Még egyszer a kétnyelvűségről….

Sok vitatkozó, zömében egyet nem értő hozzászólást váltott ki legutóbbi írásom a kétnyelvűség tanulási kockázatairól. Most visszatérek erre a témára, mert valószínűleg nem fogalmaztam elég pontosan, ezért az a látszat keletkezett, mintha a második, harmadik stb. nyelv elsajátításának mérhetetlen előnyeit vitatnám.

Holott egészen másra szeretném felhívni a figyelmet.

 

1. Tény, hogy világszerte nő azoknak a gyerekeknek az aránya, akik a normális intelligenciaövezetbe tartoznak, mégis tartósan tanulási nehézségeik vannak. Ezt a csoportot tipikusan a koraszülöttek, a szülés során oxigénhiányt elszenvedett gyerekek, a bármilyen okból figyelemzavarosak, a hiperaktívak, a diszlexiások, a magatartászavarosak alkotják, de maga az oktatási rendszer is nagy számban „termeli” a tanulási problémás gyerekeket. A szakértők 25%-ra becsülik ezt az arányt, vagyis minden negyedik gyerek számára az iskola, tanulás túl nagy kihívás.

Ha egy ilyen gyereknek kell rövid idő alatt a legmagasabb szinten megtanulni egy második nyelvet, szinte biztos, hogy felerősödnek az amúgy is meglévő nehézségei. A diszlexiásokról például gyakran csak túl későn derül ki, hogy mi is a baj igazából. Külföldön élve nem az anyanyelvén tanul az iskolában, így aztán az olvasási, szövegértési hibáit is ennek tudják be. Szerencsés esetben diagnosztizálják a probléma okát, csakhogy a fejlesztést az anyanyelvén kellene elvégezni. Ez egy másik országban élve, kivitelezhetetlen. Ezért hasznos lehet a külföldre költözés előtt egy szakemberrel megvizsgáltatni a gyereknek a tanuláshoz szükséges készségeit, képességeit.

 

2. A tanulási problémák tipikus megjelenési formája manapság a gyenge olvasás és szövegértés. Ennek sokszor nem diszlexia az okozója, hanem az az egyszerű tény, hogy a mai gyerekek kb. feleannyi időt töltenek olvasással, mint a szüleik, és harmadannyit, mint a nagyszüleik. Alsóban úgy ahogy megtanulják az olvasás technikáját, de mindennapos gyakorlás, használat híján ez a készség nem válik automatikussá. Nem elég ugyanis csak a tankönyveket olvasni ahhoz, hogy megfelelő szövegértésre tegyen szert a gyerek. Sokszáz órányi, a szülő által felolvasott mese vagy más írott szöveg képes ezt megalapozni az első 10 évben.  Azok a gyerekek, akiknek minden este felolvastak, nagyobb eséllyel válnak később maguk is rendszeres olvasóvá. A külföldre költözés, a kétnyelvűség persze önmagában nem akadálya az esti mesének. Kérdés, hogy melyiket használjuk? Az olvasóvá válás/nevelés a mai képernyős világban kényes, buktatókkal teli folyamat, és sok családban akkor sem sikerül, ha a szülők mindent megtesznek érte. Márpedig a többnyelvű gyereknek, ha iskoláit két vagy több országban járja ki, mindegyik nyelven gyakorlott olvasónak kell/ene lenni ahhoz, hogy a költözés ne okozzon tanulást akadályozó szövegértési problémákat.