LI. rész. Költözz a fejedből a hasadba!

Az állat szó szerint koplaltatja magát, amikor beteg, vagy megsérült, sokk érte. Ösztönösen érzi, hogy mire van szüksége a testének, "tudja" hogy az emésztés nehéz munkája elvonja az energiát a gyógyulástól, feleslegesen terheli a szervezetét. Mi emberek egyre inkább elveszítjük a kapcsolatot a finom testi érzéseinkkel, már nem tudjuk, hogy például a nátha, influenza, egyszerűbb vírusfertőzés böjtölés mellett fele idő alatt gyógyul. Vagy tudjuk, de nem gyakoroljuk.

Ennek az a magyarázata, hogy a mai ember már szinte állandóan a "fejében" tartózkodik, azaz gondolkodik, kombinál, elméleteket, magyarázatokat gyárt, a múlton rágódik és a jövőt tervezi, vagy retteg tőle, de közben nincs pontos képe az itt és most-ról, a valóságról. Nincs megfelelő kapcsolatunk a folyton változó testi érzeteinkkel, érzelmeinkkel, megérzéseinkkel sem.

Gestalt-terápia

A gyógyító pszichológia egyik ága, a Gestalt-terápia a fentiekből kiindulva megtanítja a pácienst, hogy a külső világot, a testi érzeteket és az érzelmeket, valamint a gondolatokat, tudatos emlékeket egyaránt észlelje, és egyformán "komolyan vegye". Enélkül ugyanis nem lehet intelligens döntéseket hozni, jól alkalmazkodni a világhoz.

A kedves olvasó máris kipróbálhatja, hogy miről is van szó. Két percre függessze fel, amit eddig csinált - az olvasást, amiről eddig gondolkozott, és figyeljen arra, ami éppen tudatosul, amit észrevesz, amit észlel, amit érez.









Tovább »
 

L. rész. Kopogtass be a tudatalattid ajtaján!

Elérkeztünk sorozatunk talán legizgalmasabb témájához: a tudatalattinkhoz. Azok az emlékek, késztetések, vágyak, félelmek, remények "laknak" itt, amelyeket általában nem tudunk vagy nem akarunk felidézni, ám rejtett utakon mégis hírt adnak létezésükről.

Például érthetetlen rossz érzés fog el ahányszor meglátjuk új főnökünket, míg egy nap rájövünk, hogy egy szigorú, mogorva nagybácsinkra emlékeztet, akit nagyon nem szerettünk. Nem-kedvelt emberek társaságába vagyunk hivatalosak, és a kritikus nap délelőttjén "véletlenül" kificamítjuk a bokánkat. Ilyenkor üzen, dolgozik a tudatalattink.

Ez a sámánok, jósok munkahelye

Érdekes, hogy a felvilágosult 18-19. századot leszámítva az emberek mindig is sejtették, tapasztalták, hogy van a léleknek egy sötét, ismeretlen tartománya, a tudatalatti, legfeljebb nem így hívták. A sámánok, jósok, javasasszonyok, varázslók, és a vallások papjai pedig pontosan ezzel a közeggel dolgoztak, ide irányították üzeneteik nagy részét.

A felvilágosodás korában a vallásos világképtől megszabadulva, materialista alapon virágzásnak indultak a természettudományok, diadalmaskodott az ész. Már nem üldözték a holttestek boncolását, az anatómusok arra a következtetésre juthattak, hogy a gondolkodás, a tudat az agyunk terméke, és teljesen

Jött Freud és botrányt csinált











Tovább »
 

XLIX. rész. Válj azzá, aki lehetnél!

A negatív önkép átalakításáról, folyton kekeckedő belső hangunk "megneveléséről" előző cikkünkben olvashattak - most kicsit általánosabban vesszük szemügyre a saját magunkkal foglalkozó gondolatainkat.

Gnóthi szeauton!

"Ismerd meg önmagad! - Gnóthi szeauton!" - erre bíztatott kétezer évvel ezelőtt a delphoi jós, amikor jóslást kértek az emberek.

"Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is. Ezért - folytatta a jós - ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat."

Az önismeret életre szóló feladat

Kinek több, kinek kevesebb a fehér folt saját lelke térképén, van aki a jó, mások a rossz tulajdonságaikról, jellemvonásaikról nem akarnak tudni. Ez azért baj, mert amiről nem tudunk, afölött nincs hatalmunk - és ezen csak a minél mélyebb önismeret segít. Önmagunk megismerése életre szóló feladat, egyike a legkomolyabb kihívásoknak, amivel szembe kell néznünk.















Tovább »
 

XLVIII. rész. Ismerkedj meg belső kritikusoddal!

Belső kritikusunk, a mindig szolgálatban levő "megmondó ember" a fejünkben, sok veszélytől megóv bennünket, néha egészen jó tanácsokat ad, de ha túlzásba viszi az életünk irányítását, nagyon sokat tud ártani.

Talán észre sem vesszük, hogyan rombolja önérzetünket, önbizalmunkat azzal, hogy ilyeneket mond: "Úgysem fog sikerülni, ne is törd magad!", "Ha őszinte vagy, azzal mindig visszaélnek!", "Jobb félni, mint megijedni" - és társai.

Ha módszeresen aláássák az önbizalmunkat, kialakulhat bennünk a reflex, hogy eleve feladjuk a küzdelmet, vagy épp ellenkezőleg, halálra dolgozzuk magunkat abban a reményben, hogy belső kritikusunk egyszer talán elégedett lesz velünk.

Bennünk lakik, de nem ufó

Ahhoz, hogy úrrá legyünk ezen a helyzeten, és a megfelelő pillanatban egyszerűen ki tudjuk kapcsolni fontoskodó belső kritikusunkat - aki persze nem egy ufó, hanem személyiségünk egyik része - kezdjük el figyelni, milyen tanácsokat ad, és fejtsük meg annak valódi jelentését. Szálljunk vele vitába, ha kell harcba:

"Azt akarod velem elhitetni, nem érezhetem jól magam a bőrömben, ha nem készülök fel 110 százalékosan minden vizsgámra. Ez irreális, teljesíthetetlen, úgyhogy hagyd abba a pánikkeltést! Megteszem, ami tőlem telik, és utána tiszta lelkiismerettel elmegyek a barátaimmal sörözni!" "Mindig azt szuggerálod, hogy akármit teszek, nem fogok tetszeni a lányoknak. Lehet, hogy ezzel a csalódástól akarsz megkímélni, de akkor is elegem van belőled! Inkább a pofára esés, abból legalább tanulok!"











Tovább »
 

XLVII. rész. Végezd el a kukacevő tesztet!

Első hallásra talán nehéz elfogadni, de lényegében olyanok vagyunk, amilyennek gondoljuk magunkat. Persze mindenki, akivel kapcsolatba kerülünk, külön-külön gondol rólunk ezt azt, de magunk számára olyanok vagyok, amilyennek mi látjuk, értékeljük magunkat. Van bennünk egy fáradhatatlan "megmondó ember", egy ítélkező kritikus, aki folyamatosan minősíti tetteinket, gondolatainkat, érzéseinket, terveinket.

Beszél, beszél: utasít, dicsér, dorgál

A belső hang folyton mond valamit: utasít, dicsér, bíztat, értékel, dorgál, fenyeget, ledorongol. Belső kritikusunk többnyire azokra a normákra, elvárásokra támaszkodik, amiket annak idején a szüleink hangoztattak, mi pedig bár sokszor tiltakoztunk, ellentmondtunk, mire felnőttünk, nagyrészt elfogadtuk, s most már sajátunknak érezzük a szabályokat.

Önképünk, önbizalmunk, önbecsülésünk nagyrészt ettől a belső kritikustól függ, célszerű tehát kicsit alaposabban megismerkedni vele. Nem kétséges, hogy akinek jó véleménye van magáról, az jobban érzi magát a világban. De ha csak ezt vesszük figyelembe, akkor egy sikeres, és önmagával elégedett bűnözőt, lelkileg egészségesebb embernek kellene tartanunk, mint egy önmagával sosem elégedett, mindig többre törő Nobel-díjas tudóst. Ráadásul a belső kritikusunk sokszor jól teszi, hogy beleszól az életünkbe, mert megvéd minket bizonyos kényelmetlenségektől, csalódásoktól. Ha például lebeszél minket a belső hang, hogy közeledjünk egy nekünk tetsző személyhez, ezzel esetleg egy kínos visszautasítástól ment meg. Amikor azzal fenyeget, hogy elveszíthetjük az állásunkat, ezzel arra is motivál, hogy mégiscsak folytassuk tanulmányainkat, szerezzünk további képesítést. Amikor jól leszid, amiért oltári rendetlenség van körülöttünk, és emiatt magunk előtt szégyelljük magunkat, talán attól óv meg, hogy mások előtt kelljen szégyenkezni. A rossz érzés előbb utóbb oda vezet, hogy kitakarítunk...







Tovább »
 

XLVI. rész. Hogy állsz az érzelmi intelligenciával?

Az életben való sikeresség egyik fontos tényezője, hogy mennyire tudunk hatni az emberekre. Elfogadják az érveinket, meg tudjuk őket győzni, képesek vagyunk másokkal együttműködni? Ehhez nagy adag érzelmi intelligencia, magas EQ szükséges.

Akit tud hatni másokra, annak a tanácsait, vagy utasításait is könnyebben elfogadják, azaz vezetőként is jobban működik. A másokra való hatás tényezői és a jó vezetői készségek nagyrészt egybeesnek. Érdemes megismerni ezeket, akkor is, ha sosem leszünk főnökök. A vezetés ugyanis sokkal többet jelent, mint a "főnökösdi"...

Hogyan nyerjünk barátokat?

Az emberek akkor fogadják el mások nézeteit, javaslatait, vagy akár utasításait, ha kedvelik az illetőt. Nézzük, mit javasol ennek elérésére Dale Garnegie, a Hogyan nyerjünk barátokat és hogyan hassunk másokra című magyarul is több kiadást megért könyvében - ami mellesleg a valaha megjelent legjobb önfejlesztő mű:







Tovább »
 

XLVI. rész. Az ünnep árnyai

Különösen télen vagyunk hajlamosak a depresszióra. Az ünnepi időszak nagyon megterhelő azok számára, akik egyedül élnek, családi problémáik vannak, vagy anyagi nehézséggel, munkanélküliséggel küzdenek. A karácsony utáni depresszió jelenségét olyan jól ismerik a szakemberek, hogy külön nevet is kapott ez a kór: ünnepnap-depresszió névvel illetik. (Egy amerikai felmérés szerint az emberek 32 százalékánál negatív érzések társulnak a karácsonyhoz, 22 százalékuk kifejezetten szorong az ünnepek miatt, s a megkérdezettek 7 százaléka pedig súlyos depresszióba esik ilyenkor.) A telefonos, illetve az internetes lelkisegély-szolgálatok, a krízisambulanciák forgalma a tetőfokra hág.

A köztudatban úgy él, hogy karácsonykor történik a legtöbb öngyilkosság. A valóság azonban az, hogy sem karácsonykor, sem szilveszterkor nem tesznek magukban kárt az emberek, ellenben a január és a február a "legfeketébb" hónapok.

Az ünnep az újraértékelés, a számvetés ideje: fiatalkori álmainkat terveinket összehasonlítjuk a felnőttkor jelenbeli realitásaival, s nem egyszer fájdalmas eredményre jutunk. Karácsonykor sok ember vár valamilyen csodát, de ünnep végeztével belátja, hogy valójában nem sok minden változott meg.

Különösen szomorú ez az időszak azoknak, akik valamilyen égető szükséggel, az egyik szeretett családtag hiányával, komoly anyagi nélkülözéssel, azaz szegénységgel vagy valamilyen betegséggel küzdenek. Magyarországon évente körülbelül 20 ezer gyermek válik "egyszülős" gyerekké, mert elváltak a szülei. Mintegy 30 ezer hajléktalan tölti a karácsonyt valamilyen szeretetkonyhán vagy az utcán. 18 ezer fogva tartott a börtönben lesz az ünnepen







Tovább »
 

XLV. rész. Gazdálkodj jobban az időddel!

Aki jól gazdálkodik az idejével, az általában az egész életét jól menedzseli. Ezzel a közhelyszerű igazsággal mindenki egyetért, de az ördög most is részletekben van: hogyan lehet ezt elérni?

1. lépés

Néhány havonta, de félévente mindenképpen, szánjunk időt arra, hogy végiggondoljuk, milyen irányba megy az életünk. Valóban azok a legfontosabb hosszú távú céljaink, amiknek jelenleg elsőbbsége van a tevékenységeink között? Ha tanulunk, akár "főállású" diákként, akár munka mellett, megteremtjük az ehhez szükséges időt, vagy rendre elsodorják a vizsgákra való tisztességes felkészülést a bulik, hosszú telefonbeszélgetések, a kirakat nézegetés, vagy a kényszeres lakástakarítás? Ha gyermekeink vannak, jut elég " minőségi idő" a velük való játékra, közös programokra? Elég, vagy éppenséggel túl sok időt fordítunk a munkánkra? Ezekre a kérdésekre úgy tudunk válaszolni, ha a rendszeres tevékenységeinket három kategóriába soroljuk: nagyon fontos, közepesen fontos, nem fontos elfoglaltságok. Nyilván a saját, egyéni értékrendünktől függ, hogy a gyerekünkkel való együttlétet ugyanolyan, kevésbé, vagy fontosabb időtöltésnek tartjuk, mint a barátainkkal való találkozást. De ha leírjuk, táblázatba foglaljuk és világosan ütköztetjük az egymással rivalizáló elfoglaltságokat, az sokat segít önmagunk jobb megismerésében is.





Tovább »
 

XLIX. rész. Ha buliba készül a gyereked...

A vesztes nélküli, egyenrangú egyezkedés legnagyobb haszna, hogy megnő a felek egymás iránti bizalma. Ha a gyerek bízik a szüleiben, mert értelmesen lehet velük tárgyalni mindenről, kisebb az esélye, hogy komoly bajba keveredik, például egy buliban.

Sorozatunk legutolsó részében arról írtunk, hogy ha már túl sok feszültség, sérelem gyűlt össze a párkapcsolatban, segíthet a konstruktív veszekedés. Most olyan helyzetekről és technikáról lesz szó, amikor a veszekedés, még ha konstruktív is, akkor sem célravezető. Ehelyett tárgyalni, egyezkedni kell, közelíteni az álláspontokat, akár teljesen új megoldásokat keresni - márpedig ez indulatosan biztos, hogy nem sikerül.

Milyen a jó kompromisszum?

A konfliktusok, érdekütközések egész életünket - privát, munkahelyi, társadalmi kapcsolatainkat - végigkísérik, de csak kevesen rendelkeznek olyan tárgyalási technikával, ami jó kompromisszumhoz, a két fél érdekeinek integrálásához vezet, amikor mindketten nyernek a megegyezéssel, de legalábbis senki sem veszít.

A konfliktusos helyzetekre való tipikus reagálásaink:

1. Elkerülni, vagy egyszerűen letagadni a nézetkülönbséget, érdekütközést.
2. Alapból feladni, mondván "én úgyis csak veszthetek". Emögött többnyire félelem, mártíromság van.












Tovább »
 

XLVIII. rész. Veszekedj konstruktívan!

A párkapcsolat legnagyobb ellensége a megfagyott, üres kommunikáció. Ha már nagyon sok feszültség összegyűlt, segíthet egy "konstruktív" veszekedés, ami elsodorja a rossz rutinokat, leleplezi a hazugságokat, életet, friss levegőt visz a kapcsolatba.

A harag talán a legerőteljesebb emberi érzelem, nem csoda, hogy a következményei is súlyosak. Komoly szerepe van a szívroham bekövetkeztében, az erőszakos bűncselekmények elkövetésében, a gyerekek, nők bántalmazásában, a válásokban, az előítéletek kialakulásában, a háborúk kirobbanásában.

A tartós harag - vészjelzés!

Ha tartósan haragszik egymásra a férfi és a nő egy párkapcsolatban, ezt vészjelzésnek kell tekinteni. Természetesen minden tartós kapcsolatban keletkeznek konfliktusok, sértődések, alkalmanként harag is. Ez utóbbiról a legtöbben azt gondoljuk, hogy valami alapvetően rossz dolog, aminek nem szabadna lennie, így aztán a legtöbbünknek nincs is használható mintája, módszere a harag kezelésére.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a gyakran haragos, agresszív emberek homlokegyenest eltérő formákban adják ki dühüket. Vannak a passzív-sunyi dühösek, akik sose fogják a szemedbe mondani, hogy valami bajuk van veled. Sőt, bizonygatják, hogy minden a legnagyobb rendben van, de rosszmájú pletykákat terjesztenek, kémkednek mások után, és ott kevernek bajt, ahol csak lehet. A nyíltan agresszív agresszor látványosan beléd köt, egyre dühösebben sorolja a hibáidat, és láthatólag élvezi, ha sikerült jól felhúzni.









Tovább »
 

XLVII. rész. Küldj én-üzeneteket, vagyis ne beszélj mellé!

Mondd el világosan, mi a bajod, hogyan érzel, de ne döngöld az agyagba kapásból azt, akivel problémád van - kevésbé tudományosan ezt jelenti az én-üzenet küldése, ami sokat lendíthet emberi kapcsolatainkon.

Nem minősít, nem moralizál


Az én-üzenet a saját érzelmeinket vagy vágyainkat tartalmazza, anélkül, hogy közben másokról ítélkeznénk, hibáztatnánk, leszólnánk, fenyegetnénk őket. Úgy számolunk be egy számunkra fontos személynek a jelenlegi lelkiállapotunkról, érzéseinkről, hogy ezért teljes mértékben vállaljuk a felelősséget. Tényszerűen szólunk arról, hogy mi van velünk, de nem minősítjük a magatartását, nem fenyegetőzünk, nem moralizálunk.

Mi ennek a haszna, és mik a megvalósítás nehézségei?

A bennünk felbukkanó érzelmek elfojtása, vagy tagadása komoly bajok forrása lehet:









Tovább »
 

XLVI. rész. Tanulj meg nemet is mondani!

Nem tudunk lelkileg is felnőni, amíg az otthonról hozott szabályokat, értékeket mérlegre nem tesszük, és ami nekünk nem vált be, attól búcsút nem veszünk. A gyorsan változó világban a magunk által kiizzadt élettechnikák, értékek nélkülözhetetlenek.

Sorozatunk előző részében arról olvashattak, miért hasznos, ha értjük, el tudjuk fogadni mások érzelmi állapotát, azaz empátiával közelítünk hozzájuk. Most bizonyos értelemben ennek az ellenkezőjéről, saját érdekeink, érzelmi és másféle szükségleteink megvédéséről és érvényesítéséről lesz szó, amit asszertivitásnak hív a pszichológia.

Nem kér, nem kérdez

Életünk, kapcsolataink kiegyensúlyozásához mindkét módszerre szükségünk van, néha az egyikre, máskor a másikra. Akkor van a baj, ha mindig csak az egyiket használjuk. Akiben túlteng az empátia, az mártírként éli az életét, akinél viszont saját érdekeinek a képviselete mindig minden mást megelőz, az önző.

A félénk, szégyellős, passzív emberek nem tudják, nem merik, vagy nem akarják megvédeni jogaikat, érdekeiket, nem vallják meg érzéseiket, vágyaikat. Ez az élet több területén okoz nekik problémákat:

1. Nem kérnek szívességet, de még információt sem pl. az áruházban, beletörődnek, ha igazságtalanság éri őket.











Tovább »
 

XLV. rész. Ha én te lennék - avagy tanuljunk empátiát

Kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben ezért járnak pszichológushoz, akik hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. A jó hír: ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja.

Ugrásszerűen javulnak a másokhoz fűződő kapcsolataink, ha megtanulunk igazán figyelni a hozzánk beszélő ember szavaira, és a szavakon túli közléseire. Az értő figyelem bizalmat kelt a másikban, ezért a közhelyeken túl, érdemi dolgokról is megnyilatkozik, a félreértések elkerülhetők, vagy gyorsan tisztázódnak. Ha a másik megbízik bennünk, előkerülnek olyan témák is, amik teljesen más megvilágításba helyezik az illetőt. Ha megértjük mások érzelmeit, magatartását - mert megismertük az addig rejtett mozgatórúgókat - azzal segítünk nekik, de legalább ennyi hasznot húzunk mi is, hiszen a mély megértés sokszor magával hozza a megbocsátást, régi sérelmek elengedését is.

Ezt várjuk a pszichológustól is


Az értő figyelmet már csak azért is érdemes kifejlesztenünk magunkban, mert kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben azért járnak pszichológushoz, mert ők hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. Ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja, és megajándékozhat vele másokat.

A nagyszerű módszernek azonban komoly akadálya, hogy a szavaink gyakran inkább eltakarják, semmint kifejezik a valós érzelmeinket. A legtöbben bár vágyunk arra, hogy őszintén kiöntsük a lelkünket valakinek, ugyanakkor félünk is a többiektől, és főleg szeretnénk megőrizni a saját magunkról dédelgetett képet. Igy aztán, amikor bajban vagyunk, és nagyon kellene a másik ember empátiája és őszinte figyelme, akkor is sokáig kerülgetjük a forró kását. Nem ritka, hogy még a pszichológusnál ülő páciens is felületes fecsegéssel, vagy egyenesen szótlanul tölti el a drága terápiás órát.









Tovább »
 

XLIV. rész. Tanulj meg randit kérni!

Tanulás alatt a legtöbbször valamilyen ismeret, összefüggés elsajátítását értjük, pedig éppen így meg lehet tanulni, hogyan társalogjunk ügyesebben egy buliban, hogy kérjünk randit, vagy fizetésemelést, és hogy viselkedjünk, ha bármelyiket visszautasítják

Ezek a társas, szociális készségek- skillek- gyakran fontosabbak az életben való sikeresség szempontjából, mint a tankönyvekből megszerezhető tudás, de sokan azt hiszik, hogy ezek velünk született adottságok, vagyis nem sokat tehetünk fejlesztésükért.

Becsaptak? Reklamálj!


Ez persze nem így van, társas készségeink éppúgy mások megfigyelése, utánzása, vagyis sok-sok gyakorlás során csiszolódnak, mint például idegennyelvtudásunk. A megtanulandó készséget: pl. hogyan reklamáljunk, ha becsaptak, hogyan érveljünk egy vitában, először alaposan megfigyeljük másoknál, akik nagyon jók ebben. Utána, pedig amolyan szerepjátékként addig gyakoroljuk, ismételjük, amíg nekünk is jól, de legalább elfogadhatóan megy. És persze a megszerzett társas készségeinket nem hagyjuk porosodni, minél többet használjuk őket, ilyenkor tovább finomítjuk azokat.

Ez persze csak a vázlat, az ördög és a nehézség itt is a részletekben rejtőzik. Valószínűleg az olvasók egy része máris felkapta a fejét a "szerepjáték" olvastán: ő nem akar szerepet játszani, nem akar másnak látszani, mint ami.









Tovább »
 

XLIII. rész. Így kűzdj meg a liftfóbiával!

A félelmek leküzdésének egyik módszere: Végy egy nagy levegőt, és ugorj bele! Úgy győzöd le a félelmet, hogy szembenézel vele, és teljesen átéled. Addig figyeled, amíg el nem gyengül, amíg meg nem tapasztalod, hogy a helyzet alapvetően veszélytelen volt.

Sokszor alaptalanul félünk dolgoktól, vagy sokkal jobban félünk ezektől, mint azt a helyzet indokolná. Például nem merünk lifttel utazni, megszólalni idegenek előtt, rettegünk a galamboktól, vagy a magas épületektől stb. Ha az ilyen típusú félelmek elhatalmasodnak, állandóan ezek körül járnak a gondolataink, akár komoly pszichés betegséggé is válhatnak. Ennek megelőzésére olyan önsegítő módszereket ismertetünk, amiket a fentiekhez hasonló esetekben érdemes alkalmazni.

Először elképzeljük...


Az első módszer lényege, hogy fokozatosan hozzászoktatjuk magunkat a rettegett helyzethez, miközben, nyugodt, elengedett, relaxált állapotban vagyunk. /Ennek technikájáról ebben a cikkünkben olvashattak/.
Tegyük fel, hogy nem merünk lifttel utazni. Készítsünk egy listát azokról a fenyegető helyzetekről, gondolatokról, amelyeket a téma kapcsán korábban átéltünk.

Írjuk fel egyenként a helyzeteket egy 3x5 cm-es kartonlapra, az első legyen a legkevésbé félelmetes, az utolsó olyan, amitől valóban rettegünk.










Tovább »
 

XLII. rész. Eljött a meditálás ideje

A rendszeres meditáció azáltal teremt békét a lelkünkben, hogy újra meg újra megtapasztaljuk gondolataink keletkezését, majd elmúlását, érzelmeink hullámzását, miközben ezt az egész színjátékot a légzésfigyelés biztonságos "páholyából" nézzük.

A meditálással kapcsolatban sok a félreértés: kezdjük ezekkel. A köznyelvben a meditálás azt jelenti, hogy a szokottnál mélyebben elgondolkozunk valamin, mérlegeljük jó és rossz oldalait, vagyis egy intenzív gondolkodási folyamat megy végbe. Most nem ebben az értelemben használjuk a meditációt, hanem éppen ellenkezőleg, a gondolatok lecsillapítása, és ezáltal érzelmeink csendesítése a cél.

A másik közkeletű vélekedés, hogy a meditálás feltétlenül valamilyen vallásos, vagy spirituális, misztikus tevékenység, aki meditál, az előbb utóbb megváltozott tudatállapotba kerül, sőt rendkívüli dolgokra is képes lesz, például időutazásra, elhagyja a lelke a testét stb.

Gondolataink befolyásolása szinte valamennyi vallás céljai között szerepel, az imák, mantrák ismételgetése, meghatározott vallásos jelenetek elképzelése, mind lehet egy vallásos gyakorlat része. De a meditáció ilyenkor is csak egy eszköz, amit fel lehet használni, például érzelmi állapotunk karbantartására is. Ahogy a téglából lehet templomot és lakóházat is építeni.

A meditálás különbözik a sorozatunk előző részében leírt relaxálástól, annak mintegy a folytatása. Amikor a testünkben felgyülemlett feszültség kiengedett, alapvetően megnyugodtunk, relaxáltak vagyunk, képesek leszünk sokkal finomabb eljárások alkalmazására is, bánni tudunk a gondolatainkkal, érzelmi állapotainkkal.









Tovább »
 

XLI. rész. Miért jó - ami rossz?

A függőségeinkbe való visszaesés legfőbb oka, hogy a rossz szokás, amitől épp megszabadultunk, támaszunk, élettársunk is volt, és ha nem pótoljuk másféle örömökkel, sikerekkel, hamarosan újra a régi kátyúban találjuk magunkat.

A fogyókúrás, alkohol-, illetve kábítószerelvonó programok résztvevőinek 85 százaléka két éven belül visszaesik, újrakezdi a nemkívánatos szokását/szenvedélyét és nem sokkal jobb a helyzet a dohányosok körében sem. A testedzésbe kezdők 50-60 százaléka hagyja abba egy éven belül a rendszeres sportolást. Vagyis az elért magatartás-változás fenntartása - ha lehet, még nagyobb erőfeszítést igényel, mint a változás elérése.

A visszaesések egyik oka, hogy az illetőnél nem egyszerűen egy káros/nemkívánatos szokásról, magatartás-formáról volt szó, hanem valamilyen mélyen fekvő félelem, szorongás elleni ösztönös elhárításról, védekezésről. Aki ilyen okokból szinte megszállottan rabja valamilyen káros vagy zavaró, furcsa szokásnak, az valószínűleg újra meg újra vissza fog esni. Az ő problémájának a megoldásához feltehetően szakember, pszichológus, pszichiáter segítségét is igénybe kell venni. De az egyszerűbb esetek is gyakran végződnek visszaeséssel. Hogy ezt el tudjuk kerülni, a legfontosabb eleve számolni ezzel a kockázattal és lehetőséggel. Korántsem véletlen baleset folytán szokunk vissza a dohányzásra, az alkoholra, hagyjuk abba megkezdett diétánkat.





Tovább »
 

XL. rész. Ne élj biorobotként!

Ha a magatartásunk szintjén - és nem mélyebben - van a bennünket zavaró probléma, akkor a következőkben ismertetett módszerek közül választhatunk. De ne habzsoljuk a technikákat, legfeljebb kettőt-hármat válasszunk, és ezeket használjuk pontosan, kitartóan.

Ha cseng a telefon, a legritkább esetben gondolunk arra, hogy mit kell tennünk. Felvesszük, beleszólunk, ha kérdeznek, válaszolunk. Így vezetünk autót, így utazunk az autóbuszon, s nem ritkán így neveljük a gyerekeinket is. Az automatizmusok hasznos dolgok, nélkülük kezelhetetlenül bonyolult lenne az életünk.

De ebből nem következik, hogy minden automatikus reagálásunk a környezetünkre mindig helyénvaló. A környezetünk ugyanis gyakran olyan lépésre sarkall, ami egyébként nem kívánatos, csak éppen gondolkozás nélkül cselekszünk és mire észbe kapunk, ott a végeredmény.

" A megfelelő időben, a megfelelő helyen, az éppen megfelelő dolgot tenni" - így hangzik a sikeresség egyik sokat idézett formulája. Sok magatartási probléma van, aminek a megoldásában a "rossz" környezet megváltoztatása önmagában komoly segítséget nyújthat. Aki fogyókúrázik, udvariasan utasítson vissza mindenféle éttermi meghívást, aki a dohányzás abbahagyására készül, jobb, ha be is jelenti, hogy egy ideig kerülni fogja dohányzó barátait, aki túlzottnak érzett alkohol-fogyasztását akarja mérsékelni, bátran mondjon nemet a barátok vendéglői meghívásának. Aki pontosan tudja, melyik az a téma, amin századszor is veszekedésbe keveredik a házastársával, vagy a szüleivel, ha tényleg abba akarja hagyni az értelmetlen szócsatákat, feltűnés nélkül megszakíthatja a beszéd fonalát, amikor a kényes témákhoz közelednek.







Tovább »
 

XXXIX. rész. Tanulj meg lazítani!

Az erős, negatív érzelmek feszültté, majd kimerültté tesznek, és ha tartósan fennmaradnak, pszichoszomatikus betegségekhez vezetnek. Ezt az ördögi kört mi magunk is megszakíthatjuk, sőt megelőzhetjük, ha rendszeresen lazítunk, relaxálunk.

Érzelmeink meghatározó szerepet játszanak az életünkben: tőlük függ, hogy boldognak vagy boldogtalannak érezzük magunkat, lelkesen nekivágunk tennivalóinknak, vagy csak halogatjuk őket, kedvesen, vagy mogorván válaszolunk, ha az utcán megszólít egy idegen. Ezek a lelkiállapotok gyakran irreálisak, egyenesen irracionálisak, de nem haszontalanok, vagy céltalanok. A bölcs természettől azért kaptuk őket, hogy túléljük a veszélyes helyzeteket. A harag, féltékenység, szorongás, düh, bizonytalanság, szomorúság akkor tör ránk, ha valamilyen, sokszor nem is tudatosult veszély ellen mozgósít a szervezetünk.

Ám ez a mozgósítás sokszor túl erős: a repüléstől szorongó ember páni félelme nincs arányban annak a valószínűségével, hogy a repülőgép tényleg lezuhan, az őrjöngésig féltékeny szerelmesre nem hatnak a másik hűségét bizonyító tények, a mély depresszióba süllyedt ember annyira szenvedhet a lelki fájdalomtól, hogy akár az önkezű halált választja.

Érzelmeink egy része velünk született - az éhség, a fájdalom, a félelem, az érzéki örömök - másokat életünk során tanuljuk meg - féltékenység, irigység, szomorúság, büszkeség.







Tovább »
 

XXXVIII. rész. Jönnek az önsegítő technikák!

Az emberi lélek talán legcsodálatosabb tulajdonsága a gyógyulás akarása, és az öngyógyítás képessége. Tragédiákkal, nagy veszteségekkel gyakran külső segítség nélkül is megbirkózunk, és nem ritkán megerősödve kerülünk ki ezekből a krízisekből.

Önsegítő pszichológiai sorozatunk eddigi részeiben olyan magatartásbeli, érzelmi megnyilvánulásokról volt szó, amelyek tartósan megnehezítik az életünket, amelyek miatt úgy érezzük, hogy valami nincs rendjén velünk, valamit másként kellene tennünk. A pszichológiai önsegítés első feltétele, hogy lehetőleg egészen precízen írjuk le, vizsgáljuk meg, miben nyilvánulnak meg ezek a gondok a mindennapi életben, a munkában, vagy az emberi kapcsolatokban, intim viszonyainkban.

Az önsegítés már nevében is tartalmaz egy szigorú korlátozó feltételt: nem arról szól, hogy másoknak miként kellene megváltozniuk, másoknak mit kellene tenniük ahhoz, hogy mi jobban érezzük magunkat. Vannak természetesen olyan helyzetek, problémák, amelyeknek a megoldásához a mi megváltozott szemléletünk, jobb alkalmazkodásunk, rugalmas reagálásunk nem elég. Ezek a helyzetek másként oldódnak meg - vagy nem oldódnak meg, mostani vizsgálódásaink keretein azonban mindenképpen kívül esnek.

De még ilyenkor is igen hasznos a pontos helyzetelemzés, mert könnyebben felismerjük, kinél van a változtatás lehetősége. Az elviselhetetlen főnöktől feltehetően nekünk kell megszabadulnunk, és ez általában úgy történik, hogy munkahelyet változtatunk. De az is az önismeret, sőt önsegítés része, hogy felismerjük, mi az az egyetlen lépés, amivel mi befolyásolhatjuk a helyzetet. A családi konfliktusok többsége úgy épül fel, hogy valaki hibáztatja a másikat, vagy a többieket. Csak nagyon ritkán foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy mi mennyiben vagyunk okai a kialakult helyzetnek. Pedig józan ésszel a legtöbben belátjuk és mások családjában azonnal észre is vesszük, mennyire nehéz, ha nem lehetetlen másokat jelentős változásra rábírni.







Tovább »
 

XXXVII. rész. Biztos van valakid - ne is tagadd!

A féltékenység akár az életünkbe is kerülhet, hiszen az emberölések 20 százalékában ez a kiváltó ok. Nincs védőoltás ellene, ezért jó, ha alaposabban megismerkedünk a zöld szemű szörnyeteggel, ahogy Shakespeare nevezte ezt a nyomasztó érzést.

Nehéz egyértelmű vonalat húzni a féltékenység és az irigység között. Általában akkor vagyunk féltékenyek, ha azt tapasztaljuk, hogy valamit - amit magunkénak tudunk, például egy szerelmi partnert - elvesznek tőlünk, vagy fennáll ennek a veszélye. Irigység az, ha nagyon megkívánunk valaki másnak a birtokában lévő dolgokat, egy vonzó szerelmi partnert, jó külsőt, sikert, gazdagságot. A rivalizálás is vonatkozhat személyre, pozícióra és valójában az ezek megszerzésére tett lépéseket jelenti, feltéve, hogy mások is ugyanerre törekszenek. Mindezeknek az érzéseknek az a közös jellegzetessége, hogy megnövelik szemünkben az áhított dolog értékét és akár a megszállottságig fokozzák a megszerzés vagy megtartás iránti vágyat.

Minél jobban félünk valaminek az elvesztésétől, annál intenzívebb a féltékenységünk. De meglepő módon a féltékenységet csak fokozza, ha az illetőt - akire vonatkozik - már el is vesztettük. Kutatások szerint a különélő, vagy már elvált személyek szenvednek a legtöbbet a féltékenységtől, a legkevésbé pedig a házasokra jellemző.

Nem egyformán érzékeljük a féltékenység lefolyását: a férfiak általában dühöt éreznek a rivális férfi iránt, a nők körében sokkal gyakoribb, hogy a partner bizalmának vagy szerelmének elvesztése miatt mély gyászba merülnek és ebbe akár bele is betegednek.







Tovább »
 

XXXVI. rész. Hogy kibírjuk egymást (akár) ötven évig

A párkapcsolat sorsát lényegében az dönti el, miként tudnak megbirkózni a szerelmesek a közelség és a függetlenség ellentmondásával. A sikeres párkapcsolat olyan, mint a tánc: egymás közelében lenni anélkül, hogy minduntalan egymás lábára lépnénk.

Egy idő után valamelyikükben törvényszerűen feltámad a szabadságvágy, szeretné legalább rövid időre a saját önálló életét élni. A fojtogató közelség felfokozza az eltávolodás iránti igényt, ráadásul ez nem egyszerre és nem egyforma erővel jelentkezik mindkettőjüknél. A tapasztalatok szerint a nők erősebben és tovább akarják fenntartani a minden más személyt, sőt gondolatot is kizáró intimitást, mint a férfiak.

A házassági problémák szakértői szerint ez a különbség nagyon hamar krízishez vezethet már a kapcsolat elején, ha nem tudják az érintettek nyíltan megbeszélni az eltérő elvárásaikat. Könnyen belecsúszhatnak az "üldöző" és a "menekülő" szerepébe, ha egyikük - általában a férfi - fogolynak érzi magát a kapcsolatban, a másik pedig - többnyire a nő - minden erővel vissza akarja tartani partnerét a külvilág felé való nyitástól. Nyilván mindkettőjük magatartása túlzó és még szélsőségesebbé válik, ha elmarad az őszinte beszélgetés. Itt elsősorban azt kell tisztázni, hogy hajlandók-e mindketten engedni az elvárásaikból. Az egyezkedés során szembesülnek azzal, hogy ha nem sikerül közös nevezőre jutni, az akár a kapcsolat végét is jelentheti. Az esetek többségében az eltávolodás korai szakaszában még minden helyre hozható lenne, ha ezek a fontos beszélgetések valóban megtörténnének.





Tovább »
 

XXXV. rész. Nézd meg az anyját, és esetleg /ne/ vedd el a lányát!

A párválasztásban szerepe van annak, hogy a partner mennyire hasonlít az ellenkező nemű szülőhöz, hiszen a hozzá fűződő viszony a legmélyebb minta a szerelemre. Mások az otthon látott jó vagy rossz párkapcsolatot ismétlik a saját házasságukban.

A szerelmi kapcsolatok osztályozása tanulságos lehet saját problémáink jobb megértéséhez.

1. A "romantikus szerelem"
gyakorlatilag abból áll, hogy folyamatosan a másikra gondolunk, igen hamar féltékenység ébred bennünk az illető egész élete iránt. Irreálisan látjuk mindazt, ami vele összefügg, kezdetben teljesen vakok vagyunk a rossz tulajdonságai tekintetében, ellenállhatatlan szexuális vonzalmat érzünk iránta és állandóan szükségét érezzük, hogy meggyőzzön a szerelméről. Ez a fázis néhány évnél tovább semmiképpen sem tart, de gyakoribb, hogy pár hónap után kifullad. Érdekes adalék, amit az antropológusok állítanak, hogy erre a heves vonzalomra az utódok érdekében van szükség. Azért tart legfeljebb 4 évig, mert ennyi idő alatt válik a kisgyerek mozgásában teljesen önállóvá és a primitív népeknél 3 évig tartott a szoptatás.
2. A "legjobb barát típusú szerelem" általában egy lassan fejlődő, de idővel egyre javuló kapcsolat, amelyben mindketten teljes bizalmat és intimitást élnek át, de elkerülik a viharos lángolást, illetve a szexuális megszállottságot.






Tovább »
 

XXXIV. rész. Párválasztás: körültekintően, mintha autót vennél

Az életre szóló partner kiválasztásához nem elég az ellenállhatatlan testi és érzelmi vonzódás. Sajnos a szerelem önmagában még semmiféle használható támpontot nem ad arra nézve, hogy milyen lesz a kapcsolatunk az ötödik vagy a huszonötödik évben.

Milyen tulajdonságokat keresünk, legalábbis tudatosan, a leendő partnerben? Mindkét nem képviselői egyetértenek abban, hogy a három legfontosabb tulajdonság: a kölcsönös vonzódás, a megbízható jellem és az érzelmi stabilitás. Kevésbé értenek egyet a férfiak és a nők az egyéb vonások fontosságában. A férfiak számára fontosabb a nő külseje, mint fordítva. A nők viszont az anyagi helyzetet és az ambíciókat értékelik többre a partnernél. Az elmúlt évtizedekben mindkét nemnél erősödött a külső vonzerő fontossága.

A kölcsönös vonzódást napjainkban talán a szükségesnél is többet hangsúlyozzák, és ritkábban esik szó arról, hogy igyekezzünk mindvégig valamit megőrizni a józan ítélőképességünkből.


Tovább »
 

XXXIII. rész. Hányszor legyünk szerelmesek?

Legtöbbünknek a szerelem az érzelmi csúcsélmény. Mégis kevés jelenség van, ami ennyire ellentmondásos lenne, mert a lángolás nem tartós. Néha mélyebb kapcsolat, közös élet lesz belőle, máskor elhidegülés, csalódás, akár gyűlölet váltja fel.

Az embernek hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy megtanulja, mit jelent szeretni. Szerencsés esetben az újszülött átélheti, hogy fenntartás és elvárások nélkül szeretik, ami meghatározó egész későbbi érzelmi életére. 3-6 éves korunk között mi magunk is megtanuljuk a szüleinket szeretni. Ekkor ér bennünket az első "szerelmi" csalódás is, mert rájövünk, hogy nem vehetjük feleségül a mamát, és nem lehetünk a papa felesége.

6-12 éves kor között a legfontosabb lecke, hogyan kell barátságokat kötni. A kamaszkor legnagyobb változása e tekintetben, hogy hirtelen nagyon erős érdeklődés támad bennünk a másik nem irányában. Az első kamaszszerelem tárgya gyakran egy rocksztár, egy híres színész, sportoló, esetleg egy tanár. A kamaszkorban még olyan erős a csoporthoz való kötődés, hogy a nekünk tetsző lányt vagy fiút is mindenképpen be akarjuk vezetni ebbe a csoportba. Hamarosan azonban az lesz a fontosabb, hogy kettesben maradjunk vele.



Tovább »
 

XXXII. rész. A /tűz/fészek -ahol felnövünk...

A legtöbb örömünk és bánatunk a másokhoz fűződő kapcsolatainkból fakad. Ám kapcsolataink karbantartása, fejlesztése, javítása, minőségének tudatosítása messze nem foglal el olyan helyet az életünkben, amekkora a valódi jelentőségük.

A legtöbben anyagi helyzetüktől szinte függetlenül, elsősorban a pénzzel megvehető dolgok megszerzéséhez kötik a személyes komfortérzésüket. Ugyanakkor a fejfájással, szorongással, álmatlansággal, evési rendellenességekkel, depresszióval orvoshoz fordulók túlnyomó többsége valamilyen kapcsolati problémával küzd. Ennek az ellentmondásnak már a tudatosítása is sokat segíthetne életminőségünk javításában.

A család, amelybe beleszülettünk, egész életünkön át meghatározó erővel bír: a szüleink, testvéreink és a gyerekeink vitathatatlanul a legfontosabb, mintaadó kötelékeket jelentik az életünkben. A családé az alapvető felelősség a következő nemzedék testi és lelki egészségéért, a társadalomba való beilleszkedéséért és a többi emberhez való viszonyáért. Nem kétséges tehát, hogy a gyereket nevelő szülők bizonyos értelemben a világ legösszetettebb munkáját végzik. Sajnos a szülők többsége felkészületlen erre a feladatra. Még nagyobb baj , hogy sokan maguk is érzelmi zavarokkal küzdenek, ami komoly akadálya annak, hogy jó szülővé váljanak.

Tovább »
 

XXXI. rész. Bocsi, de én alkoholista vagyok!

Az egyenesség, a szavainkért és tetteinkért való felelősségvállalás a lelki egészség, és a jó minőségű élet egyik pillére. Azok kedvéért, akik ezt régimódi erkölcsi prédikációnak érzik, fogalmazzunk korszerűbben: ha jól akarod érezni magad a bőrödben, legalább magadnak sose, vagy a lehető legritkábban hazudj!

Igen nagy bajok forrása, ha rendszeresen elfutunk az igazsággal való szembenézés elől, ezzel magunkat meg másokat is becsapjuk, megtévesztjük, és zavarossá, átláthatatlanná tesszük magunk körül a dolgokat.

Csakhogy az ilyesmi többnyire észrevétlenül kezdődik, ha tudnánk, mi lesz belőle, talán tennénk ellene. De valamiért rendre belecsúszunk ezekbe a helyzetekbe. Nézzük meg, miért?
Nagyon erős szükséglet mindnyájunkban, hogy mindenféle értelemben "jól nézzünk ki", olyan látszatot keltsünk, hogy velünk minden rendben van. Adott esetben ez még az igazságnál is fontosabb számunkra, az ilyen kép fenntartása érdekében hajlamosak vagyunk az önáltatásra, mindenféle kifogások, minket felmentő elméletek keresésére, gyártására.


Mi a magyarázata az ilyen magatartásnak?





Tovább »
 

XXX. rész. ...velem mindig ilyen szörnyűségek történnek!

Üss meg! Faláb, Zűrzavar, Kapj el! - egy csokor a közkedvelt játszmáinkból. Ha megismerjük őket, talán magunkra ismerünk, és legközelebb még idejében észbe kapunk, amikor ilyen őszintétlen vagy egyenesen romboló kapcsolatokba, emberi játszmákba keveredtünk.

Igen, igen, de... Ez az egyik legismertebb játék. Valaki megkér bennünket, hogy segítsünk megoldani egy problémáját. Mi komolyan vesszük és különböző tanácsokat adunk, de a játszma kezdeményezője minden ötletet elvet, sőt visszautasít. "Igen, de ezt sosem tudnám megtenni." Vagy "Igen, már megpróbáltam, de ettől még csak rosszabb lett." Égy így tovább. Minden javaslatot azonnal elvet, mert valójában egyetlen célja van, hogy ő irányítsa a beszélgetést és magát mint egy ártatlan, szenvedő áldozatot mutassa be egy megoldhatatlan szituáció kellős közepén, azt demonstrálja, hogy neki olyan bonyolult és különleges problémája van, amire senki sem tud tanácsot adni. A játékos nyeresége: én OK vagyok (minden érvedet kilőttem), te viszont nem vagy OK (egyetlen használható ötleted sincs).

A Kapj el! nevű játszmát egy férfi és egy nő játssza. Az előbbi közeledik, az utóbbi viszonozza azt, flörtölnek. Az este minden jel szerint befejeződhetne a helyzetből következő módon, - az ágyban. Abban a pillanatban azonban, amint a férfi ilyen irányú javaslatot tesz, a nő fölháborodva visszautasítja: "Te gazember, minek nézel engem? Olyan vagy, mint a többiek, neked is csak a szex jár az eszedben!" Vagy ugyanennek a játszmának a másik oldala, amikor a férfi azt hazudja a nőnek, hogy szerelmes belé, mire az ágyba bújik vele, de aztán a férfi azt gondolja magában: "Ezek az ostoba nők, mindent elhisznek, amit az ember mond nekik." Mindkét esetben ugyanaz a játszma nyeresége: a másikat valamilyen módon megalázni, visszaélni a személyes vonzerővel, a szexuális vagy érzelmi kiszolgáltatottsággal. Általában a másik nem iránti haragját fejezni ki ezzel a játékos, vagy el akarja kerülni a szexet vagy az intimitást, az érzelmileg is elkötelezett kapcsolatot. Az ok vagy az, hogy a saját szexuális vágyaival nem képes szembenézni, vagy kétségbeesetten keresi a gyengédséget. Minden esetben arról van szó, hogy a játékos fölül akar kerekedni és a másikat meg akarja alázni, vagyis a játszma: én OK vagyok, de te nem vagy OK.





Tovább »
 

XXIX. rész. Ha sérült családban nőttél föl...

Sok felnőtt azért képtelen megbízni másokban, kifejezni az érzéseit, mert ezekben a dolgokban egy 4-5 éves kisgyerek színvonalán van. Nekik sokat segíthet, ha a lelkükben élő riadt kisgyermeket úgymond "pártfogásukba" veszik, megpróbálják megérteni mi aggasztja, miért szégyenkezik, mi elől menekül - esetleg évtizedek óta.

Aki súlyosan sérült családban nő föl, gyakran egész életében szégyenkezik, felelősnek érzi magát azért amit otthon tapasztalt. Ha ez a gyermekként elsajátított érzés a felnőtt korban is megmarad, az tartós boldogtalansághoz vezet, és szélsőséges esetben a következő nemzedékben is megismétlődnek ugyanazok a problémák.

Ilyen "örökségre" utal, ha valaki felnőttként is képtelen arra, hogy megbízzon másokban, kifejezze az érzéseit, érzelmileg mindig bizonytalan. Neki sokat segíthet, ha a lelkében élő riadt kisgyermeket úgymond "pártfogásába" veszi, megpróbálja megérteni, mi aggasztja, mi elől menekül - esetleg évtizedek óta. Természetesen ez fájdalmas felismerésekkel jár, hiszen először föl kell eleveníteni a gyakran súlyos gyerekkori élményeket, - esetleg pszichológus vagy pszichiáter segítségével - értelmezni kell, majd feldolgozni azokat, megbocsátani szüleink hibáit, tévedéseit, vagy bűneit, hogy mi megszabaduljunk a fájdalmas terhektől.

Tovább »
 

XXVIII. rész. Én OK vagyok és ti is OK vagytok

Személyiségünk abban nyilvánul meg, ahogyan másokkal, és saját magunkkal bánunk. Ez alapvetően kétféle lehet: szeretjük vagy nem szeretjük magunkat, szeretjük vagy nem szeretjük a többieket. Ebből négy beállítottság fakad: mérhetetlen fontosságú az egész életünkre nézve, hogy közülük melyik a leginkább jellemző ránk.

1. Én OK vagyok, és a világ is rendben van, ti, a többiek is OK-k vagytok
. Ez a legegészségesebb megközelítése saját magunknak és a környezetünknek. Ilyenkor a bennünk élő felnőtt reálisan, elfogadóan közelít a világhoz, és közben ellenőrzése alatt tartja a benne élő gyermeket és szülőt. Az ilyen ember általában barátságos, megértő a világhoz és saját magához, ők lesznek az életben a "nyertesek".

2. Én nem vagyok OK, ti viszont OK-k vagytok. Így látjuk a világot, amikor megszületünk, de sokaknál ez később is így marad. Aki felnőttként is folyamatosan úgy érzi, hogy csak vele nincsenek rendben a dolgok, aki mindig azt gondolja, hogy bűnös vagy alkalmatlan, folyamatosan súlyos önkritikával illeti magát, azon előbb-utóbb tartós szorongás, esetleg depresszió lesz úrrá, és a "vesztes" pozícióját foglalja el az életben.

3. Én OK vagyok, de ti nem vagytok OK. Ez az önző, önközpontú személy nézőpontja. Az ilyen emberek bizalmatlanok másokkal szemben, riválisoknak érzik a többieket az életben, nem partnernek, mindenfajta segítséget megtagadnak másoktól, bűntudat nélkül vesznek el dolgokat másoktól és használják ki mások javait, érzelmeit.







Tovább »
 

XXVII. rész. Tudod ki áll az önmegvalósításod útjában? Te!

Az a jó, ha egyensúlyban van bennünk lényünk három része, az örök gyerek, a szülő és a felnőtt, de tudnunk kell, hogy minden egyensúly egyensúlytalanságokon keresztül jön létre. Önmagában az tény, hogy így működik a személyiségünk, jelzi, szükségünk van arra, hogy a dolgokat különböző szemüvegen át tudjuk nézni és hol egyik, hol másik nézőpontnak adjunk elsőbbséget.

Tovább »
 

XXVI. rész. Három macska vagyok és játszom egymással...

A legszemléletesebb elméletek személyiségünk leírására Freud és Berne nevéhez fűződnek. Freud szerint van bennünk egy primitív, biológiai gyökerekből táplálkozó rész, az id, aki mindent azonnal kimond, mindent most akar megszerezni. Ez az id vezet bennünket, amikor arra vágyunk, hogy szeressenek, dédelgessenek, felnőttként a szexet keressük, amikor elönt a düh, erőszakosak vagyunk mindennel szemben, ami megakadályoz abban, hogy jól érezzük magunkat. Énünknek ez a része nem törődik észérvekkel, nem ismeri az erkölcsöt - azonnali kielégülésre törekszik. Eric Berne száz évvel később az id-et "gyereknek" keresztelte el. Mindenkiben ott rejtőzik egy örök, soha fel nem növő gyerek, mégpedig három különböző megjelenési formában.


1. A természetes gyerek: kreatív, örömkereső, érzékeny, óvatlan, tele van energiával, felfedezőkészséggel. Ő jelenik meg, amikor a legfontosabb érzelmeinket átéljük, amikor boldogok vagy haragosak vagyunk.


Tovább »
 

XXV. rész. Ismerkedj meg az árnyékoddal!

Ha megértjük saját magunkat, nagyobb lesz az önkontrollunk, jobban elfogadjuk gondolatainkat, cselekedeteinket, és ez javítja a kapcsolatainkat. De saját magunk megértése csak másokkal való kapcsolatainkból származhat, és csak úgy szerezhetünk valós ismereteket saját magunkról, ha másokkal is összehasonlítjuk a tulajdonságainkat. Vagyis önmagunk felfedezése és kapcsolataink megértése csak együtt fejlődhet.

Bár a modern pszichológia mindössze százéves, az első - ma is használható - személyiség-tipológia ötezer évvel ezelőtt készült. Valahol a Közel-Keleten jött létre és hosszú ideig csak a szájhagyomány útján terjedt, feltehetőleg zsidó és muszlim tanítók útján, majd a szufi mesterek közvetítésével. Az enneagrammoknak nevezett 9 fő személyiségtípusról van szó, amely meglepő módon nagyon hasonlít a későbbi korokban összeállított hasonló listákhoz. Természetesen ezek a tiszta típusok egy emberben ritkán jelennek meg százszázalékosan, de a rendszer alaposabb megismerése után biztonsággal el lehet dönteni, hogy valakire melyik a legjellemzőbb.

1. típus: tökéletességre törekvő, keményen dolgozó idealista, aki nehéz helyzetben magát és másokat egyaránt nagyobb teljesítményre ösztökéli. Az ilyen ember legfőbb vágya, hogy jól teljesítsen, és mások kritikáját elkerülje. Semmiképpen sem akarja kimutatni az érzelmeit, különösen nem a haragját. Mivel az életben kevés dolog vagy ember tökéletes, ennek a típusnak nem könnyű az élete.





Tovább »
 

XXIV. rész "Ha megversz is, imádlak én..."

A függőség súlyos formája, amikor alkoholistához, drogoshoz, bűnözőhöz, lelkileg vagy testileg súlyosan beteghez, illetve elviselhetetlenül önző, durva, vagy a munkájában megszállott emberhez kötjük az életünket, kötődünk kóros mértékben. Ilyenkor az egyik fél arra teszi fel az életét, hogy megmentse, meggyógyítsa, megjavítsa a másikat, mert a lelke mélyén annyira elégedetlen magával, hogy nem vesz tudomást a saját alapvető szükségleteiről.

A szülő-gyerek viszonyban is létrejöhet ilyesmi, amikor mondjuk egy bőven felnőtt korú gyerek rendszeresen összeütközésbe kerül a törvénnyel, nem dolgozik, adósságokat csinál, a szülei pedig minden alkalommal kihúzzák a bajból és kifogást találnak a magatartására. Egészen odáig, hogy minden megtakarított pénzüket drága ügyvédre fordítják, csak hogy a gyerek elkerülje a komolyabb büntetést. A kívülállók számára nem kétséges, hogy a gyerek jórészt a szülei nevelési baklövései folytán lett ilyen semmirekellő, amit tovább súlyosbítanak azzal, hogy még mindig nem engedik szembesülni az élet valóságos kihívásaival és szabályaival.

Természetesen a másoknak önzetlenül, jó szívvel nyújtott segítség még nem kodependencia. De minden olyan esetben, amikor a mások problémáival való törődés tartósan háttérbe szorítja a saját szükségleteinket, ráadásul semmiféle érdemi haladást, javulást nem sikerül elérnünk annál a másik személynél sem, akkor valószínűleg egészségtelenül belebonyolódtunk mások életébe.





Tovább »
 

XXIII. rész. A belső gyermek és felnőtt harca

A szülőktől való függetlenedés az élet egyik nagy katartikus eseménye, amit a gyerekeknek mindenképpen pozitív élményként kellene megélni, a szülőknek pedig - legalábbis el kellene fogadni.

A pszichológia egyik legsikeresebb új ága a tranzakció-analízis, amelynek kidolgozása Eric Berne nevéhez fűződik. Az elmélet lényege, hogy mindnyájan három személyiségrésszel rendelkezünk egy időben, a lelkünkben ott lakozik egy kisgyerek, egy szülő és egy felnőtt. Ezek a részeink nem egyformán viselkednek. A gyerek feltétlen szeretetet és azonnali kielégülést keres, kreatív, de türelmetlen és képtelen a belátásra. A belső szülő, aki megmondja, hogy mi a vitathatatlan igazság, irányít, büntet és számon kér. Lényünk harmadik szintje a felnőtt, aki józanul mérlegeli a körülményeket, racionális döntéseket hoz, türelmes, elfogadja mások érveit és szempontjait és képes kompromisszumokat kötni.

Az érett személyiségű felnőtt életének legfontosabb döntéseit felnőtt lényével hozza, és ha elő is tör belőle a gyerek vagy a szülő - ami egyébként természetes - akkor ezzel általában tisztában van. Ez az ideális eset, amitől persze sokszor, sokan eltérünk - kinél a gyerek, kinél a szülő tör uralomra a felnőtt rovására.

A valóságos gyerek és a szülője kapcsolatában az egyik nehézséget az okozza, ha a szülő gyermeki személyiségrésze túlságosan nagy szerepet tölt be. Ilyenkor ugyanis







Tovább »
 

XXII. rész. Szerelemről és más függőségekről

Az érett és önzetlen szerelem nem kétségbeesett kötődés gyümölcse, és ha megszakad, véget ér, bánatosak, szomorúak lehetünk, de ez nem érinti a lényünk alapjait. Az érett szerelem valami pluszt hoz az életünkbe, de nem életünk táplálója.

A szülők gyakran azzal érvelnek akár 18 éves gyerekeiknek is, hogy azért kell valamit megtenniük, mert az utasítás a szülőtől származik. A kortárscsoportok is azt díjazzák, ha fenntartás nélkül alávetjük magunkat a közösség akaratának. A tanárok túlnyomó többsége nem nézi jó szemmel azt a gyereket, aki határozottan érvényesíti saját véleményét, érdekeit. A politikai rendszerek a legritkább esetben méltányolják a kritikus szellemű, önérvényesítő embereket, a vallások többsége is a feltétlen hitre épít, és ugyanez a helyzet a hadsereggel, a munkahelyek többségével. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a behódolás tipikussá válik.

De ha mindenki így viselkedik, akkor mi ezzel a baj? - kérdezhetnénk. A mérték a lényeg: ha az alkalmazkodás, a konformitás alávetettségbe csap át, akkor nem lesz többé bátorságunk a saját valódi érdekeink kinyilvánítására, képviseletére, megvédésére, sőt egy idő után el fogjuk hinni, hogy ez eleve lehetetlen

Egy híres amerikai pszichológus kezdeményezte, hogy mindenfelé terjesszék a következő szövegű posztert, amellyel ösztönözni lehetne az embereket, szabaduljanak meg a másoktól való függőségüktől.







Tovább »
 

XXI. rész. Aki nem tud nemet mondani

A függőségről, a másoknak való túlzott behódolásról sokszor csak évtizedek múltán, nem ritkán az élet végén derül ki, mekkora károkat okozott. Az ilyen problémákra jellemző, hogy az érintettek csak nagyon nehezen látják át a helyzetet - amiben vergődnek.

A függünk valakitől, ha bizonyos szükségletünket nem tudjuk, vagy úgy érezzük, hogy nem tudjuk önállóan kielégíteni. Egy csecsemőnél érthetően teljes a függőség. A tinédzser a szükségleteinek egyre nagyobb részét már a szülei nélkül elégíti ki, amikorra pedig felnövünk, szerencsés esetben a saját lábunkon állunk, bár érzelmi és intim kapcsolatainkban kötődünk másokhoz. Sokan azonban függő személyiségek maradnak felnőtt korukban is. Ők azok, akik fenntartás nélkül alkalmazkodnak, passzívak, könnyen befolyásolhatók, túlérzékenyek, mindenhez mások elismerésére és támogatására van szükségük.

A függőség általános emberi tulajdonság, bizonyos mértékig a legfüggetlenebb ember is függ a munkatársaitól, a munkaadójától, a házastársától, stb. Vannak azonban a függőségnek túlzó, sőt kóros formái. Ha például egy 18 éves nem képes átmenetileg sem elhagyni a családi házat, mert azonnal súlyos honvágya támad, ha egy 16 éves muszájból esetén sem tudja egyedül elkészíteni magának az ételt, ha egy egészséges felnőtt nem képes a teljesen önálló életvitelre, ha valaki úgy érzi, hogy a partnere nélkül képtelen létezni - mindezek függőségi problémák. A függőségnek különböző fokozatai vannak. Ezek közül a legenyhébb a konformitás. Például millió számra ugyanazokat a stílusjegyeket követjük az öltözködésünkben, ami az esetek többségében ártalmatlan játék, a jó közérzetünket szolgálja.





Tovább »
 

XX. Acsarkodó szülők célpontja - a gyerek

A haraggal kapcsolatban nem csak az a kérdés, hogy miként keletkezik, a másik - s talán fontosabb -, hogy mit kezdjünk vele, ha már bedurrant az agyunk. Az elfojtott harag ártalmas dolog, ez azonban nem jelenti azt, hogy a "gőz" bármilyen formában való kiengedése egyformán ajánlatos lenne.

Amikor nagyon dühösek vagyunk valakire, és indulatainkat például egy jó erős szövetből varrt párnába bokszoljuk bele, nem mindegy, hogy közben kire-mire gondolunk. Ha minden ütésnél a haragunkat kiváltott személyt ütjük képletesen, akkor a párnapofozás végén feltehetően még agresszívabbak és még feszültebbek leszünk, legfeljebb a karunk fárad el. De ha ugyanezt a gyakorlatot pusztán a fizikai energiánk levezetésére végezzük, akkor ellenséges indulataink nem tevődnek át és képesek leszünk a fizikai elfáradással együtt jobban megérteni a kialakult helyzetet, sőt bizonyos megbocsátás is ébredhet bennünk az illető személy iránt. Ez a látszólag apró különbség, nevezetesen, hogy a katarzist a dühünk fokozására vagy elpárologtatására használjuk, nagyon fontos, hiszen az ellenséges érzelmektől való biztonságos megszabadulás a lelki és a testi egészségnek is egyik előfeltétele.

A harag és az agresszió egy másik felfogása szerint, a mindennapi élethez szükséges dologról van szó. Az agressziót mások megfigyelésével tanuljuk el, mivel azt tapasztaljuk, hogy erre szükségünk van. Mégpedig azért van rá szükségünk, mert enélkül nem tudunk fellépni mások agressziójával szemben és a társadalmi együttélés során agresszió nélkül nem vagyunk képesek elérni bizonyos célokat. Kétségkívül ebben az elméletben is van racionális mag. Tény, hogy ha hirtelen találjuk magunkat valamilyen kellemetlen helyzetben, akkor a negatív érzelmeink, beleértve a haragot - hamarabb kezdenek el hatni, mielőtt egyáltalán gondolkozni tudnánk a történtekről. Ebben az értelemben talán még ösztönösnek is lehet nevezni a haragot, ami azonban nem jelenti azt, hogy az erőszakot egyszerűen a szabadjára lehet engedni.





Tovább »
 

XIX. "Meg tudnám ölni...!!!" - és társai

Lelki egyensúlyunk fontos pillére, ha hatékonyan tudunk megküzdeni a bennünket ért stresszel, az ennek nyomán gyakran keletkező frusztrációval és haraggal. Ez utóbbit tartják a lélekgyógyászok a legrombolóbb érzelemnek, hiszen kapásból legalább két embert érint, a haragost és azt, akire mindez irányul.

Ezzel kapcsolatban két tipikus problémánk van: hogyan tartsuk féken a saját haragunkat, és hogyan kezeljük mások ellenünk irányuló agresszióját. Az önsegítés technikái az első problémára irányulnak, ahhoz adnak segítséget, hogy mit kezdjünk a saját haragunkkal.

Az ellenséges érzelmek elterjedtségére utal, hogy a tekintélyes amerikai szaklap, a Psychology Today körkérdésére a férfiak 69, a nők 56 százaléka azt válaszolta, hogy akár meg is ölné /!/ a számára nagyon ellenszenves, utált, gyűlölt stb személyt, ha biztos lenne, hogy ez soha nem derül ki.

Nézzünk szembe azzal, hogy csak az esetek egy kisebb részében ismerjük el, tudunk róla, ha haragszunk. Az ellenséges érzelmeknek ugyanis számos olyan megnyilvánulási formája van, ami nem is tudatosul, hiszen éppenséggel a harag elkendőzésére szolgál. Íme, a harag néhány arca - a korántsem teljes listáról:

Felismerhető, közvetlen megnyilvánulási formák: 1. Fizikai vagy szóbeli kegyetlenkedés, rúgás, ütés, fegyverrel való fenyegetés, illetve támadás. 2. Megsemmisítő kritika, becsmérlés, dühkitörés, erkölcstelenséggel való vádolás, előítélet. 3. Rosszindulatú pletyka, mások bajba keverése.









Tovább »
 

XVIII. rész. Az optimizmus tanulható - igaz nem könnyű lecke

A depressziónak számos oka és megjelenési formája van, ezért a gyógyulás, a tünetek felszámolása nem egyszerű. Ha elsősorban biokémiai eredetű, az agy anyagcserezavara okozza, akkor a pszichológiai segítség hasznos, de általában nem elegendő, kell gyógyszer is. Ha külső ok váltotta ki, akkor éppen fordítva, a pszichológiai segítség a fontosabb, amit kiegészíthetnek a gyógyszerek. De akármelyik típusú depresszió is tört ránk, mindig tartsuk észben, hogy saját magunkról mi tudjuk a legtöbbet, és ez ebben a helyzetben is sokat segíthet.

Önmegfigyelés
Bár a depresszió sokszor látszólag a semmiből lép elő, sokszor kimutatható az összefüggés életünk bizonyos eseményei és a tartós lehangoltságunk között. Ha naponta többször pontozzuk a hangulatunkat egy 1-10-es skálán, és mellé feljegyezzük az örömteli és kellemetlen eseményeket és tevékenységeket, tanulságos diagramot kapunk. Kiderül például, hogy depressziós állapotban akkor is a negatív eseményekre és hangulatokra összpontosítunk, ha a valóságban velünk is történnek egyértelműen jó dolgok.
Ilyenkor szelíd erőszakkal vegyük rá magunkat az élet apró örömeinek az átélésére. A depressziósnak is jólesik, ha megiszik egy jó kávét, vesz egy finom fürdőt, megcsodál egy szép madarat, szép zenét hallgat, fölhívja telefonon egy barátját, valakitől bókot kap, de hajlamos arra, hogy az ilyen pozitív élményeket gyorsan elfelejtse





Tovább »
 

XVII. rész. Depressziós gyerekek

A depresszió egy kezelésre szoruló, jól gyógyítható lelki betegség, amely minden életkorban, így gyermek- és ifjúkorban is előfordulhat. Általában minél fiatalabb a gyermek, annál nagyobb mértékben térnek el tünetei a felnőttkori depresszió tüneteitől. Gyakran nem egyértelműen, rejtett formában is megjelenhetnek.

A kisiskolás korosztályba tartozó depressziós gyermekek tünetei közül a gyakori sírás, szomorúság, álmatlanság emelhető ki. Nincs kedvük a játékhoz, visszahúzódóan viselkednek szüleikkel, felnőttekkel és társaikkal. Elveszítik fantáziájukat és sokszor fáradtnak tűnnek. Étvágytalanság, fogyás vagy éppen túlzott étvágy (különösen nassolás) jelentkezhet náluk. Ezek a gyermekek passzivitásukkal vagy éppenséggel nyugtalanságukkal (ide-oda szaladgálás minden cél nélkül) tűnnek ki társaik közül. Néha kényszeres tüneteik is vannak, például túlzott rendtartás, a villany lekapcsolásának, az ajtó zárásának többszöri ellenőrzése, a játékok katonás egymás mellé rendezése, színes ceruzák bizonyos kínos rendben történő elhelyezése stb. Depressziós óvodáskorúak és kisiskolások sokszor panaszkodnak fej- és hasfájásra, minden szervi ok nélkül. Elhangozhatnak már a következő, segítség után kiáltó kijelentések is:

Tovább »
 

XVI. rész. Stop az önpusztító gondolatoknak!

Az öngyilkosok vagy az azt megkísérlők 80 százaléka beszűkült tudatállapotban, súlyos depresszióban viszi véghez tettét. Gyakran az is elég lenne az élete megmentéséhez, ha valaki meghallgatná őt.


Az öngyilkosság elkövetése előtt ugyanis úgynevezett csőlátás áll elő, az illető gondolatai folyamatosan körben járnak, kizárólag saját magával és a megoldhatatlannak érzett problémájával foglalkozik. Ha ezt a nagy érzelmi feszültséget egy másik ember jelenlétében, panaszkodással vagy sírással föl tudná oldani, meglehet, maga is belátná, hogy túloz, a helyzete mégsem egészen reménytelen, van másik nézőpont, ahonnan látszik a kiút.

Milyen jelei vannak annak, ha valaki öngyilkosságra készül? A komoly depresszió összes jele egyben öngyilkossági veszélyeztetettséget jelent. Ha a családban volt öngyilkosság, az is figyelmeztető jel lehet. A hirtelen, indokolatlan hangulatingadozás úgyszintén veszélyeztetett állapotra utalhat A legkomolyabban azonban az öngyilkosságra vonatkozó kijelentéseket kell venni, különösen, ha konkrét tervekről vagy elhatározásról beszél az illető.

Az öngyilkossági szándékot nagyon különböző okok válthatják ki.






Tovább »
 

XV. rész, Csak az a vég, azt tudnám feledni...

Semmi sem annyira biztos az életünkben, mint a halál. Örök igazság, hogy aki megszületik az előbb-utóbb meg fog halni - mégis ez a legnagyobb tabu az életünkben. A modern világ rejtegeti a halál témáját, és ettől a titkolózástól nagyon-nagyon sokat szenvedünk.

Elizabeth Kübler Ross, a neves amerikai pszichiáter, aki az elmúlt évtizedekben rendkívül sokat tett a halál élményének a megértéséért, a következő öt fázisát írja le az elmúlással való igazi szembesülésnek.

1. Sokkállapot és tagadás "Nem, ez nem lehet, én nem halhatok meg."
2. Harag, tiltakozás "Micsoda igazságtalanság, miért pont én?"
3. Alkudozás "Rendben van, egyszer nekem is el kell mennem, de előtte még..."
4. Depresszió "Mindent elvesztek."
5. Elfogadás, beletörődés "Ha eljött az ideje, akkor elfogadom a megváltoztathatatlant."

A haldoklókkal végzett kutatások szerint mindenki, aki szembenéz az élet végével, az átéli ezeket a fázisokat, de nem egyforma mértékben és nem ugyanazzal a lelkiállapottal. Van, aki megragad valamelyik korábbi fázisban és nem képes eljutni a megbékélésig.

A halálfélelem a legnagyobb minden félelmünk között, sokak szerint mindenfajta szorongásnak a legmélyén ez rejtőzik. Ezért akarva-akaratlan, minden, a halállal kapcsolatos információt óhatatlanul a saját halálfélelmünkön szűrünk át. Így van ez természetesen a környezetünkben történt haláleseteknél is.













Tovább »
 

XIII. rész. Mitől lesz depressziós a lottómilliomos?

A depresszió fontos életcélok elvesztése, az életerő elapadása - amire a kívülállók nehezen találnak magyarázatot. A kórosan lehangolt ember azonban nem "csak" képzeli, hogy semmihez sincs ereje, és kedve, hanem tényleg megváltozik még az agyműködése is, az eltérések újabban a komputeres képalkotó eljárásokkal láthatók is. De van jó hír is: ez a betegség ma már gyógyítható.

Mindannyian ismerjük a szomorúság érzését, ha elvesztünk egy szeretett személyt, egy kapcsolatot, egy reményünk nem valósul meg, szertefoszlik egy álmunk, ha mélyen csalódunk valamiben vagy valakiben. Ez még nem depresszió. Ha azonban a veszteségérzet és a szomorúság hónapokon át fennmarad, sőt fokozódik, beárnyékolja mindennapjainkat, kezdjük elveszteni érdeklődésünket korábban vonzó tevékenységek iránt, akkor feltehetően már depresszióról lehet beszélni. Ebben az állapotban segítségünkre lehetnek az önsegítő módszerek. Fontos azonban tudni, hogy a lehangoltság néha tovább fokozódik és megakadályozza, hogy tanuljunk, dolgozzunk, sőt az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejünkben. Ha ilyen érzéseink, gondolataink vannak, haladéktalanul forduljunk orvoshoz, mert ebben a stádiumban már csak szakember segítségével tudunk kikerülni az egyre mélyebbre húzó örvényből. /Az utóbbi évtizedekben kifejlesztett több tucat antidepresszánsnak köszönhetően ez a betegség ma már az esetek 80-90 százalékában gyógyítható./



Tovább »
 

XII. rész, Te írod életed forgatókönyvét!

A félénk ember többnyire kerüli a szemkontaktust másokkal, minduntalan azon a aggódik, hogy látják mások. A félénkségből való kilábalást nehezíti, hogy az érintettek általában öröklöttnek tartják ezt a tulajdonságukat. Valószínűleg az a helyes középút, ha úgy képzeljük, hogy a gének teremtették meg életünk színpadát, de az itt játszódó színdarab forgatókönyvét mindig mi írjuk.

 

A baktériumoktól, vírusoktól tartunk, igyekszünk elkerülni a velük való találkozást. Azt azonban sokkal nehezebben fogadjuk el, hogy a tartós stressz állapotok és a folyamatos szorongás valóban kimerítik és egy idő után megbetegítik a lelkünket és a testünket is.

A túlzott, alaptalan aggodalmaskodás talán a legelterjedtebb és sokan nem is tartják feltétlenül kóros elváltozásnak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az aggodalmaskodásnak még előnye is van, mert ha mégis bekövetkezik a baj, legalább nem ér minket váratlanul. Az aggodalmaskodó gondolatok bármi körül foroghatnak: már megint láttam egy szörnyű betegségről szóló filmet a tévében, mi lesz, ha a főnököm megsértődik azon, amit ma délelőtt mondtam neki, sokkal több pénzt kellene megtakarítanom, bele sem merek gondolni, mi lenne, ha elveszíteném az állásomat és így tovább.

Tovább »
 

XI. rész. Lesd el a sikeres küzdők trükkjeit!

Amerikai kutatók megvizsgálták, mit csinálnak stresszes, feszült helyzetekben a lelkileg kiegyensúlyozott, egészséges emberek. Azt találták, hogy a sikeres küzdők: 
1. bármilyen stresszt kiváltó problémával találkoznak, azonnal a megoldással kezdenek foglalkozni, 
2. képességeik pontos felmérése után haladéktalanul végrehajtják az elkerülhetetlen változást, 
3. ha elakadnak, segítséget kérnek, újabb alternatívákat dolgoznak ki, 
4. még a legsúlyosabb stressz helyzetek is valamilyen módon a javukat szolgálják, ilyenkor újabb és újabb probléma megoldási módszereket sajátítanak el.





Tovább »
 

X. rész, Ne félj (többet a kelleténél)!

A félelem és a szorongás a túlélési technikáink része, szükségünk van rájuk, nélkülük életképtelenek lennénk. Hogy mégis minduntalan negatív, megbetegítő értelemben beszélünk róluk, annak az oka, hogy sokszor élünk át egészségtelen mértékű és megjelenési formájú stresszt, szorongást és félelmet. Önsegítő sorozatunkban most arról lesz szó, miként lehet elkerülni, vagy ügyesebben kezelni az ilyen helyzeteket.

A szorongás valójában nem más, mint a bensőkből érkező üzenet arról, hogy valami nincs rendben. Jó tudni, hogy alapvetően a túlélésünket szolgáló jelzőrendszer lép ilyenkor működésbe. Primitív őseinket az éhezés képe késztette az élelmiszerkeresésre, még mielőtt valójában rájuk tört volna az éhség. A teljesítménybérben dolgozó munkást, ha semmi egyéb nem motiválja, az üres fizetési borítéktól való szorongás mindenképpen serényebb munkavégzésre serkenti. Máskor az vált ki belőlünk szorongást, hogy egy később bekövetkező kellemetlen, de elkerülhetetlen szituációt idézünk föl. De az is megesik, hogy nem tudjuk, mitől szorongunk.

Tovább »
 

IX. rész. Az örök halogatás, avagy a jóra való restség

Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, tisztában vagyunk a szükségességével, előnyeivel, elmaradásának következményeivel, és mégis halogatjuk - ez a jóra való restség. Régi problémánk ez - már a Biblia is megemlíti.

A pszichológusok szerint ilyenkor a magatartás külső burka alatt mélyen fekvő, többnyire nem tudatos érzelmeink láthatatlan szálakon összekapcsolódnak az elvégzendő feladattal - és szabotálják a végrehajtást.
Mik ezek az érzelmek? Például a sikertelenségtől való félelem, ami akár pánikig is fokozódhat. Nem számít, hogy mennyire reális ez a félelem, hiszen többnyire egy tárgytalan szorongás tör ki ilyenkor az illetőből. Másik lehetséges érzelem a düh, a lázadás. Nem ritkán fel nem ismert depresszió van a háttérben, az illető maga sem érti, miért nincs ereje megvalósítani azt, amit tudomása szerint nagyon szeretne. Furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a halogatásnak. Ha a kudarcra vagyunk "programozva", mert ilyen légkörben nőttünk fel, rendre megépítjük azokat a csapdákat, például az örök halogatást, amikbe beleesve, garantálni tudjuk a rejtett családi parancs teljesítését - azaz mi sem leszünk sikeresek.
A halogatóknak két fő típusa van: az elsőbe azok tartoznak, akik kellemesebb elfoglaltságaik miatt halogatják a kellemetlennek érzett, macerás kötelességek teljesítését. Ők a nyugodt halogatók. A másik típusba tartozók éppen ellenkező okból, a várható feszültség, kihívás elkerülésére halogatják feladataik elvégzését. Az ilyen emberek félnek a kudarctól, elégtelennek tartják a saját képességeiket, alkalmatlannak érzik magukat, de nyíltan nem merik vállalni, hogy valamit nem teljesítenek. Ezért erejük túlfeszítésével mérhetetlen stresszbe hajszolják bele magukat, és a végén valóban csődöt mondanak. Ez a második típus a nehezebben kezelhető és a veszélyesebb, s ennek a mélyén többnyire komoly személyiségi problémák rejlenek. De mindkét esetben arról van szó, hogy a halogatás valamiféle egérút, menekülés. Mindkét típus megpróbál elfutni a valóság elől.





Tovább »
 

VIII. rész, Hagyan állhatunk ellen a kísértésnek?

Azért is nehéz megszabadulni a rossz szokásainktól /cigaretta, túlevés, túlivás/, mivel ilyenkor már egészen más viszonyban vagyunk velük, mint amikor rászoktunk.

Vegyük például a dohányzást. Az első, többnyire kellemetlen élmények után a cigarettázás hosszú ideig sok élvezetet nyújt. A dohányos ezerszer megtapasztalja, hogy ahányszor rágyújt, otthonos, nyugodt érzés tölti el, meggyorsul a gondolkodása, kellemesebb lesz a hangulata, és így tovább. Vagyis megtanuljuk, hogy a cigaretta jó dolog. Aztán egyszer csak beengedjük a tudatunkba azokat az információkat is, amelyek a negatív következményekkel foglalkoznak, de addigra beépült a személyiségünkbe a cigaretta. Az ezerszeresen megerősített tanulási folyamat végeredményeként nagyon nehezen hisszük el, amit az eszünk diktál, hogy ez a nagyon jó dolog valójában nagyon rossz. Vagyis a rossz szokásaink is számos pozitívumot hordoznak, legalábbis számunkra, és ezek bizony jutalomként, megerősítésként hatnak.

Első lépésben tételezzük fel, hogy elég lesz azt a bizonyos rossz szokásunkat csak a magatartás szintjén kezelni. /Gyakran ennél mélyebben vannak az okok, erre a cikk végén visszatérünk./ Most néhány olyan módszert ismertetünk, amelyek segíthetnek a magatartási problémákon, például a túlevésen, dohányzáson, túlzott iváson..

Tovább »
 

VII. rész, Miért vagyunk /rossz/ szokásaink rabjai?

Az élethez szükséges ismereteket, készségeket, szokásokat többnyire tanulás útján sajátítjuk el. Ahhoz, hogy valóban végbemenjen ez a tanulás, motiváltnak, azaz érdekeltnek kell lennünk a folyamatban. Csakhogy lelki problémáink nem kis része éppen abból származik, hogy hiába tudjuk, mit kellene tennünk, mi lenne a helyes, a dolog mégsem megy. Nem tanuljuk meg azt, amit pedig látszólag meg szeretnénk tanulni. Ilyenkort szoktuk mondani, hogy nincs akaraterőnk.

A kutatók szerint öt típusa van azoknak az akadályoknak, amiken rendre megbuknak a legjobb ötleteink és elhatározásaink is.

1. Sokszor a környezet befolyása erősebb, mint mi vagyunk.
Takarékoskodni akarunk, de képtelenek vagyunk ellenállni a lehengerlő reklámoknak, a kedvenc együttesünk koncertje nagyobb vonzerőt gyakorol, mint amennyire félünk a másnapi vizsgától stb.

2. Gyakran bennünk rejtőznek a nehezen felismerhető ellenerők.
Összeveszünk a házastársunkkal látszólag minden ok nélkül, és mi csodálkozunk a legjobban az indulataink súlyosságán. Alaposabb önelemzéssel esetleg kiderül, hogy ilyenkor nagyon mélyre elásott, egészen más típusú konfliktusok törnek ki belőlünk.

3. Saját magunk állítottunk föl kifogásként működő akadályokat, mert félünk a végrehajtás nehézségeitől.
Például van rajtunk három felesleges kiló. Ekkor ahelyett, hogy kicsit visszafognánk magunkat az evésben, önlejárató hadjáratba kezdünk. Azt mondjuk magunknak - és hogy biztos legyen a hatás, környezetünkben is elhintjük a túlzó, becsmérlő kijelentést - olyan kövér vagyok, mint egy disznó. Ettől kezdve ahelyett hogy fogynánk, még többet eszünk és persze hízunk - mondván, most már úgyis mindegy.












Tovább »
 

VI. rész, Az egyik átugorja a lécet, a másik átsétál alatta

Nehéz szembesülni azzal a ténnyel, hogy sok ember - nem ritkán mi magunk is - nem győzni akar, hanem inkább elkerülni a kudarcot. A szülői és pedagógiai kudarcok nagy része abból fakad, hogy azt hisszük, a gyerek éppen úgy gondolkodik, mint mi, ugyanaz a fontos neki, mint nekünk.

Ugye, milyen csodálatos lenne, ha egy csapásra meg tudnánk változtatni magatartásunkat? Hipp-hopp megszabadulnánk a dohányzástól, nem ennénk túl magunkat minduntalan, nem szaladnának ki a szánkon ostoba megjegyzések, nem csinálnánk iszonyatos rendetlenséget a lakásunkban, nem halasztanánk mindent az utolsó pillanatra.

Magatartásunk bonyolultságát könnyebb megérteni, ha figyelembe vesszük, hogy az ember nem feltétlenül, nem mindenáron akar bizonyos dolgokat elérni. A szülői és pedagógiai kudarcok nagy része abból fakad, hogy feltételezzük, a gyerek éppen úgy gondolkodik, mint mi, ugyanaz a fontos neki, mint nekünk.

Nehéz szembesülni azzal a ténnyel, hogy sok ember - nem ritkán mi magunk is - nem győzni akar, hanem inkább elkerülni a kudarcot. Márpedig, akinek ez utóbbi a fontosabb, teljesen másként fog viselkedni, mint az, akinek az előbbi.

Az a gyerek, akit egyszer elkönyveltek a családban, az iskolában gyenge tanulónak, egy idő után elfogadja ezt a róla kialakult képet, és eszerint viselkedik. De nemcsak azért, mert ezt hallja mindenkitől, sokkal inkább azért, mert kisebb kényelmetlenséggel jár elviselni a rossz tanuló címkéjét, mint megküzdeni a jobb eredményért. Ez utóbbinak oka lehet, ha valóban gyengébbek a képességei, vagy egyszerűen olyan környezetben nőtt föl, ahol nem a győzelem, hanem a kudarcok elkerülése a legfőbb érték.









Tovább »
 

V. rész. Jó ember legyek, vagy boldog?

A bennünket mozgató célok két nagy csoportba sorolhatók: 1. a személyes boldogság, 2. jót tenni másokkal. Az lenne az igazi, ha ennek a két fő célnak az elérése nem kerülne egymással ellentétbe, de ha tárgyilagosak vagyunk, be kell ismerni, hogy ez szinte lehetetlen.

Hiszen ha az aranyszabályhoz tartanánk magunkat - szeresd felebarátodat, mint tenmagadat - akkor nem engedhetnénk meg, hogy naponta 42 ezer gyerek haljon meg a világon olyan nélkülözés következtében, amit meg lehetne szüntetni a jólétünk egy részének feláldozásával. Ezzel az okoskodással azonban nem sokra megyünk: a valóságos lehetőségekből kell kiindulni. Először is nem vagyunk egyformák. Az egyik embernek sokkal fontosabb a személyes boldogulás, a másik inkább adni szeret. Jó tudni, hogy mint mindig, ezúttal is inkább a szélsőségekkel van a baj.

Tovább »
 

IV. rész, Van már saját életfilozófiád?

Milyen célok és értékek mozgatnak minket? Hogyan bánunk másokkal, ők hogy bánnak velünk? Filozózfia, vallás és a többiek.

Ha javítani akarunk az életünk minőségén, tisztázni kell, milyen célok és értékek mozgatnak bennünket valójában. Ugyanarra a kihívásra, problémára különböző beállítottságú emberek akár homlokegyenest eltérő választ adnak, mivel eltérő életfilozófiát vallanak. Az életfilozófia nem valami úri huncutság, amire csak a tehetős, diplomás embereknek van szükségük és lehetőségük. Az életfilozófia többnyire nem-alig tudatos álláspontokból, nézetekből áll, ezek alapján hozzuk a döntéseinket percről percre. Ha nagyon ellentmondó elvek, értékek vezetnek bennünket, az állandóan konfliktusokat okoz. Ha fontos kérdésekben magunk sem tudjuk, mihez tartsuk magunkat, minduntalan elakad az életünk. A lelki egészség nagyrészt azon múlik, mennyire van összhangban bennünk mindaz, amilyenek valóban vagyunk azzal, amilyenek látni szeretnénk magunkat.

A közösség, a család és főleg a vallás évezredeken keresztül pontos eligazítást adott: a bölcsőtől a koporsóig megszabta, mit gondoljunk, hogyan viselkedjünk, milyen ruhát hordjunk, hogyan szeressünk és mit kezdjünk az úgynevezett bűnökkel. Manapság magunkra maradunk az életfilozófiánk kialakításában.

Tovább »
 

III. rész, Mit takarnak a felesleges kilók?

Az önsegítés módszereit mindig konkrét problémák megoldására használjuk. A problémánk öt különböző szinten jelentkezhetnek, bár nem feltétlenül minden szinten egyforma erősséggel.

Ezek a szintek:

  • magatartásunk, viselkedésünk,
  • érzelmeink,
  • készségeink, jártasságunk egy adott területen,
  • a témával kapcsolatos gondolataink, véleményünk, és ítéleteink,
  • az öntudatlan, ösztönös szint

 

Képzeljünk el egy nehezen ismerkedő, kapcsolati problémákkal küzdő, magányos férfit.


Tovább »
 

II. rész. Kevesebb krízis, több siker!

Anélkül, hogy ezen sokat filóznánk, nap mint nap gyakoroljuk a pszichológiai önsegítést. Ha egy új feladattal, kihívással kerülünk szembe, azonnal beindul a problémamegoldó gépezet az agyunkban: pillanatok alatt beugrik egy vagy több megoldási lehetőség. Ennek a tudásnak az alapjai, az életmentő reflexeink még az állatvilágból származnak.

Mivel általában 70-75 évig élünk, ez azt bizonyítja, hogy az esetek többségében megtaláljuk a megoldást problémáinkra, működnek az önsegítő módszerek. De nem elég jól. A modern embernek sokkal összetettebb feladatai vannak, mint főemlős őseinknek, és a problémáink többsége már nem a fizikai túléléshez, hanem valamilyen pszichés, mentális döntéshez kapcsolódik. Ezeknek a helyzeteknek az átlátáshoz kevés az ősi „Fuss el, vagy üss!” típusú megoldás.

A pszichológiai önsegítés azt jelenti, hogy a saját magatartásunk, érzéseink, készségeink, gondolataink és ösztöneink megismerésével először feltárjuk a többségünk számára csaknem ismeretlen lelki hátországunkat. Ez kell ahhoz, hogy megértsük a bennünket nyomasztó dolgok valódi összetevőit, mert így nagyobb eséllyel foghatunk hozzá megoldásukhoz.

Tovább »
 

l. rész, Hogyan segíthetünk saját magunkon?

Clay Tucker-Ladd forradalmian új önsegítő pszichológia-könyvének első része. Vegye kezébe sorsát! Épp itt az ideje.

A jó iskolai osztályzatokat, a magas IQ-t, az elitiskolákat egyre nagyobb nimbusz övezi nálunk is, pedig a pszichológiában régóta nyílt titok, hogy ezek a dolgok korántsem garantálják az életben való boldogulást. Az, amit általában intelligenciának tartunk, egyáltalán nem készít fel az életben elkerülhetetlen gyűrődésekre. Akinek gyenge a kontrollja a saját érzelmi élete felett, az lehet briliáns elme, mégis egész életében belső csatákban őrlődik, amik elvonják a célirányos munkától és a világos gondolkodástól. A fejlett érzelmi képességekkel rendelkező embernek azért nagyobb az esélye a megelégedett, termékeny életre, mert rendelkezik a teljesítőképesség fokozásához szükséges lelki szokásokkal.

Tovább »