás, veszteség, betegség. De fel lehet ezekre készülni? Fel lehet ezekre készíteni a gyerekeinket? Igen –állítják nagyon határozottan azok a kutatók, akik katasztrófákat, súlyos kríziseket, fizikai nélkülözést átélt emberek sokaságát megfigyelve azt tapasztalták, hogy igen sokan közülük súlyosabb lelki következmények nélkül élték át a nehéz helyzeteket. E szerencsések alaposabb vizsgálata során kiderült, hogy a gyermek és fiatal kori hatások erős lelki ellenálló- és problémamegoldó képességgel ruházták fel őket. Ezt hívják rezilienciának.

Talán meglepő, hogy a lelki ellenálló képesség kialakítása nem pénzkérdés, és stresszes, gyorsan változó világunkban is lehetséges – ha néhány tanácsot komolyan veszünk.
 

Vészes apahiánytól szenvednek gyermekeink. Elsősorban azok a százezrek, akiknek elváltak a szülei, de csak kicsivel jobb azoknak, akiknek mindig késő estig dolgozik az apjuk, és amikor végre hazajön, lerogy a fotelba, hétvégén pedig alszik, vagy szótlanul tévézik.

Ha az internetet dzsungelhez hasonlítjuk, akkor gyerekeink az ott lakó bennszülöttek, mi szülők pedig a skorpióktól rettegő turisták. A mai felnőttek jó esetben felhasználók a világhálón, miközben gyerekeik zsigereikben érzik, hogyan működik ez a gigantikus képződmény.

Ez a nemzedéki szakadék is belejátszik abba, hogy nagyon sok szülő nem tudja, mit kezdjen a gyereke internetezésével: buzdítsa, korlátozza, ellenőrizze? Mivel nem ismerik a tényleges előnyöket és kockázatokat, többnyire a gyerek vagy a szülő kitartásán, erőszakosságán múlik hány órát tölt a csemete a képernyő előtt, és főleg hogy mit néz, kivel, miről beszél, milyen adatokat ad meg.

Egy korábbi cikkünkben arról olvashattak, miként korlátozzuk a képernyő előtt töltött időt -> Előzzük meg a képernyős rabságot!. Most az internetes veszélyekről és a védekezés lehetőségeiről lesz szó. A fiatalokat óvni kell a brutális, pornográf, vagy rasszista tartalmaktól, egyes számítógépes játékok erőszakos megnyilvánulásaitól, néhány reklámstratéga gátlástalan praktikáitól, amelyek a "holnap ügyfeleit" hálózzák be rejtett üzenetekkel. A tartalom mellett léteznek komoly technikai veszélyek is: a vírusok és a férgek, amelyek e-maileken és preparált internet-oldalakon terjednek. Az internet, mint online kontaktusbörze is veszélyes lehet: pedofilok megpróbálnak személyes találkozót megbeszélni, a drogdealerek a chatroomokat piaci helyszínnek tekintik, öngyilkos-fórumok labilis állapotban lévő fiatalokat veszélyeztetnek.

Szerkesztőként az a titkos vágyam, hogy a Jogerő minden fejezetét együtt olvassák el a szülők és a gyerekek, majd beszélgessenek róla. Hatványozottan igaz ez a buliról szóló írásra, hiszen kényes témákat feszeget, melyek megfelelő kezelése jóval túlnyúlik a jog szabályozási körén. Az első éjszakai kimaradozások az önállósodás jegyében telnek - pont ezért nem árt, ha a szülők felkészítik gyermeküket arra, milyen veszélyekkel találkozhatnak. A jogszabályok beavatkozására pedig jobb, ha sor sem kerül... A fejezet szerzőjének egy fiatal főügyészségi ügyészt, Czencz Zoltánt kértük fel, aki tanári képesítéssel is rendelkezik és jogászi karrierje előtt majd tíz évig tanított általános és középiskolában.

Karikás szemű szomszédok

A jó buli - legyen az házibuli, iskolai rendezvény vagy disco - lényege, hogy a kikapcsolódni vágyó fiatal feloldódhasson a zenében, táncoljon, ismerkedjen. Sokféleképpen lehet élvezni barátok, ismerősök társaságát, a kamaszok általában ezt a maguk zajos módján teszik. A zajt pedig sokszor valóban szó szerint kell érteni: dübörgő zenét képzeljünk, feltekert basszust, és ennek megfelelően ingerült szomszédokat. Hol van a határ, amitől kezdve csendháborításnak számít egy remek parti, és már a jog szabályozási területére tartozik? Erről is beszámol a könyv, egyben tanácsokat is ad arra, hogyan lehet olyan körülmények között szórakozni, hogy a jó hangulat is megmaradjon, és a szomszédok is viszonozzák másnap reggel a köszönést...

"A pénz: okos embernek zsebben ülő szolga, az oktalan embernek zsebben ülő úr." Ez a Gárdonyi Géza-idézet adta a Jogerő legyen veled! (továbbiakban: Jogerő) zsebpénzről szóló fejezetének címét. Akár okosan, akár felelőtlenül gazdálkodik zsebpénzével gyermekünk, egy biztos: a jogszabályok "a pénztárcában is" jelen vannak... A fejezet megírására Lévai Anikót kértük fel, aki örömmel igent mondott - az ismert ötgyermekes édesanya ugyanis a Szent István Egyetem oktatója és bankjogászi képesítéssel is rendelkezik.

A döntés és a felelősség

A szülők lehetőségeik szerint mindennel ellátják gyermeküket - mégis a legtöbb család úgy dönt, hogy bizonyos összeget rendszeresen a gyerekek rendelkezésére bocsát, de származhat bevétel az iskolai szünet alatt végzett munkából is - a diákmunkával három hét múlva fogunk részletesen foglalkozni. A zsebpénz kapcsán meg lehet tanulni a pénz beosztásának művészetét, szembesülni lehet az első buktatókkal nehézségekkel. Nincsen "minimumzsebpénz": az összeget a szülők határozzák meg. A döntés a szülőké - mégis fontos, hogy gyerekükkel rendszeresen beszélgessenek anyagi lehetőségeikről, hallgassák meg az ő igényeiket és nem utolsósorban együtt kövessék nyomon a zsebpénz sorsát. "A zsebpénzét értelmes célokra minden gyerek szabadon felhasználhatja - írja Lévai Anikó, de egyben figyelmezteti is a fiatal olvasókat: a döntés felelőssége is az övék. "A jog mindenesetre melletted áll, hogy nagy baj ne történhessen" - nyugtatja meg a gyerekeket (és aggódó szüleiket) a szerző.

A szükségesnél sokkal kevesebbet tudunk arról, hogy milyen a gyermekünk helyzete, elfogadottsága az osztályban, vannak-e barátai, vagy éppen ellenkezőleg napról napra cikizik a többiek. Megközelítően sem törődünk ezekkel a dolgokkal annyit, mint a jegyekkel, pedig életre szóló hatása van annak, hogy egy gyerek miként érzi magát a kortársai között.

Ha egy gyereket kinevetnek, kiközösítenek, netán bántalmaznak a társai az iskolában, azt ő minden bizonnyal sokkal nagyobb csapásnak tartja, mint az esetleges rossz tanulmányi eredményét. A szülők azonban sokszor másként gondolkodnak: a gyerek ugyan magányos az iskolában, viszont jól-elfogadhatóan tanul, így aztán szemet hunynak, elsiklanak az előbbi probléma felett. Ha pedig a jegyekkel is baj van, ráadásul társtalan is a gyermekük, hajlamosak arra, hogy az utóbbit az előbbivel magyarázzák.

Nagyon különböző okokból cikiznek valakit a többiek: ha ódivatú az öltözködése, ha túlságosan visszahúzódó, ügyetlen, gyámoltalan a közös csínyek elkövetéséhez, vagy egyszerűen csak azért, mert eláll a füle, túl kicsi, túl nagy, túl sovány vagy éppen duci. Természetesen a gyerek társas kapcsolatai mindig kétoldalúak: általában azt a társukat piszkálják a többiek, akit erre az áldozat szerepre alkalmasnak éreznek. Vagyis egy elálló fülű gyerek is lehet az osztály kedvence, ha a személyisége, fellépése elég erős és határozott, és ügyes énvédő technikákkal hárítja el a gonoszkodó megjegyzéseket. Másodszor már nem fogják szóba hozni a füleit, hiszen kiderült, hogy az illető emiatt nem sebezhető.

A csokoládé finom csemege, de ha korlátlanul fogyasztjuk, elhízunk, felborul az emésztésünk, pattanásos lesz az arcunk, tönkremennek a fogaink, és függővé válunk. Így van ez minden olyan /élelmi/szerrel, tevékenységgel, ami rövid távon kellemes érzéssel tölt el, csillapítja testi és lelki éhségünket, kíváncsiságunkat, nagy adagban és tartósan fogyasztva azonban észrevétlenül szenvedélyünkké válhat, az "anyag" rabjai leszünk.

A viszonylagos bőség, és a fogyasztás mindenhatósága már Magyarországon is jelen van, mindannyiunkat fenyegetnek a függőségek, amik hamar szenvedélybetegséggé súlyosbodnak. A képernyős tevékenységek, elsősorban a számítógépezés kordában tartása tapasztalataim szerint egyre több családban megoldhatatlan probléma. Hogyan lehet ezzel megbirkózni?

1. A tévézést, film nézést számítógépezést, elektronikus játékok használatát nem csak büntetési céllal, rossz bizonyítvány vagy magatartás miatt kell szabályozni, korlátozni. Minden képernyős időtöltés jellemzője, hogy erőfeszítés nélkül hihetetlenül sok izgalmas képi ingerhez juttat, szinte odaszögezi az embert a székébe. Épp ezért veszélyes, ezért alakul ki a függőség. Ha a gyerekre van bízva, hogy mennyit tévézik, játszik, internetezik, akkor biztos, hogy sokkal több időt tölt ezzel, mint amennyi kívánatos. De mennyi a kívánatos? Brit ajánlások szerint 3 éves korig ne nézzen a gyerek se tévét, se számítógépet. Még az elektronikus mesék sem kívánatosak az anyanyelv tanulásának nagyon érzékeny időszakában. Valóságos személlyel kell a kicsinek kommunikálni ahhoz, hogy megbízható anyanyelvi tudásra tegyen szert, ami egyébként az írás olvasás megtanulásának előfeltétele. Az óvodás korban a képernyős időtöltés átlagosan napi fél óránál ne legyen több. Iskolás korban napi egy-másfél óra a maximum, és még a középiskolást is korlátozni kell, mind a tartalmakat, mind az időtartamot tekintve.

"A lányom hatodikos, és otthon szinte sose tanul. Kizárólag abból él, ami az iskolában ráragad - igaz abból elég jól. Hogyan vehetném rá, hogy otthon is tanuljon, hiszen akkor játszva lehetne kitűnő?" - kérdezi egy levélírónk.

Szögezzük le elöljáróban, hogy mint oly sok más dologban a "mennyit kell tanulni?" kérdésében is eltérő a szülők és gyerekeik logikája. A legtöbb szülő akkor nyugodt, ha a gyerek sokat tanul otthon, mert így érzi biztosítottnak a másnapi sikert. A gyerekek viszont - csaknem kivétel nélkül - a lehető legkevesebb időt szeretnének a tanulással tölteni. Ez egyébként a szülőkkel is így volt gyerekkorukban, csak már nem emlékeznek rá...

Ebből az alapállásból kétféle stratégia következik:
1. figyelek a suliban, és szabad a délutánom
2. otthon tanulok, amennyit nagyon muszáj.
Mind a két stratégia egyaránt hozhat sikert és kudarcot is. Van, akinek elég a jó jegyekhez, hogy figyel az órákon, van, akinek ebből csak kettesekre futja. Van, aki délutánonként négy-öt órát görnyed a tankönyvei felett, másoknak egy óra otthoni készülés elég a jó jegyekhez.

Számít persze a tanulással töltött idő hossza, de ennél fontosabb annak a hatékonysága. A gyors felfogóképességű, kitartó gyereknek fele, harmadannyi idő elég, mint egy másiknak. Vagyis a tanulással töltött idő hossza önmagában nem sokat jelent, és főleg nem garantál semmit.

Ugye ismerős ez a mondat? Talán otthon hallották a szüleiktől évtizedekkel ezelőtt, így november táján, talán az Önök szájából hangzott el épp a napokban, mikor csemetéjük a karácsonyi kívánságokat sorolta. Akárhogy is, mélyen él sokunkban, hogy az év legnagyobb ajándékozási alkalmát össze lehet kötni pedagógiai célokkal. "Megkaphatod karácsonyra - ide jönnek a gyermeki kívánságok - ha javítasz történelemből, nem lesz több panasz a magatartásodra, minden nap gyakorolod a zongoraleckét stb."

Mit gondoljunk erről? Helyes vagy helytelen az ilyen árukapcsolás, ha feltételhez kötjük az ajándékot, ami eredetileg a feltétel nélküli szeretet kifejezését szolgálná?

Sok ága boga van az ajándékozás témakörének, különösen, ha a karácsonyiról beszélünk. Tetszik - nem tetszik - nekem például nagyon nem tetszik - de tény, hogy a karácsony a fogyasztás, a vásárlás, ajándékozás ünnepe lett. Ezt lehet ízlésünk, értékrendünk szerint mérsékelni vagy éppen felturbózni, de nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni - különösen, ha a gyerekeinkről van szó. Az ő egészséges személyiségfejlődésükhöz nagyon fontos, hogy sose érezzék magukat kirekesztve a többi gyerek közül, sose érezzék magukat, a családjukat különcnek, csodabogárnak például azért, mert náluk kizárólag saját készítésű ajándékokat adnak egymásnak a családtagok. Ez ugyan kedves ötlet, de sose felejtsük el, hogy az iskolás gyerek számára már létfontosságú, hogy megfeleljen a kortársak normáinak. A gyerekeket nem magunknak neveljük, hanem a társadalomnak, amiben el kell boldogulniuk majd nélkülünk is.

Miért?

Miért zöldek a levelek, apu?
Miért van tövis a rózsán?
Miért kell nyakat mosnom, apu?
Miért nő szőr az orrodból?

Miért hallják a kutyák, amit mi nem, apu?
Miért állt le a motor?
Miért beszélsz csúnyán a nagynénimről, apu?
Miért kopaszodsz olyan nagyon?

Anyu miért magasabb nálad?
Miért utálja a kutya a macskát?
A nagyinak miért van bajusza, apu?
Miért vagy egyre hájasabb?

Miért nem felelsz minden kérdésemre?
Régebben mindig válaszoltál, de már nem.
Miért? Mondd meg, hogy miért, apu?
Vagy szerinted unalmas vagyok?

/John Kitching/

Bizony, egyre kevesebbet beszélgetünk a gyerekeinkkel. Ennek többek között az a következménye, hogy minden harmadik-negyedik nagycsoportos óvodás le van maradva a beszédfejlődésben, függetlenül a származásától, a szülők képzettségétől. Akadémikusok gyerekei éppúgy érintettek ebben, mint segédmunkásokéi.

A gyermekkori beszéd- és hallászavarokkal foglalkozó szakemberek riadót fújnak, mert a 3,5-4 éves gyerekek körében a kezelést igénylő esetek száma az elmúlt tíz évben megkétszereződött.

Tapasztalt tanítók panaszkodnak, hogy első osztályosaik képtelenek a nyelvvel bánni: mind több gyereknek okoz nehézséget, hogy megértsen, és pontosan végrehajtson egy órai utasítást

Féltés, aggodalom, büszkeség kavarog a szülőkben, amikor először látják ünneplőbe öltözött gyermeküket az iskolapadban. Az ő higgadt, és mindig a gyerek hosszú távú érdekeit szem előtt tartó magatartásuk sok későbbi tanulási problémát megelőzhet.

1. Ne csináljunk túl nagy felhajtást az iskolakezdés körül, ne nyomasszuk ilyesmivel: "majd megtudod, mi a magyarok istene, ha iskolás leszel", "ott nem rendetlenkedhetsz, majd a tanító néni megnevel" de arra sincs szükség, hogy "ott megmutathatod, mit tudsz, mert te már okos, iskolás nagyfiú vagy". Illúziókba se ringassuk: az iskola nem a "Csodák Palotája": az osztályban ő egy lesz a sok közül, nem lesz a középpontban, mint a családban. Ezt is meg kell tanulnia - az iskolaérettség része az alkalmazkodás képessége, a kudarcok tűrése.

2. Az iskoláztatás eltart 16-20 évig is, nem dől össze a világ, ha fekete pontot kap a harmadik héten. Hagyni kell, hadd alakuljon ki a saját tanulási ritmusa, érdeklődése, feladattudata. El kell fogadni, ha valamilyen területen gyengébben teljesít, másban esetleg ügyesebb a társainál. Lényeg, hogy ne frusztrálja az iskola, ne utálja meg az első félév alatt.

3. Sajnos, a legtöbb hazai iskola hibásan és értelmetlenül "sietteti" a gyerekeket, mintha az lenne az eredményes oktatás legfőbb ismérve, hogy "karácsonyra olvasni fognak". Ha a mi gyerekünknek lassabban megy az összeolvasás, vagy az írás, maradjunk higgadtak. Gondoljunk arra, hogy ebben a korban, az egyidős gyerekek között, akár két évnyi különbség is lehet az érettségben.

megkésett Anyák Napi köszöntésként azoknak az Édesanyáknak és azokról az Édesanyákról szól, akik sokszor végső kétségbeesésükben jönnek hozzánk tanácsért, késő éjszaka is cikkeinket böngészik, fáradhatatlanul hozzák a gyerekeket tréningjeikre, egyéni fejlesztésre, nyári táborba, akik hihetetlen dolgokra képesek azért, hogy segítsenek gyermeküknek.

Anna egy kis dunántúli faluból kért segítséget diszlexiás ikrei számára. A fiúk a negyedik osztály végén sem tudtak olvasni. Az iskolában nem kaptak semmiféle segítséget, a diszlexia szűrést az anya többszöri sürgetésére másfél év késéssel végzik el, de helyben utána sincs fejlesztés. A megyeszékhelyre kellene hordani az ikreket hetente, a nevelési tanácsadóba, ami egy nap kiesést jelentene az iskolából. De még két kisebb gyerek is van, a buszköltség havi tízezer lenne, és csak Anna keres, az apa munkanélküli. Az anya azt kérte, tanítsam meg a diszlexia korrekció alapjaira. Egy egész napot töltöttünk együtt, Anna elképesztően gyorsan tanult. Neki nincs vesztegetni való ideje - a gyermekei sorsa függ attól, mennyit tud egyetlen nap alatt megérteni és megjegyezni. Aztán havonta beszámolt a haladásukról - lassan, kínkeservesen, de egy év alatt megtanította olvasni a saját gyerekeit.

A doktorált közgazdász Eszternek három gyermeke van, a legkisebbiket hozta tanulási tréningre abban a reményben, hogy itt majd feltámad benne az érdeklődés a tankönyvekbe rejtett tudás iránt. A különleges szépségű, nagyon érzékeny és okos, fantasztikus rajztehetséggel megáldott Noémi bizarr dolgokat vet papírra: a halál minden képén megjelenik. A tanulással kapcsolatos dolgok viszont egyáltalán nem érdeklik. Sőt mintha az egész világ idegen közeg lenne számára. Csak a rajzai világában él. Valami banális vitába keveredett a többi gyerekkel, iszonyatos sírásban tört ki és bemászott az asztal alá, ahonnan órákig nem mozdul. Délután megtudtam Esztertől, hogy az édesapa évek óta súlyos pszichiátriai betegségben szenved. Hullámzik az állapota, időnként dolgozni is tud, azután megint romlik a helyzet, félévig szinte meg sem szólal. Eszter nem engedi, hogy tartósan kórházba kerüljön, inkább könyvelő lett, hogy otthon lehessen a beteg férjjel és a gyerekekkel. Noémi imádja az apját - vele szenved - vagy maga is beteg? Az anya retteg ettől a lehetőségtől, annyira fél, hogy eddig nem is engedte be a tudatába. Most ezzel is szembe kellett néznie.

Vajon felveszik a gyereket, és ha igen, akkor hova? Családok tízezreiben ez mostanság a legfontosabb téma, amit évről évre nagyobb adag szorongás kísér. Egyre többen úgy élik meg a közép, sőt már az általános iskolába való felvételit, majd az egyetemi főiskolai megmérettetést, hogy ezen a ponton végképp eldől gyermekük sorsa, boldogulása, élete. Ez az pánikközeli reagálás árt szülőnek, gyereknek, a kapcsolatuknak, ráadásul olyan tényekre épít, amiknek egy része csak legenda, oktatási marketing. 

Ma Magyarországon nem iskolai férőhely-, hanem súlyos gyerek hiány van - feleannyi iskolás vesz részt a közoktatásban, mint negyedszázaddal ezelőtt. A mindenféle tagozatokat sokszor csak azért szervezik, mert azzal próbálják odavonzani az egyre fogyatkozó számú kis és nagyobb iskolásokat. A szülők túlságosan komolyan veszik az oktatási marketing fogásokat, és azt hiszik, hogy bármiről lemarad az elsős gyermekük, ha nem kerül be az emelt szintű angol, tánc, hagyományőrző, dráma, stb. tagozatba.

Pedig nem ez számít. Alsó tagozatban egyetlen fontos szempontot érdemes mérlegelni: a tanító személyét, és esetleg az általa választott tankönyveket. Nyugodt, kiegyensúlyozott, tapasztalt tanítót válasszunk, akinek lehetőleg magának is van gyereke, és láttuk a bemutató órán, hogy bánik főleg a lassabban haladó gyerekekkel.

Bábszínházból, kirakodóvásárba, játszóházba, Mc'Donaldsból múzeumba, jégpályáról lovardába - a gondos szülők számára gyakran ilyen programokkal telik el az egész hétvége. Nehogy a gyerek otthon "unatkozzon", mert az elviselhetetlen - mármint a szülők számára.

Program mindenáron - hiszen így fejlődik a gyerek egyénisége, ettől lesz okosabb, ügyesebb, sikeresebb. Csakhogy - ahogy mondani szokás -, a jóból is megárt a sok, arról nem beszélve, hogy a szülő nem a gyerek szórakoztatására vállalkozott, amikor családot alapított.

Az óvodás, kisiskolás gyerekek hét közben nagyon keveset vannak együtt zavartalanul a szüleikkel. Különösen igaz ez az apákra, akik manapság ritkán érnek haza a gyerekek lefekvése előtt. Ha csak ezt vesszük figyelembe, különösen értékesek azok a hétvégi órák, amikor nyugodt körülmények között élvezhetik szüleik társaságát a gyerekek.

Felébredés után bebújni a szülők mellé, hancúrozni, kényelmesen együtt reggelizni, beszélgetni, társasozni, megjavítani apuval a leszakadt a szekrényajtót, füvet nyírni, gyomlálni a kertben, segíteni anyunak főzni, vagy akár takarítani, együtt sétáltatni a kutyát stb.

A kisgyerekek nagyon szeretnek "csak úgy" együtt lenni a szüleikkel - feltéve, ha azok valóban figyelnek rájuk, nem csak fizikailag, lélekben is feléjük fordulnak.